Tíz büntetés-végrehajtási intézetben összesen 2750 új férőhelyet adott át Varga Judit igazságügyi miniszter július 13-án a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben. A fejlesztés részeként a sopronkőhidai fegyintézet egy közel 1000 négyzetméteres új épületszárnnyal bővült.
- A büntetés-végrehajtásban túltelítettség volt, ezért egy kormányhatározat értelmében férőhelybővítéseket valósítottak meg országszerte. Itt, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben egy 110 fő befogadására alkalmas körlet készült el, amely két szárnyból áll és börtön fokozatú fogvatartottak elhelyezésére alkalmas – emelte ki Fülöp István, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön megbízott parancsnoka. - A létesítmény lakóhelyiségei napközben nyitva vannak, így a fogvatartottak ekkor szabadon mozoghatnak. Tehát átmehetnek egyik helyiségből a másikba, igénybe vehetik a fürdőt, teakonyhát is – fejtette ki.
Az új körletek mindegyike rendelkezik fürdő-, foglalkoztató- és egészségügyi helyiségekkel, személyzeti irodákkal.
- Az átadott épület üzemeltetéséhez személyi állomány létszámbővítést is biztosítunk, az új kollégáknak a felvételéhez nyitottunk egy toborzóirodát. De továbbra is várjuk az érdeklődőket, akik Sopronban, a Festő köznél lévő irodánkban kérhetnek részletes tájékoztatást – részletezte Fülöp István.
A háromszemélyes zárkák alapterülete 12,5, a hatszemélyeseké 25,5 négyzetméter. Az új objektum mind a személyi állomány, mind a fogvatartottak részére az uniós normáknak és szabályozásoknak megfelelő elhelyezést biztosít. A kormány célja, hogy szeptember 30-áig megszüntesse a börtönökben uralkodó túlzsúfoltságot és az új helyek megteremtésével felszámolja a börtönbizniszt.