„Nekem öregapámtól, öreganyámtól s szüleimtől közvetítődtek a régiek igazságai: hogy a világ kerek egész, mindennek megvan a maga ideje, vannak örök és mulandó dolgok. Az igazság létezik, és az Isten számon tartja cselekedeteinket.− Képeimen embereket keltettem életre, valami lebegést próbáltam létrehozni, hogy érzékeltessem a világ fölött érzett kétségbeesést, bizonytalanságot, de a régebbi századokból s gyerekkoromból átderengő boldogságlehetőségeket is.” - fogalmazta meg hitvallását az 1933-ban a Sopronhoz közeli Alszoporon született Giczy János festőművész. Felmenői kézművesek, gazdálkodók voltak. A falusi társadalom életvitele, az ősöktől örökölt tudás és emlékezés gyermekkorának meghatározó élményeit jelentették, melyből később felépítette, kinevelte saját festői világát. Közismert, legendás, örök „alsószoporisága” mellett Giczy János kiskamasz kora Sopronhoz tartozott. Erről számtalan hányattatás és vándorév után így vallott: „a város kulturális nimbusza fogva tartott”. Arról a kulturális nimbuszról van szó, melynek kezdetben tisztelője, mostanra pedig nem csupán alakítója, hanem támasztóoszlopa, elválaszthatatlan alkotóeleme lett.

A Képzőművészeti Főiskola után a budapesti, illetve az egri pedagógiai főiskolán tanult. Fiatal korától kezdve érdeklődött a népművészeti motívumok iránt, útkereső időszakában olyan társadalmi feszültségekkel találkozott, melyek lassan festői világát is átitatták. A veszélyeztetettség és aggódás életérzése volt ez, hogy lassan eltűnnek a hagyományos életformák, a falvakból városokba vándorolt, gyökerüket vesztett emberek sokasága kiszakadt valami régtől összetartó természetes közösségből. A falusi ember önmagával, a természettel, a világgal kötött ősi harmóniája, melyet gyermekkorában megtapasztalt, kihalófélben van. E harmónia, illetve az arra emlékezés már korai képeinek mögöttes tartalmában jelen van.

A 70-es évektől egyre gyakrabban alkalmazta képeinek hordozójaként az oltárformát, főként a szárnyasoltár típusát. Ez a forma felerősítette a képi témák szimbolikus vonulatát, szakrális, transzcendens jellegét, az oltár szárnyain, lábazati és koronázó részein megjelenő motívumok újabb jelentésréteggel járultak hozzá a mondanivalóhoz.

Utolsó festői korszakában kompozíciói inkább csak a színekre támaszkodtak, bár megmaradt a figurális ábrázolás határain belül, formái redukáltak, elnagyoltak lettek. Színekből, színes árnyékokból építkezett, a tér szürreálissá vált, egyre inkább elkülönült a formától és a látomáshoz kötődött. Festményei nemcsak visszaemlékezések, hanem a tudatban mindig jelenlévő emlékek lenyomataiból készült képekké váltak.

"Oh, a szárnyas idő..." 
Giczy János festőművész emlékkiállítása

Időpont: 2017. szeptember 22., péntek 18 óra 
Helyszín: Lábasház, Sopron, Orsolya tér 5.

Köszöntőt mond: Dr. Fodor Tamás Sopron Megyei Jogú Város polgármestere
A kiállítást megnyitja: Dr. Turbuly Éva történész
Közreműködik: Fodor Gábor fuvolaművész
A kiállítás kurátora: Kiss Melinda művészettörténész

Megtekinthető: 2017. szeptember 22. - 2017. november 12.
Nyitva keddtől péntekig: 12-től 16 óráig; szombat, vasárnap: 10-18 óráig 

 

*Berzsenyi Dániel: Közelítő tél (1810.)