- Rengeteg járvány sújtotta Európát a történelme során. Pusztított a pestis, a tífusz, a kolera, a TBC és az influenza egyaránt – világított rá dr. Tóth Imre, a Soproni Múzeum igazgatója. - Ezek között voltak pandémiák, vagyis világjárványok, illetve epidémiák, tehát nagy területre kiterjedő, de nem világméretű ragályok – fejtette ki.

Dr. Tóth Imre elmondta: a legsúlyosabb, legközismertebb a pestisjárvány volt, azon belül is a nagy középkori, amely 1347-52-ig pusztított a kontinensünkön. - Ez messze kiemelkedik a többi közül társasalmi hatásait tekintve is. Elképesztő pusztítást vitt végbe Európában, így Magyarországon is. Ez az egészségügy fejlettségében és a higiénés viszonyokban lévő kifejezhetetlen méretű különbségeken, az elmaradottságon túl annak köszönhető, hogy a pestis egy elképesztően legyengült társadalmat ért el – emelte ki a történész. - A kontinensünket relatív túlnépesedés jellemezte, ezért egész Európa olyan fokú önkizsákmányolásba kezdett, ami generációkon keresztül legyengítette a népességet. Így például az emberek elkezdtek olyan földterületek is megművelni, amelyeket korábban nem érte meg, mert nem volt jó terméshozamuk – fejtette ki.

Mint megtudtuk, ennek a folyamatnak része volt az is, hogy kiszorították a nagy állatok tartását, hiszen beszántották a legelőket is. - Amikor az ember éhes, alapvetően kalóriát akar bevinni. Az akkori emberek elsősorban gabonaféléket fogyasztottak, mert a hús kiegészítő luxuscikknek számított. Tehát a szarvasmarha tenyésztést felváltotta a gabonatermesztés. Ezért nyilván nem tudták fogyasztani az ilyen állatok húsát sem, ezért nem tudott optimálisan táplálkozni az európai ember. Azonban a nagy termetű jószágok nélkül nem csupán fehérje, de energiaforrás híján is volt a lakosság. Ennek következtében ugyanis ők húzták a marhák helyett az igát, ők álltak az eke elé és ők szállítottak is – részletezte.

Ráadásul, ha nincs szarvasmarha, nincs trágyázás, vagyis talajerő utánpótlás sem – tehát az egyre silányabb hozamú földeket egyre nagyobb munkabefektetéssel művelték meg az emberek. Ezzel a legyengült társadalommal találkozott tehát a 14. század derekán a Közép-Ázsiából induló, addig a rágcsálók szervezetében lappangó pestis. Ez ugyan már többször is pusztított, de olyan régen, hogy az emberek szervezete képtelen volt megadni rá a megfelelő immunválaszt.

A fekete halál pusztítása Sopronban

- Ez a járvány Sopronban is pusztított. Az 1340-es és 50-es évek fordulóján érte el a ragály Magyarországot, elsősorban Erdélyt, de jócskán megmutatta magát a nyugati területeken, így városunkban is – világított rá dr. Tóth Imre. - Aztán jött egy újabb hulláma a pestisnek, amely már inkább epidémia volt. Ez 1409-ben a város nagy részét elpusztította. Sopron elképesztően megsínylette ezt a járványt – tudtuk meg tőle.

Ezzel azonban nem ért véget a pestis és Sopron vészterhes kapcsolata. - A ragály 1679-ben is visszatért. Ha valaki járt a Fő téren, akkor ennek a nyomát láthatta. Hiszen az, amit mi Szentháromság-szoborként ismerünk, az voltaképpen pestissel kapcsolatos monumentum, egy fogadalmi oszlop. A védekezés egyik módját abban látták a kortársak, hogy oszlopot állítanak és fogadalmat tesznek annál. A soproni szobrot Löwenburg Jakab állíttatta azért, hogy felesége, Késmárki Thököly Katalin megmeneküljön a járvány elől. Ez azonban sajnos nem sikerült neki. Érdekesség az ilyen oszlopokkal kapcsolatban, hogy voltak olyanok, amelyek aljába eltemették a kór egy áldozatát, mert úgy biztosabbnak érezték az emelvény hatását – fejtette ki.

Az 1681-es soproni országgyűlés is összefügg a pestissel – ugyanis az eredetileg kijelölt helyszínen, Pozsonyban tombolt a járvány, így az Európa történelme tekintetében is meghatározó diétát át kellett hozni Sopronba.
 

Nem csak oszlopokkal védekeztek – illatok és lángok a repertoárban

Dr. Tóth Imre elmondta: a pestis elleni védekezésre az akkori lakosság a pestis oszlopon kívül sok más módszert is kifundált. - Illatos fűszerektől, illóolajoktól, valamint a fokhagymától reméltek védelmet. Emellett voltak valamilyen módon hatásos módszereik is, mint például a füsttel, tűzzel történő védekezés. Azonban a leghatásosabb módszerek a ragály terjedésének lelassítására már akkor is a vesztegzár, illetve a karantén voltak. Utóbbi olasz eredetű kifejezés, egy számnév, amelynek jelentése, hogy az érintett embereket 40 napig zárták el a többiektől – osztotta meg velünk a történész.

