- Sopron és a Rábaköz térségének általános iskolái, pedagógusai, osztályfőnökei, és pályaválasztási felelősei részére november 9-én tartjuk meg szokásos tájékoztató rendezvényünket. A tájékoztató keretében a 2024/2025. tanév beiskolázásáról szolgálunk számos információval, segítve az általános iskolák pályaválasztási munkáját, illetve a pályaválasztás előtt álló tanulók pályaorientációját. Rendezvényünkön képviselteti magát a Soproni Tankerületi Központ, valamint a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara mint együttműködő partnereink. A program egy általános tájékoztatóval indul, majd bemutatkoznak szakképző intézményeink, ezúttal iskolai kiállítói standoknál adnak tájékoztatást képzéseikről. A rendezvénynek a 35 éves Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum (Sopron, Ferenczy J. u. 7.) ad otthont, ahol a programon résztvevőknek lehetőségük nyílik a Soproni SZC Digitális Közösségi Alkotóműhelyének megtekintésére is.
Kiemelt pályaválasztási rendezvényünk a november 16-án, 9 és 14 óra között megrendezésre kerülő „Szakmák délelőttje”, melynek keretében valamennyi iskolánk nyitott kapukkal várja az érdeklődő általános iskolás diákokat, hogy személyesen is megismerkedhessenek az oktatott szakmákkal és az intézményekkel. Az általános iskolások utaztatását a rendezvényre a Soproni SZC segíti.
Minden iskolánk készül további nyílt napokkal és egyéb rendezvényekkel is a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik részére. (A programok listáját mellékeljük.)
A Szakképzési Centrum elkészítette Középiskolai felvételi tájékoztató kiadványát a 2024/2025-ös tanévre. A kiadványt a Soproni Tankerületi Központ segítségével juttatjuk el valamennyi soproni, Sopron térségi és Rábaközi általános iskola végzős tanulói részére. A kiadvány elérhető az iskolai honlapokon, rendezvényeinken, az iskolákban és a Soproni Szakképzési Centrumban.
Idén két iskolánk is jubileumot ünnepel, melyekhez számos program kapcsolódik a pályaválasztási időszakban. A Soproni SZC Vas- és Villamosipari Technikum „35 éve a szakmai oktatásért” folytatja tevékenységét Sopronban. Ünnepélyes rendezvényüket november 15-én tartják. A Soproni SZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola többszörös jubileumot ünnepel: 140 éves a kapuvári szakképzés, az iskolaépületet 50 évvel ezelőtt adták át, az iskola névfelvétele pedig 20 éve történt. Ünnepélyes rendezvénysorozatát november 13. és 17. között rendezi meg az iskola.
A pályaválasztásról és beiskolázásról további információ a szakképzési centrum és a szakképző intézmények honlapján: soproniszc.hu - olvasható a Soproni Szakképzési Centrum sajtóközleményében.
Borítókép: Sopronmedia archív