Diplomaátadó ünnepségen, a Várkerületen sétálva, középiskolai tanórán, vagy „kincskeresés” útján is lehetett bérletet nyerni az elmúlt hetekben a Soproni Egyetemi Napokra. A Soproni Egyetem kapcsolódó TikTok videósorozatában pedig meg is nézhetjük, hogy pontosan miképp! Sőt, a „kincskeresés” (bérletkeresés) alapjául szolgáló információkat már előzetesen is TikTok-videóban osztotta meg a Soproni Egyetem. Az intézmény soproni középiskolákban rejtett el bérleteket, és a videókban tett utalást azok „búvóhelyére”.
„Néhány videó minket is gondos és részletes tervezés elé állított! Sokféle tartalmat készítettünk már a TikTokra korábban is, de például középiskolai tanórára még nem nyitottunk be váratlanul egy nyereményjátékkal.” – mondta el dr. Pirger Tamás adjunktus, a Soproni Egyetem közösségimédia-szakértője. „A játék és a váratlan érkezés természetesen az iskola vezetőségének engedélyével történt, ugyanakkor a diákok nem tudtak a jövetelünkről, számukra valóban meglepetés volt. A tanóra legszorgalmasabb tanulóit pedig Soproni Egyetemi Napok bérletekkel jutalmaztuk az óra végén.” – tette hozzá
Egy másik videóban az egyetem diplomaátadó ünnepsége előtt rejtettek el a készítők az egyik diplomába egy, a Soproni Egyetemi Napokra beváltható bérletet, várva a szerencsés frissdiplomás reakcióját, a Várkerületen pedig egy dalszövegidézet alapján kellett felismerniük a kapcsolódó előadót egy ajándék napijegyért a járókelőknek. A videók „háziasszonya” a Lámfalussy Kar IV. éves, kereskedelem és marketing alapszakos hallgatója, Horváth Kata volt, akit a Soproni Egyetem korábbi TikTok-videóból is megismerhettünk már.
„Nagy örömmel láttuk augusztus végén a közösségi médiába feltöltött fotókat és videókat a balekhét első napjáról, melyek azt mutatták, hogy a soproniak büszkén fogadják városunkban az elsőéves hallgatóinkat és a visszatérő felsőbb éveseket. A nyereményjegyekkel, illetőleg a Soproni Egyetemi Napokkal, de az Esterházy-palota és a Ligneum Látogatóközpont rendszeres, minden érdeklődő számára nyitott rendezvényeivel is szeretnénk viszonozni a pozitív fogadtatást a város felé.” – zárta a Soproni Egyetem adjunktusa
A már említett fellépőkön kívül gasztroélményekkel és kiegészítő programokkal várnak mindenkit a Soproni Egyetemi Napokon a szervezők.