| 2024. szeptember. 8. | 2 perc olvasás

Sportolj Sopron! - Idén is birtokba vették a mozogni vágyó fiatalok a Novomatic Arénát és a városi stadiont

Mintegy 35 sportágat ismerhettek meg az érdeklődők az VII. Sportolj Sopron! elnevezésű sportágválasztó rendezvényen. A Novomatic Arénában és a városi stadion edzőpályáján a hagyományos sportágak mellett különleges mozgásformákat is megismerhettek a résztvevők.

Sopron MJV Polgármesteri Hivatalának Sportfelügyeleti Csoportja és a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség hetedik alkalommal rendezte meg a Sportolj Sopron! sportágválasztó rendezvényt. A szervezők célja, hogy bárki megismerje a városban működő egyesületeket, ahol kiváló szakemberek és sportlétesítmények várják a mozogni vágyókat.

Fotó: Griechisch Tamás 

Kósa István, a Sopron Városi Szabadidősport Szövetség elnöke kérdésünkre elmondta, hogy a sportágválasztó rendezvényen 32 egyesület 35 sportágát próbálhatták ki az érdeklődők. 

Fotó: Griechisch Tamás 
A látogatók a sportszervezetek kiállítási területein feladatokon vehettek részt. A kihívások sikeres teljesítése esetén a résztvevők pecsétet kaptak a sportegyesületektől. A sportszervezetek helyszíneinek meglátogatása után a megfelelő számú pecsétet összegyűjtők garantált ajándékot kaptak, ezenkívül értékes ajándékokat is kisorsoltak a városi stadion edzőpályáján.
Fotó: Griechisch Tamás 

Az eredményhirdetésen dr. Farkas Ciprián polgármester és dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester is részt vett.

Fotó: Griechisch Tamás 
Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a családok kiválaszthassák a gyermekük számára legideálisabb sportágat. A Sportolj Sopron rendezvény egy kiváló lehetőség arra, hogy a sportegyesületek beavassák az érdeklődőket a szakmai rejtelmekbe 

 - mondta el érdeklődésünkre dr. Farkas Ciprián. 

Fotó: Griechisch Tamás 

Az eseményen többek között az SVSE Tenisz Club Sopron, a Shotokan Tigrisek SE, a SFAC 1900 Sport Egyesület Röplabda szakosztálya, valamint az Alpokalja Íjász Sportegyesület is bemutatkozott.  

A tenisz fejleszti a koordinációt, a figyelmet, az állóképességet, a gyorsaságot, ezért minden fiatalnak ajánlom ezt az összetett sportágat

- hangsúlyozta Szemerits Gábor, az SVSE Tenisz Club Sopron edzője. 

Fotó: Griechisch Tamás 
A karate az önfegyelemre is megtanítja a gyerekeket, ezenkívül minden testrészt megmozgat. Azoknak a fiataloknak is szoktuk javasolni a karatét, akik esetleg már más sportágat, például csapatsportot űznek

- mondta el érdeklődésünkre Gáncs Krisztián, a Shotokan Tigrisek SE elnöke. 

Oláh Nóra, a SFAC 1900 Sport Egyesület Röplabda szakosztályának versenyzője elmondta: a röplabda a közösségépítés és a feszültséglevezetés szempontjából is egy kiváló sportág. 

Fotó: Griechisch Tamás 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek