Ünnepélyes keretek között adta át dr. Farkas Ciprián polgármester a Széchenyi István Tanulmányi Ösztöndíjakat a Városházán pénteken délelőtt. A 10 hónapra szóló, vissza nem térítendő havi támogatásban idén Hordós Alex Dániel, Folyi Bence, Bartokos Botond, Tama Kristóf és Szőke Péter részesült. Az átadón dr. Farkas Ciprián kiemelte:
Tama Kristóf, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem harmadéves hallgatója, akit leginkább a büntetőjog érdekel. Az egyetemista elmondta: nagy motivációt jelent az ösztöndíj céljai eléréséhez.
- mondta Szőke Péter, a Semmelweis Egyetem hallgatója.
Hordós Alex Dániel jelenleg az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán tanul, a jövőjét egy magyar ügyvédi irodában képzeli el.
Az ünnepségen elhangzott, hogy a város önkormányzata a jövőben is segíti az eredményes és tehetséges diákokat.