Mostanság, ha gyereknevelésről esik szó egy társaságban szinte röpködnek különböző kifejezések: viselkedés zavaros, diszlexiás, SNI-s, hiperaktív, ADHD-s, ételintoleranciával küzdő és még sorolhatnánk ….. ezeket a „problémákat”. Valóban magasabb azon gyerekek száma, akiknek valamilyen nehézséggel kell megküzdeniük, vagy ez régen is volt, csak nem foglalkoztak vele ennyit?

Az utóbbi 10-15 évben megnőtt azon gyermekek száma, akiket valamilyen pszichiátriai betegséggel diagnosztizálnak, ebbe az ADHD (A figyelem és aktivitás zavara), az autizmus, az iskolai készségek zavarai (dyslexia, dysgraphia, dyscalculia) és számos más kórkép is beletartozik. Azonban fontos látnunk, hogy bár valóban növekszik ezen betegségek előfordulási aránya, a relatív számnövekedés is szerepet játszik ebben. Vagyis a fenti kórképeket egyre érzékenyebb diagnosztikai módszerekkel tudjuk szűrni/vizsgálni, egyre korábbi életkorban; így az eddig fel nem ismert esetek száma is nő.

Mi a tapasztalata mikor viszik a szülők a gyereket szakemberhez?

Természetesen minél hamarabb kerül kivizsgálásra, diagnosztizálásra egy gyermeknél az adott probléma, annál hatékonyabban lehet a megfelelő terápiát, fejlesztést elkezdeni. Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy gyakran akkor kerül pszichiáterhez/pszichológushoz egy gyermek, amikor már komoly problémák vannak jelen, és nemcsak a gyermeknek és családjának, hanem a tágabb környezetnek (óvoda, iskola) is nehézséget jelent megküzdeni a problémával/tünetekkel.

Viszont másrészről úgy látom, egyre érzékenyebbek az emberek (szülők, pedagógusok, más területen dolgozó szakemberek) a pszichés problémákra, illetve egyre nagyobb figyelmet kapnak a mentális/pszichés betegségek az elmúlt években (internet, facebook, egyéb média-felületek), aminek köszönhetően talán hamarabb kerülhet felismerésre egy-egy problémás eset. A tapasztalataim alapján a legtöbb gyermek 3-5 éves kora között érkezik kivizsgálásra, jellemzően a közösségbe kerülést követően domborodnak ki az ADHD jellegű problémák (viselkedési zavar, beilleszkedési nehézség, szórt figyelem, nehéz leköthetőség).

Az Ön szakterülete az ADHD, elmondaná, hogy ennek melyek a legfőbb ismérvei?

Az ADHD egy angol betűszó, mely az aktivitás és figyelem zavarát fedi (Attention Deficit And Hiperactivity Disorder). Emögött három nagy terület érintettségét értjük: a figyelem-koncentráció zavarát, a hipermotilitást (túlzott mozgásos aktivitás) és az impulzus-kontroll zavarát. Ezeken a nagy kategóriákon belül több olyan kritériumnak kell megfelelnie a gyermeknek, amelyek együttes fennállásakor mondható ki, hogy valaki ADHD-ban szenved.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a köznyelvben a “figyelmetlen, szófogadatlan rossz gyermek” nem fedi a fenti tünettant, vagyis nem minden élénk, mozgékony, nehezen terelhető, figyelmetlen gyermek ADHD-s is egyben.

Ez genetikai betegség, vagy valami kiváltja?

Az ADHD egy genetikailag determinált betegség, több gén mutációját azonosították a háttérben, melyek egy agyi ingerület-átvivő anyag (dopamin) relatív hiányát, elégtelen kötődését a receptorokon, ezáltal csökkent hatékonyságát eredményezik. Továbbá egyes agyi területek (pl. homloklebeny, kisagy) éretlenségét látjuk, mely akár 3-5 éves lemaradásban van a normál (neurotipikusan) fejlődő gyermekekéhez képest. Környezeti tényezők, mint pl a magzati korban elszenvedett toxikus hatások (anyai dohányzás, alkohol fogyasztás, droghasználat), valamint a koraszülés, alacsony születési súly hajlamosító tényezők az ADHD kialakulására. Későbbi életkorban a családi támogatás, elfogadás, megfelelő nevelési elvek jelenléte (szabályok, keret-rendszer a gyermek számára) pozitív irányba befolyásolhatja a tüneteket.

