| 2021. szeptember. 27. | 1 perc olvasás

Nyugdíjas kulturális találkozó Sopronban

Táncprodukciókkal és dalcsokrokkal nyitották meg az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség VIII. Kulturális Fesztiválját Sopronban. A négynapos rendezvényen az idősek ismerkedhetnek, kirándulhatnak, sőt versenyezhetnek is egymással.

Rengeteg nyugdíjas gyülekezett izgatottan a Hotel Szieszta aulájában hétfőn kora délután. A soproni művészeti fesztiválra ének, vers, próza, mesemondás, népdalkör, együttes, tánccsoport, valamint színjátszás kategóriában is nevezhettek a résztvevők.  

"A négynapos rendezvényre mintegy 300 résztvevő érkezett. A délután folyamán kulturális csoportok és szólisták produkciót tekinthetik meg a vendégek. A programsorozat keretében autóbuszos kirándulással, borkóstolóval, valamint zenés-táncos programokkal is készültünk. A rendezvény legfőbb célja a különböző nyugdíjas közösségek összekovácsolása" - tudtuk meg Zsámbokiné Buday Annától, az „Életet az éveknek” Országos Klubszövetség megyei elnökétől.      


fotó: Griechisch Tamás

"A kulturális találkozó során a környékbeli településekről, illetve az ország számos pontjáról érkeznek hozzánk nyugdíjas csoportok. A rendezvény legfőbb üzenete, hogy az időskor egy új életszakasz kezdetét jelenti, melyet rengeteg tartalommal és élménnyel lehet megtölteni. Büszkék vagyunk arra, hogy immár nyolcadik alkalommal ad otthont Sopron ennek a színvonalas és élménydús programnak" - mondta Farkas Ciprián, Sopron polgármestere. 


fotó: Griechisch Tamás

A fesztivál keretében a résztvevők kiváló idegenvezetők segítségével ismerhetik meg Sopron történetét és nevezetességeit. Az egész napos kirándulások keretében a Sörházdombi-kilátónál egy fáklyás gyalogtúrán is részt vehetnek az érdeklődők. A szervezők Kőszeg és Szombathely térségébe is elkalauzolják a résztvevőket.  

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek