A GYSEV (Raaberbahn) novemberben menesztett vezérigazgató-helyettese és osztrák kirendeltségvezetője, Hana Dellemann peren kívül megegyezett a céggel, és bejelentette együttműködésük megszűnését.
Korábban azt kifogásolták, hogy Dellemannt indoklás nélkül menesztették, s ezt a területért felelős osztrák tárca törvénytelennek minősítette, és jogi lépéseket tett, ami a megállapodásnak köszönhetően mára irreleváns lett, így visszavonják azt. A Raaberbahn Ausztria és Magyarország közös vállalata, melynek többségi tulajdonosa a magyar fél. Azt egyelőre még nem tudni, hogy Ausztria él-e a jövőben azzal a jogával, hogy a vezetői posztra javaslatot tegyen.
A minisztérium Dellemann munkáját megköszönte, és elhangzott, hogy a középpontban továbbra is az észak-burgenlandi vasúti forgalom biztonsága és továbbfejlesztése áll.
Forrás: Personalstreit im Vorstand der Raaberbahn beendet (kurier.at)
Borítókép:kurier.at