Mennyire van felkészülve jelenleg a magyar közoktatás és egészségügy ezen problémák kezelésére?

Az ADHD diagnózis felállításához komplex szakmai team és részletes kivizsgálás szükséges. Ennek alapját a gyermekpszichiátriai, pszichológiai, gyógypedagógiai vizsgálatok /felmérések adják. Sajnos jelenleg az egészségügyi ellátásban ezen területek hiányszakmának számítanak, ami azt jelenti, hogy nagyon sok szakember hiányzik a rendszerből. Ez aránytalanul nagy terhet ró a meglévő szakemberekre, mind a kivizsgálást, mind pedig a kezelést (terápiás ellátás, fejlesztés) illetően. Emiatt sajnos több hónapos várakozás előzi meg a szakemberhez kerülést. Az oktatási rendszer hasonló nehézségekkel küzd, a pedagógusok nem kapnak képzést az ADHD-ra vonatkozóan, nem ismerik a lehetőségeket az ilyen típusú gyermekek közösségben való kezelésére, megfelelő támogatására. Gyógypedagógiai és iskolapszichológusi ellátásba sajnos szintén kevés gyermek tud bekerülni (kapacitás hiányában). A tapasztalat szerint nagyon sok ADHD-s gyermek többször is óvodát/ iskolát vált, mire megfelelő ellátásba kerül.

Magyarországon jelenleg kevés olyan óvoda/ iskola működik, melyben képzett pedagógusok/gyógypedagógusok oktatnak ADHD-szemléletben. A cél az, hogy az oktatási intézményekben előadásokkal, képzéssel, akár orvosi konzultációs lehetőséggel segítsük a pedagógusok munkáját, hatékony, gyakorlati tanácsokkal lássuk el őket az ADHD-s gyermekekre vonatkozóan.

Mi az, ami korunkban legnegatívabban hat a gyerekek idegrendszerére?

A gyermekek idegrendszere rendkívül gyorsan érő, formálódó, érzékeny “szerkezet”. Magzati és csecsemőkortól kezdve folyamatos változásban, fejlődésben van, melyben fontos szerepet játszanak a genetikai tényezők mellett a környezeti hatások is, melyek pozitív és negatív irányba egyaránt befolyásolják ezt a folyamatot. Ezen tényezők között említhető a táplálkozás, fizikai aktivitás, esetleges traumás károsodások, rendszeres gyógyszer szedés, illetve a családon belüli és a tágabb szociális térben zajló folyamatok. Értjük ezalatt azt, hogy például a rossz minőségű tápanyagok, elégtelen vitamin- és ásványi anyag bevitel, mozgásszegény életmód, a családon belüli lelki nehézségek (keretek hiánya, érzelmileg/ feszültséggel terhelt szülő-gyermek viszony), kortárs közegben észlelt beilleszkedési nehézség, stabil baráti kapcsolatok hiánya is mind negatívan hatnak a gyermek idegrendszeri és pszichés fejlődésére. Manapság nagyon sok inger éri a gyermekeket, ezáltal megnő az az információ mennyiség is, amit az agynak/idegrendszernek fel kell dolgoznia.

Az elektronikus eszközök egyre gyakoribb használata, a sok irányból érkező elvárásnak való megfelelés, az iskolai leterheltség, a szociális kapcsolatokban való helytállás vágya mind-mind megterhelő egy gyermek/fiatal számára.

Mit tud tenni a szülő?

A szülőnek nagyon fontos időben észlelnie a problémát, mellyel minél hamarabb célszerű szakemberhez fordulni. Sokszor a kivizsgálást kezdeményező személy nem is a szülő, hanem egy pedagógus (osztályfőnök, tanár, óvodai gondozó), vagy a gyermekkel foglalkozó edző. A mihamarabbi kivizsgálás, diagnózis alkotás lehetővé teszi, hogy időben megkezdődhessen a gyermek terápiás ellátása, mely lehet gyógyszeres kezelés, viselkedés terápia, gyógypedagógiai és mozgás fejlesztés, étrenden belüli változtatások (diéta, táplálék-kiegészítők), kiegészítésként esetlegesen családterápia. A szülő feladata ilyenkor a gyermeknek a kezelésére, kontrollokra való rendszeres elvitele, és amennyiben szükséges, a kezeléseken (családterápia) való aktív részvétel.

