- Magyarország Kormánya 2010 előtt - a kormányzás feladatára és felelősségére készülve - kötött egy szövetséget a magyar nyugdíjasokkal: azt mondtuk, hogy minden körülmények között megőrizzük a nyugdíjaknak a vásárlóértékét, mindig kiállunk a nyugdíjasok érdekeiért, és megvédjük a juttatásaikat. Nehéz időszakban visszaépítettük a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat, amit most már megemelt formában kaptak meg az idősek ennek az esztendőnek az elején. Eddig 5 alkalommal tudtunk nyugdíjprémiumot fizetni a nyugdíjas honfitársainknak – kezdte a beszélgetést Nyitrai Zsolt, majd részletezte a Gondosóra program eredményeit.
- Hivatalossá vált az együttműködés a Gondosóra program és a polgárőrség között, valamint az Országos Mentőszolgálattal is kötöttünk megállapodást, amitől azt várjuk, hogy még gyorsabban tud megérkezni a segítség egy gombnyomásra – emelte ki Nyitrai Zsolt.
A teljes beszélgetés az alábbi videóban tekinthető meg:
- Volt olyan eset, hogy az idős ember kevésbé felkészületen indult el az egyik barátját meglátogatni a hegyekbe, és kifogyott a benzin az autóból. Az illető próbált telefonálni, de nem volt térerő. A Gondosóra 2G-s hálózattal rendelkezik, ami azt jelenti, hogy az egész országban van ilyen lefedettség. A bajba jutott megnyomta a gombot, a sárga angyal hozta a kanna benzint, és el tudott indulni az autó. Egy másik esetben egy horgász szenvedélyének hódoló idős embert a Sebes-Kőrös szinte elsodort, amikor próbált bemenni a vízbe, egy kézzel megkapaszkodott, de ilyenkor már nincs idő arra, hogy a telefont elővegye a zsebéből, az órát viszont meg tudta nyomni, és a katasztrófavédelem kollégái segítséget tudtak neki nyújtani – idézett példákat a Gondosóra gyakorlati, hétköznapi alkalmazásáról a miniszterelnöki biztos.