A KrixKrax Műterem Galériát az alkotó, Kóczán Krisztina festőművész álmodta és valósította meg, hogy lehetőséget nyújtson azoknak, akik élőben szeretnék megcsodálni a színpompás akvarell-  és akrilképeket.

A műteremgaléria megnyitóján Tóth Éva kulturális tanácsnok méltatta a festőművészt.

- Köszönöm Kóczán Krisztának, hogy a régi derék, jó soproni lokálpatrióta művészek, alkotók nyomába lépett. 
Köszönet jár neki, hogy engedett az ihletettség érzetének, és nemcsak alkotásba kezdett (önmaga örömére), de  közkinccsé is teszi festményeit (mások örömére): galériát nyitott, és egy újabb, a művészetnek otthont adó hellyel gazdagítja a város képzőművészeti jelenét, emeli rangját. Ez olyan vérbeli soproni mecénási attitűd.

A mai eseménnyel beteljesedni látszik a jelenünkben az a megállapítás, amelyet Csatkai Endrétől ismerünk, aki feltette a kérdést, hogy létezik-e sajátságos, különleges soproni képzőművészet? A rövid válasz erre: igen. Kriszta festményei pedig visszaigazolják azt a hosszabb fejtegetést, amelyet Csatkai ír: 
„Az a szeretet,  a mellyel minden soproni övezi városát, rányomja bélyegét a képzőművészetre is: a városnak alig van zuga, amelyet fel nem kutattak volna festőink és nem örökítettek volna meg, de mindig újat és újat találnak bennük (…) A maga évszázados hagyományaiból fejlődött művészet ez, elszakíthatatlan a város kultúrájától és éppen ezért útjai a messze jövő felé mutatnak”

De engedjék még, hogy Kóczán Kriszta művészetét ennél még tágabb perspektívába helyezzem.
Mircea Eliade vallástörténész, filozófus a Szent és a profán c. esszékötetében arról is ír, hogy a teremtés aktusát ismétli meg az ember, akkor, ha valamit alkot. 

Az alkotás folyamatában érzett átlényegülés a teremtésmítosz megélése.

Akár várost tervez vagy épít, akár lakóházat épít és rendez be, vagy ez esetben megfest egy képet, a semmiből létrehoz egy egész világot, tulajdonképpen a teremtéstörténetet modellezi le. Vagyis minden művével a teremtésmítoszt éli át a maga szakralitásában, és éppen annyira művészet, és annyiban hat a mű.
És akkor fordítsuk meg a logikát. Mekkora hatását érezzük Kóczán Kriszta műveinek?!

A galéria. Az embernek alapvető igénye -  másrészről csak az ember képes - létrehozni olyan tereket, amelyek különböznek minőségileg a mindennapitól, a profán tértől.
Ennek a kijelentésnek hitelességét, értelmét érezzük. A Kriszta képei által belakott tér különbözik a profán  környezetétől… Szó szerint is felszentelt tér, de a profán környezethez képest is…

Kint az utca, az üzletek, az emberek, az autók… Mi itt bent egy másik térben vagyunk. A Kóczán Kriszta munkái által teremtett szakrális térben. És a képek szemlélésekor megéljük a mítoszt.

Eliade szeint: A világ teremtésének mítosza ismétlődik meg minden „teremtésben”, minden „alkotásban” és minden jó szándékú tettben, minden a világ menetét előbbre vivő elhatározásban, mert mindezek mintája a lét középpontja felé tekintés. Amelynek közelében az emberi létérzés minden pozitívuma teret kap: a biztonság, a lélek nyugalma, a szeretet.
 

Minden hiteles művész rendelkezik azzal a tálentummal, amellyel a káoszból kozmoszt teremt.  Ekkor tapasztaljuk az átváltozást, a hatást:  a legköznapibb, legprofánabb tárgyak, alakzatok, helyszínek,  a mélység és magasság, a közel és távol, a tárgyi és szellemi ellentétekből kibontakozik a szép, a felemelő, az élményteli. A jó itt lenni érzése. A jó együtt lenni érzése. Vagyis ez egy jó hely!
A profán környezetben megteremtődött egy hely, amely a lét középpontjához nagyon közel van, másként nem is tudjuk meghatározni: „egy szent hely” .
Ezért járunk kiállításokra, koncertekre, ezért jó olyan helyszíneken lenni, ahol a művészet bármely formája megjelenik. Mert bármennyire is „szubjektív” lelki-szellemi aktusként éljük meg vagy annak tartjuk a művészetek adta élményeket, érzeteket, érzéseket, amikor megérezzük azt, hogy létezik egy szilárd viszonyítási pontja az emberi életnek, a profán tereken túli tér, ahol a jóra, a szépre, a nemesre való teremtettségünkben  megerősödhetünk a lét középpontja közelében. És ahol jó lenni. A profán tér viszonylagosságának „káoszában” a szilárd pont, a „középpont” felfedezéséhez vagy legalább az erre való vágyakozás vezeti az embereket, ez a művészek nagy és szent küldetése.
A Krix Krax Galériáé is! - fogalmazott Tóth Éva kulturális tanácsnok.