A palota egykori tulajdonosa egy bizonyos Vitnyédy István volt: Sopron 17. századi történelmének regényes sorsú alakja, akinek személye gyakran szerepel mind a kortárs emlékiratokban, mind a későbbi szépirodalomban. Ha nem is főhősként, inkább fontos mellékszereplőként mint jeles emberek barátja és ismerője, nagy események szemtanúja.

1612-ben született és fiatalon jogi műveltséget szerzett. Soproni lányt vett el, így került városunkba, s telepedett le a Szent György utcában. A nagy tudású, ambiciózus fiatalembert hamarosan megválasztották Sopron város jegyzőjének, emellett a Zrínyiek bizalmasaként ellátta a család különféle jogi ügyeiben a jogtanácsos szerepét. Nyolc évvel volt idősebb a csáktornyai Zrínyi Miklósnál, a költőnél, s tudása, műveltsége révén prókátori szerepe mellett hamar bizalmas embere, rendszeres levelezőtársa lett. Gyakran vendégeskedett Csáktornyán, 1627-ben Zrínyi apjának temetésére is hivatalos volt. Kettejük kapcsolata hozta közel Zrínyit Sopronhoz is: ha Bécsbe, a császári udvarba hívták, Sopronon át utazott, és a városi tanácshoz is egyre szorosabb kapcsolat fűzte. A város követségét többször fogadta Csáktornyán, ugyanakkor bizalmas embereinek ajánlólevelet adott a megüresedett soproni javadalmak elnyerése érdekében. 1661-ben Bécsben öntetett ágyúi hazaviteléhez kérte Sopron segítségét, 1664-ben pedig, amikor 800 katonájával Sopron felé vonult, az akkori Fehér Ló fogadóban látta őt a városi tanács vendégül. Az eseményre emléktábla is felhívja a figyelmet a Várkerület 55-ös ház oldalán, ahol egykor a fogadó működött.

Vitnyédy (nevével Vittnyédy, Vitnyédi formában is találkozhatunk) gyakran vendégeskedett a csáktornyai várban. Amikor Zrínyi lemásoltatta verseit, illetve a Szigeti veszedelmet és művei kiadására gondolt, a kéziratot Vitnyédy hozta el, s keresett nyomdát Bécsben. Így jelent meg 1651-ben Zrínyi műve, az „Adriai tengernek syrenaia”. Zrínyi nem maradt hálátlan: amikor Vitnyédy Sopronban házat építtetett, Zrínyi levelet írt a városatyáknak, amiben azt kérte, égettessen a város a maga kemencéjében két kemencényi meszet és három kemencényi téglát, hogy ne kelljen az építkezést félbehagyni. Az építőanyagokat pedig pénzért és a megszokott áron adják Vitnyédynek. „De adják, mert megérdemli”, s a segítséget „úgy vesszük Kegyelmetektől, mintha nekünk adná” - írta Zrínyi.

Az előzményekről azt érdemes tudni, hogy Vitnyédy a szokásosnál nagyobb és díszesebb házat tervezett. Néhány puritán gondolkodású soproni elöljáró sokallotta az épület pompáját, ráadásul azzal vádolták Vitnyédyt, hogy több építőanyagot használt fel fizetség nélkül, mint amennyit a város alkalmazottjaként hivatalosan igénybe vehetett volna. Hosszas pörösködés kezdődött a város és jegyzője között, amelynek vége az lett, hogy az építkezést ugyan folytathatta, de megtiltották a homlokzatra tervezett díszes erkély elkészítését.

A kétemeletes barokk palota végül felépült, s ma a Szent György utca 7-es számot viseli. A kapu feletti feliratos kövön felül egy nagybajszú magyar férfiarc látható, alul pedig egy nyelvöltögető torzpofa. A hagyomány szerint mindkét arckép Vitnyédyt ábrázolja: az egyik a komoly és tekintélyes férfit, a másik pedig azt, aki a garasoskodó polgárokra nyelvét öltögeti.

1664 ősze Vitnyédyt ismét Csáktornyán találta. Ott volt azon a novemberi napon, amikor Zrínyi Miklósnak a császár titkos pecsétjével ellátott levelet hozott egy különfutár. Vitnyédyvel mint bizalmas emberével megosztotta a levél tartalmát: I. Lipót sürgősen Bécsbe hívatta. Vitnyédy le akarta beszélni az általa veszélyesnek érzett látogatásról, ám Zrínyi nekilátott az utazás előkészületeinek. Még mielőtt útnak indult volna, közös vadászatot tervezett vendégeivel. Vitnyédy ott ült a vadászhintó első ülésén a kursaneci erdőben, mikor Zrínyinek meghozták a sebzett vadkan hírét. Zrínyi otthagyta vendégeit azzal, hogy beszélgessenek csak nyugodtan, mindjárt visszajön – ám tudjuk a történelemből, hogy ez volt az az út, ahonnan sosem tért vissza.

Így lett Vitnyédy egy történelmi pillanat tanúja, s rövidesen a Zrínyi halála utáni Wesselényi-féle főúri összeesküvés talán legmerészebb képzeletű tagja. Még I. Lipót császár kelepcébe csalásának és elrablásának ötlete is felbukkant írásaiban. Mielőtt azonban bármilyen tervet meg tudtak volna valósítani, a császáriak leleplezték a főurakat. Vitnyédy csak annak köszönhetően úszta meg a hóhérpallost, hogy éppen akkor hunyt el - 1670. február 13-án -, amikor az összeesküvés híre kipattant. Vagyonát Bécs utasítására elkobozták, és soproni palotáját a jezsuiták kapták meg rendháznak. A rend feloszlatása után, 1779-ben a Szent György társaskáptalan kapta meg az épületet Mária Teréziától és közel két évszázadon át birtokolták. Azóta emlegetik Káptalanházként. A II. világháborús légitámadások súlyosan megrongálták, 1970-ben állították helyre. Udvarán szép kosáríves árkádok vannak, beüvegezve. Napjainkban a Szent György Plébánia Dr. Wrenkh Ede Közösségi Háza működik benne.

Érdekesség még, hogy bár Vitnyédy kiterjedt levelezése nagyrészt egyben az utókorra maradt, hiányoznak belőle a Zrínyi által írt levelek, valamint a Zrínyi halála körüli időben folytatott levelezése. A maga korában rendkívül művelt embernek számított, terjedelmes könyvtárát csodálták kortársai.

Vitnyédynek nagy érdemei voltak a soproni evangélikus líceum mint magyar gimnázium létrehozásában 1658-ban. Emellett is sokat tett az evangélikus oktatásügyért mind soproni, mind országos szinten.

Források:

Tüskés Tibor: A nyugati kapu. Móra Ferenc Könyvkiadó, 1981.

Thier László: Soproni séták In: Soproni Útikalauz, Győr-Sopron Megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala, Sopron, 1959.

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

evangélikus.hu

Borítókép: Máthé Alexandra