Kolera: a nép azt hitte, hogy a nemesek tudatosan mérgezik őket

- Európa járványtörténelmének egyik legjellemzőbb eleme a kolera, annak ellenére, hogy a 19. század előtt az öreg kontinensen nem nagyon ismerték ezt a kórt – világított rá az igazgató. - Az 1800-as években viszont rendre pusztított ez a ragály, többek között Magyarországon is. Az egyik legnagyobb volumenű kolera járvány 1831-ben kezdődött. Ez tulajdonképpen a reformkor elindításában is fontos szerepet játszott. A kórokozó terjedése ellen ugyanis úgy védekeztek, hogy a kutakat, amelyek vízén keresztül terjedt a járvány, teleszórták egy bizmut por nevű szerrel. A céljuk a lakosság megóvása volt, de végül túladagolták a port és sokan végül pont ennek következtében betegedtek meg. Ez oda vezetett, hogy a kisebb társadalmi státuszú emberek azt gondolták és azt a hírt kezdték terjeszteni egymás között, hogy a nemesség meg akarja mérgezni őket. Ez pedig a többségi társadalom radikalizálódásához vezetett, akik így a nemesség elé mentek a reformokkal. Erre a „kiváltságos réteg” kénytelen volt gyorsan reagálni – részletezte.

Az 1831-ben induló kolerajárvány Sopronra is gyakorolt hatást – a város vezetői rendszeresen összeültek, nyomon követték a fejleményeket és bizony komoly védelmi intézkedéseket is hoztak.  

Brennbergbánya vésze tömegeket taszított az elmúlásba

Azonban, ha a koleráról esik szó, térségünk tekintetében valószínűleg az 1873-as szám jut eszébe a legtöbbeknek – ha Sopron és környéke történelmét megfestenénk, ez az év minden bizonnyal fekete foltként éktelenkedne az amúgy élénk és pompás színekben fürdő vásznon. Az utolsó nagy kolerajárvány, amely 1872. szeptember 14-én robbant ki Magyarországon, ugyanis ekkor érte el városunkat. Bár Sopronban nem végzett jelentős pusztítást ez a ragály, de a környező településeken rengeteg embert taszított az elmúlás feneketlen torkába.

A leírások szerint a fertőzés csak Brennbergbányán 120 emberrel végzett – ugyan a korabeli katolikus anyakönyvben ennél kevesebb, 84 kolera általi halál szerepel a júniustól-szeptemberig tartó, fő tombolási időben, azonban így is annyi holttestet kellett elhantolnia a településen élőknek, hogy sürgős megoldáshoz kellett folyamodniuk – mivel Ágfalva már nem tudta fogadni a halottakat, ezért Brennbergbánya szélén nyitottak egy új sírkertet, ahol kezdetben tömegsírba temették a mésszel leöntött holttesteket.

Eleinte népi gyógymódokkal küzdöttek a kolera ellen, ez azonban eredménytelen volt. A védekezés akkor lett hatékony, amikor az emberek rájöttek, hogy a higiénia javításával gátat lehet szabni a métely terjedésének – így megváltoztatták a szennyvízelvezetést, és ha tehették, felforralták a vizet. Azóta hazánkban kolerajárvány nem volt.

A spanyolnátha – a dermesztő szó és ami mögötte van

- Az influenza 1918 és 20 között, több hullámban elképesztő tombolásba kezdett glóbuszunkon. Korabeli beszámolók szerint ez a járvány világszerte több tízmillió embertársunk életét követelte – szögezte le dr. Tóth Imre. - Magyarországon legalább 53 ezren haltak meg ennek következtében . Azért legalább, mert sok áldozatnál nem konkrétan az influenzával azonosították a halálokot – világított rá a történész, aki felhívta a figyelmet egy érdekességre is: nagy különbség volt a mintegy 100 éve lezajló ragály és az új típusú koronavírus-járvány között, hogy előbbi főleg a 20 és 40 év közötti, alapvetően derekasabb korosztály tagjait pusztította.

Mint megtudtuk, az 1918 és 20 között pusztító influenzajárvány az Amerikai Egyesült Államokból indult ki és katonák hurcolták be Európába. Ezt a ragályt sokan spanyolnáthaként ismerik – azért kapta a járvány ezt a nevet, mert Magyarországra az akkor semleges Spanyolországból érkeztek az első hírek a betegséggel kapcsolatban.

Jól láthattuk, hogy a múltban milyen komoly kihívásokkal járt egy járvány leküzdése. Azonban az is nyilvánvalóvá válhatott a sorok között böngésző olvasónak, hogy az emberiség mindig tanult – így napjainkban, az ideálisabb táplálkozási viszonyoknak, a fejlett egészségügynek és a gyors intézkedéseknek köszönhetően rugalmasan le tudnak küzdeni egy olyan ragályt, mint amilyet az új típusú koronavírus okoz. Ehhez persze elengedhetetlen a társadalom fegyelmezettsége, bátorsága és türelme – a hit és az összefogás, amelyek valószínűtlen erőt adhatnak egy társadalomnak.