Ismerős ez az arc, ugye? Ez azért van, mert a három Locsmándi testvér nagyon hasonlít egymásra: Dániel a Líceum közkedvelt tanára, Balázs a Hunyadi-iskolában tanít, Mátyás pedig...

- Én kilógok sorból, nem követtem a bátyáimat a pedagóguspályán  - mondja nevetve, de öt perc múlva kiderül, dehogynem. Voltak tanítványai, akiknek grafikai tudását adta át.

Merthogy Locsmándi Mátyás egészen különös látásmódja van, szoros kapcsolata a tollal és ceruzával, meghökkentő ötletei és kiváló rajzkészsége. Ez már a Líceumban is megmutatkozott, amikor követve a családi hagyományt, a nyolc osztályos gimnáziumot választotta és korkedvezménnyel járhatott rajzszakkörre is.

- Hallgattam a Danira és a Balázsra is, én voltam gyors egymásutánban a harmadik Locsmándi fiú a suliban. Erősen humán beállítottságú vagyok, a történelmet, a magyart és a rajzot szerettem. Soltráné Sebestyén Anna volt a rajztanárom, emlékszem, megengedte, hogy már hetediktől járjak hozzá szakkörre - meséli Locsmándi Mátyás.  Érettségi után elsőre felvették a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetébe tervezőgrafikus szakra. 

- Az igazság az, hogy előtte két éven át jártam az AMI előkészítőire, és ez sokat segített. Hálával tartozom ezért a szüleimnek, akik támogattak, de hálás vagyok volt osztályfőnökömnek is, aki nagyon jól felkészített az érettségire, és az egész Líceumnak, amiért megadott nekem a továbblépéshez minden lehetőséget - fogalmaz az öregdiák. Az AMI után a Budapesti Metropolitan Egyetemen folytatta tanulmányait képgrafika szakon, s végzett kiváló eredménnyel. 

- A diplomával a kezemben azonban nem találtam azonnal állást, de szerencsére egy ismerős révén el tudtam helyezkedni a Nemzetközi Teqball Szövetségnél. Nagyon kreatív munka, a budapesti lét pedig sokat dobott az életképességemen. Már vízcsapot is tudok szerelni - mondja Mátyás, de a viccesből gyorsan komolyra vált. Megmutatja ugyanis azokat a munkáit, amiket egy szingapúri felkérésre készített. 
- Majdnem kitöröltem az első e-mailt, de szerencsére leellenőriztem a küldőjét és kiderült, hogy tényleg engem keresnek. A Szingapúri Nemzeti Könyvtár és egy ottani nagy multi cég közös projektje volt; az olvasást népszerűsítő illusztrációkat kellett készíteni. Könyvjelzőkre kerültek ezek a linóleum metszetek, mindegyik mellé egy-egy haiku és a könyv tartalmához vezető QR-kód. Izgalmas feadat volt, ráadásul sikeres; a kezdeti tíz illusztráció mellé még öttel bíztak meg. Mint kiderült, az interneten, a szakmai oldalamon keresztül találtak rám, és nagyon megtetszett nekik a stílusom...

 

Locsmándi Mátyásnak nem ez volt az első sikere a könyvekkel. Ő készítette a Lehetnék bárki verseskötet illusztrációit, de foglalkozott Mészöly-antológiával is. Az ARC pályázaton beválogatták alkotását a kiállított plakátok közé.  Azt mondja, szereti szokatlan, meghökkentő oldalról bemutatni a dolgokat, alkotásain a gondolatiság a lényeg, azt szolgálják a vonalak és  a színek.

Hogy ez sikerül, arra itt vannak a bizonyítékok, vagy az Instagramon