Ha van egy „problémás” gyerek, akkor ott csak a gyereket kell figyelni, vagy érdemes az egész családot?

Mint minden betegségnél, akár testi, akár pszichés problémáról van szó, nagyon fontos az egész családot, mint rendszert szemlélni. Különösen gyermekeknél, ahol a család az elsődleges élettér és szociális, támogató közeg. Ez nem csak a kivizsgáláskor, diagnózisalkotáskor fontos (részletes kórtörténetet veszünk fel a gyermekről, melyben meghatározó a családtagok szerepe és a tőlük nyert információ), hanem a kórkép kezelését tekintve is elsődleges szempont kell, hogy legyen. Amikor elindulunk egy terápiás irányba a gyermekkel, a család támogatása, edukációja a betegséget illetően nagyon fontos. Ha megismeri a család az ADHD jellegzetességeit, hátterét, gyakorlati tanácsokat kap a gyermekkel kapcsolatos nehézségek leküzdéséhez, akkor a pozitív, támogató közeg már önmagában javulást eredményez a tünetek terén.
A kezelés egyes elemeinek biztosítása (gyógyszer bevétele, a gyermek fejlesztésekre való elvitele, rendszeres orvosi kontrollon való megjelenés…) szintén a család/szülők feladata.

A családon belül gyakori, hogy a másik testvér is érintett az ADHD-ban .Egy vagy több ADHD-s gyermek ( a tünetek súlyosságától függően) nagy terhet ró a családra. Sokszor látunk kimerült, elfáradt, tanácstalan, eszköztelen szülőket. Ilyen esetben fokozottabb megsegítésre lehet szükség (rendszeres orvosi konzultáció, akár családterápia megkezdése).

Egy sajátos nevelési igényű gyerek családjában, mi az amit javasolni tudna, hogy ne a „betegség” határozza meg az életüket? (Egyáltalán lehet e ilyet? Többször hallottam már, hogy ilyen esetben milyen nehéz a többi testvérnek stb….)

A család életét alapvetően meghatározza egy ADHD-s gyermek jelenléte- a mindennapok apró küzdelmei, a viselkedés szabályozása, testvérekkel/barátokkal való konfliktusok rendezése, és egyáltalán az aktív, mozgékony, impulzívan élő gyermek energiáinak lekötése. Fontos, hogy emellett a család többi tagjára (testvérek, maguk a szülők!) is minőségi időt tudjanak szánni. Jót tehet pl a családi kapcsolatok, kohézió erősítésére a közös mozgásos program rendszeres beiktatása, melyben mindenki fel tud oldódni, az ADHD-s gyermek levezeti az energiáit, a többi családtag pedig ennek mentén, feszültség nélkül, örömmel tud kapcsolódni a gyermekhez. Szükséges magányos, elvonulási időt is biztosítani a gyermek számára, hiszen jellemzően az ADHD-s gyermekek a sok ingertől frusztrálttá válnak. Ilyenkor jó, ha van egy szoba, sarok, ahová csendben elvonulhat kedvenc tevékenységével.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem kell egyedül megküzdeniük a családoknak a nehézségekkel, családterápiás szakember, pszichológus segítségét igényelhetik, illetve léteznek interneten szerveződő ADHD-csoportok, melynek tagjai személyesen is segítséget nyújthatnak egymásnak, tapasztalatot cserélhetnek.

Azt is lényeges megemlíteni, hogy ha a gyereknek van egy helyes diagnózisa, akkor az sokat segít a hétköznapi életben is, hisz más elbírálás alá esik az iskolában. Nem csak a kudarcokról fog szólni az élete! Ha megfelelő pedagógiai támogatást kap, akkor akár teljesen be tud illeszkedni a közösségbe és ott a saját képességeihez mérten fogják őt osztályozni.

Képek forrása: Pixabay.com