A nagyböjt latin elnevezése, a quadragesima negyvenet jelent, azt a negyven napot jelöli, ami hamvazószerdán kezdődik és húsvétvasárnap ér véget. A negyvennapos böjti időszak gyökereit a Szentírásban találjuk – olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közleményében. 

Nagyböjt a 7. század óta hamvazószerdával kezdődik, mivel a vasárnapot (az Úr napját) az egyház nem tekinti böjti napnak. Húsvét ünnepe mozgó ünnep, ami azt jelenti, hogy a tavaszi nap-éj egyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap ünnepeljük. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári idejét.

A böjti előírások a századok során enyhültek. Amíg a 11. századig olyannyira szigorú böjtöt tartottak, hogy késő délutánig semmit sem ettek az emberek, a böjti napokon egyáltalán nem fogyasztottak húst, tejterméket és tojást, addig napjainkban az egyház csak hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő szigorú böjtöt a - 18 és 60 év közötti - hívek részére. E két napon és a nagyböjt többi péntekjén arra kéri az egyház a 14 évesnél idősebb tagjait, hogy a böjti fegyelem megtartásaként ne fogyasszanak húst és a legfeljebb háromszori étkezés részeként csak egyszer lakjanak jól. A görögkatolikus közösségekben hamvazószerda előtti hétfőn kezdődik a nagyböjti időszak.

Fontos rámutatni, hogy önmagában a húsételtől való tartózkodás nem tekinthető manapság böjti cselekménynek. A mai kor embere számára a böjt nemcsak a hústól, hanem a dohányzástól, az édességtől, a szórakozástól vagy a wellnestől stb. való tartózkodást is jelenti, de mindez mit sem ér, ha nem jár belső megújulással, amolyan negyvennapos lelki méregtelenítéssel, amelynek végén Istenhez kerülünk közelebb.

Az MKPK a közleményben hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa február 23-án arra kért mindenkit, hogy hamvazószerdán a békéért tartsunk böjti napot. 

 

Borítókép: pixabay