Maga a kőbánya hosszú múltra tekint vissza, hiszen már a rómaiak itt bányászták a Borostyánkő út helyi alapanyagát, a gneiszet. Később feladták a kitermelést, ám a 19. századtól élénkülő kiránduló turizmusban újra felfedezték a helyet: ezúttal mint látványos kilátást biztosító pontot, úgynevezett páholyt. Sopron környékén ugyanis ebben az időben nemcsak hagyományos kilátók épültek, hanem a domborzat adta lehetőségeket kihasználva fedetlen sziklafalak, meredélyek tetején, ahogy itt is „páholyokat” alakítottak elődeink. Több is fennmaradt belőlük a parkerdőben, és ezek a részben a természet, részben ember alkotta kilátók és kilátó pontok azóta is folyamatos népszerűségnek örvendenek a kirándulók körében.

Az 1930-as évek gazdasági világválsága idején azonban a kőfejtő szinte függőleges sziklafala feletti páholy tragikus események helyszínévé vált. Élethelyzetüket kilátástalannak érezve többen vetettek itt végett életüknek, levetve magukat az elhagyott kőbányába. A számos végzetes kimenetelű esemény hatására polgári kezdeményezésként vetődött fel egy olyan emlékhely vagy kápolna létesítésének gondolata, amely az itt elhunytak emlékét őrzi, illetve a halálra elszántakat tettüktől esetlegesen eltántorítaná, számukra az életbe vetett reményt feltámasztaná.

1937-ben egy, a Soproni Hírlapban megjelent cikkben merült fel a kápolna építésének ötlete. A felvetésen felbuzdulva Gereben Vilmos tanító, az egykori 382. számú Szent Imre cserkészcsapat parancsnoka Gallus László építészmérnök bevonásával fogott neki a tervezésnek.

A kápolna elkészült látványrajzát a Rötting-Romwalter nyomda képeslap formában sokszorosította. Ezt a képeslapot városszerte árusították, ezzel megteremtve a pénzalapot az építkezéshez. Gereben Vilmos és cserkésztársai - Horváth József és Rádonyi Géza - külön adakozásra kérték a város tehetősebb polgárait. A vendéglők számára pedig a kápolna építését támogató számolótömböket nyomtattak. A Jäger-, a Keglovich-, a Schmauser, valamint a Perkovátz vendéglő tulajdonosai nagylelkűen adakoztak és gyűjtötték az adományokat.

Az egyszerűségében szép és méltóságteljes kápolnát aztán Radits József építette meg, a falnyílásban pedig Mihalovics János tanító Mária-képe kapott helyet. A teremtő erőt és az élet szépségét sugallja a parányi kápolna oltárára helyezett ábrázolás, melyen az Istenanya éppen szoptatja Megváltó fiát.

A vasrács a März lakatosműhelyben készült, a hat méter magas keresztet pedig a GYSEV cserkészei – a Gangl testvérek, Varjú József, Agg Pál – készítették sínvasból.

1937. október 23-án Papp Kálmán városplébános szentelte, Sopronyi Thurner Mihály polgármester pedig felavatta a Gereben Vilmos vezette cserkészcsapat gyűrűjében az elkészült kápolnát.

Mivel a hely az akkori cserkészek áldozatos munkáját és tettekre lelkesítő erejét mutatta, a soproniak azonnal meg is találták a megfelelő nevet a kápolnának: így lett Cserkészkápolna. Ma is ezen a néven szokás emlegetni az érdekes történelmű épületet.

A kápolna a 20. század második felében sajnos meglehetősen lepusztult, nem volt, aki gondját viselte volna. Gyakran szolgált rászorulóknak menedékhelyül a rossz idő ellen vagy éppen éjszakára és ennek nyomait egyre jobban magán viselte. Évtizedekig bozót fedte, falai málladoztak, tetejéről leverték a vaskeresztet és képrácsát kifeszítették. Eredete és egykori szerepe lassan kezdett feledésbe merülni, az arra járók és innen nyíló szép kilátásban gyönyörködők egy omladozó romnak láthatták csupán.

A kétezres évek elején aztán – ismét polgári kezdeményezésre – felmerült a megmentésének és felújításának gondolata. A Bécsben élő Gereben Gábor vetette fel, szervezte meg és az ő anyagi felajánlásából valósult meg a kápolna teljes renoválása. 2008. szeptember 20-án ökumenikus megemlékezés keretében került sor újra szentelésére.

Az épületet ma is sokan keresik fel a Felső-Lőverekből idevezető turistaúton, úgy is, mint kilátópontot. Előle ugyanis gyönyörű kilátás nyílik a bánfalvi pálos-karmelita kolostorra és Bánfalvára, alatta pedig csendesen elnyúlik a Hősi temető.

A mai Cserkészkápolnától nagyjából száz méternyire, az Alomhegyi (Streuberg) hegytetőn épült még 1886-ban egy gloriette, azaz kilátó, amely napjainkban már nem létezik. Ezt a helyet a régebbi turistatérképeken Nándor-kilátónak jelezték. A közelében lévő Nándor-magaslatról kaphatta nevét, a magaslat pedig Braun Nándor soproni szappanfőző mesterről, aki 1870 körül alakíttatta ki a felvezető sétautat és a padokból álló pihenőhelyeket.

A gloriette helyén ma a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetének Geodinamikai Obszervatóriuma áll. A vasbetonból készült épület előtt elhelyezett padokról szintén megkapó panoráma nyílik a környékre.

Források:

visitsopron.com

sopron.hu

Sopron Városi Szabadidősport Szövetség Természetjárói

A Soproni-hegység és dombság kilátói és kilátó pontjai. TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. 2013.

Borítókép forrása: visitsopron.com