Szerb Antal zsidó értelmiségi családban született 1901. május 1-jén. Édesapjával együtt 1907-ben római katolikuskén keresztelték meg. Tanulmányait a piaristáknál, majd a pesti bölcsészkaron végezte. 1924-ben doktorált magyar-angol-német szakon, majd a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában tanított, amíg le nem parancsolták a katedráról.

1930-ban az erdélyi Helikon pályázatára jelentkezve írta meg a Magyar Irodalomtörténet című művét, mely elnyerte a pályázat első díját. Irodalomtörténeti munkássága mellett pályáját költőként kezdte, de széleskörű műveltsége, intelligenciája és finom humora leginkább prózáiban nyilvánult meg.

A nácizmus térhódításával beszűkültek a lehetőségei, állásából elbocsájtották, műveit indexre tették, majd 1943-ban és 1944-ben is munkaszolgálatra hívták be. Előbb Pesten dolgoztatták, majd 1944. novemberében Sopron mellé, először Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Felesége és barátai kétszer próbálták megszöktetni, de nem akarta megára hagyni szenvedő írótársait Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. Felesége kézirata szerint, Szerb Antal 1944 telén a balfi táborban nagyon legyengült, „nyilas suhancok” félig agyonverték, ezt követően 1945. január 27-én meghalt.