A szombat délutáni program után vasárnap is folytatódott a Bánfalvi Hagyományőrző Búcsú. A reggeli órákban zenés traktorjárat indult a Hajnal térről, amit Veterán Autóklubbosok kísértek. A délután folyamán kezdődhetett a méltán népszerű felvonulás a Brennbergi úton. A résztvevőket a Juventus Koncert Fúvószenekar kísérte. A felvonulást követően a Bánfalváért Baráti Kör megkoszorúzta az Evangélikus-emléktáblát az egykori templom és iskola homlokzatán.
A koszorúzáson részt vett dr. Farkas Ciprián, Sopron polgármestere, valamint Mágel Ágost önkormányzati képviselő is. Dr. Farkas Ciprián a helyszínen portálunknak kiemelte: a leghűségesebb város rendkívül erős kulturális múlttal rendelkezik. „A városrészek kultúrája is rendkívüli hagyományokra tekint vissza itt, Sopronban. Bánfalva, valamint Brennbergbánya a német kultúrával átitatott településrészei Sopronnak. Nagyon fontos, hogy a helyiek évről évre megtartják a hagyományőrző búcsújukat, őrzik identitásukat és megemlékeznek a múltjukról. Sopron Megyei Jogú Város nevében Stöckert Tamás önkormányzati képviselő helyezett el koszorút az Evangélikus-emléktáblánál.
A megemlékezés után a rendezvénysátorban tartott programok, illetve a környékén elhelyezkedő vásár és ételkóstolási lehetőség vette át a főszerepet. A színpadon Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, Bánfalva Sopron egyik legrégebbi településrésze, tele tartalmas hagyományokkal. „A Bánfalváért Baráti Kör nagy munkát fektet abba, hogy ezt a remek helyi közösséget összekovácsolja. Ennek ékköve ez a kétnapos rendezvénysorozat. A bánfalviak összetartóak, jó azt látni, hogy városunkban ilyen erős közösség működik, és színvonalas programokat szerveznek minden látogatónak."
Igrecz Katalin, a Bánfalváért Baráti Kör Egyesület elnöke is köszöntötte a résztvevőket. Az elnök szerint örömteli, hogy a pandémia után újfent megtarthatták a hagyományos kétnapos búcsút. „A vírushelyzet bizonyította, nem szabad elmulasztanunk egyetlen lehetőséget sem, hogy találkozzunk olyan emberekkel, akik szebbé tehetik hétköznapjainkat, és tegyünk is meg mindent annak érdekében, hogy mi is feldobjuk mások napjait. A pandémia rávilágított arra, hogy nem lehet mindig másokra várni, magunknak is kell tenni azért, hogy olyan közösségben éljünk, ami biztonságos. Akkor lehet tartalmas napokat élni, ha van kihez kötődni, van kinek mesélni azokról a dolgokról, amik számunkra örömöt adnak. Ha ez megtörténik, akkor nem éltünk hiába.”
A nap szórakoztató színpadi fellépésekkel folytatódott.