„A harc civilizáció és sötétség közt napról napra hangosabb.” (Széchenyi István) 

Összetett, bonyolult személyisége – gondolkodása, eszmerendszere, szemléletmódja – révén Széchenyi István gróf történeti megítélése alkalmanként ellentmondásos. Kialakultak bizonyos sztereotípiák és előítéletek, amelyek mondhatni dogmaként beleivódtak a köztudatba, kizárva más jellegű megközelítést vele kapcsolatban. Jóllehet gondolatai ma is aktuálisak, a ma emberéhez is szólnak, egyénisége méltó példaként állhat mindannyiunk, különösen a fiatalok előtt. Pályája kimeríthetetlennek tűnik, hatalmas mennyiségű írásos dokumentum maradt utána: könyvek, tanulmányok, napló és levelezés, melyek alkalmasak Széchenyi szellemiségének és lelkiségének megismerésére, melyekből feltárul istenképe, emberképe és világképe.

Milyen szellemi alapokkal és lelki munícióval rendelkezett az az ember, aki nemcsak komoly változásokat indított el a gazdaságban, a politikában, a tudományos és művészeti életben, de alig húsz év alatt képes volt megreformálni a magyar társadalom közgondolkodását? Mennyire kivételes ember az, aki minden egyes tettében abból indul ki, hogy ő magyar, és a magyarságot fel kell emelni elmaradottságából?

Gróf Széchenyi István nem volt filozófus, de egész lényét áthatotta a filozófia, a világegyetem, a természet, az élet, az ember és a magyarság okával és céljával átitatott bölcselet, alkotó, teremtő és cselekvő szemlélődés. Birtokolta azt a képességet, hogy felismerje a történelemben, a mindennapok történéseiben rejlő rendező elvet, amit képes volt adaptálni, alkalmazni gyakorlati tudásként a jogban, a politikában és a gazdaságban. Ráérzett a cselekedetek helyes vagy helytelen mivoltára, az isteni transzcendencia létező valóságára, jelentést, alakot és formát adva az itt és most valóságában születendő újnak. Az ő filozófiája nem csupán szóbeli tanok bölcselete, hanem az erkölcsének, a közéleti politikájának és a gyakorlatias gazdaságtanának mindennapi életben ható teremtő ereje.

Bő 200 éve a magyar ember voltaképpen középkori viszonyok között élt, az ország gazdasága évszázados lemaradásban volt

A 18-19. század fordulóján Magyarország mind a társadalompolitika, mind a gazdaságpolitika szemszögéből, Európa nyugati feléhez képest elmaradott országnak minősült. A magyar aranykor Mátyás király halálával (1490. április 6.) ért véget, és elkezdődött a magyarság „pokoljárása”. Folyamatos élet-halál harc a megmaradásért, háborúk a törökkel, Habsburgokkal, mintegy 300 éven át, a fejlődés és gyarapodás minden esélye és lehetősége nélkül.

Gróf Széchenyi István európai, főleg angliai útjai során szembesült ezzel a szomorú ténnyel. Elhatározta, hogy saját tehetsége és lehetőségei szerint ezen változtatni fog. 1830 és 1848 között nemzetfejlesztő, teremtő munkába fogott mind elméleti, bölcseleti, jogalkotási, mind gyakorlati, gazdaságépítő téren. Szinte a semmiből teremtette meg és virágoztatta fel a modern Magyarországot: modern ipar (gőzgépek), mezőgazdaság (majorgazdálkodás), közlekedés, áruszállítás (vasút és gőzhajózás), kereskedelem (utak, kikötők, pesti rakpart és piac), tudományos és művészeti élet (Tudományos Akadémia, műegyetem, magyar nyelvű színjátszókör), pénzügy (hitel, takarékpénztár, Nemzeti Bank), sportélet (lósport, úszás, evezés, tenisz). Megépítteti a Lánchidat, szabályoztatja a Dunát, a Tiszát és a Balatont. A magyar parlamentáris demokrácia szellemi atyja, ötletgazdája, tanácsadója és kivitelezője. Neki köszönhető, hogy 1848. március 15-én megvalósul a világ egyetlen vér nélküli, erőszakmentes, „spirituális” forradalma. Politikai tehetségének köszönhetően V. Ferdinánd király aláírásával hitelesíti, ratifikálja az áprilisi törvényeket, melyek jogilag is rögzítik a magyar polgári demokráciát, és a császárság mellett, a királyságon belül megszületik a szuverén magyar állam; önálló külügy, hadügy, pénzügy és saját tulajdonú Nemzeti Bank.

Ő a „kovász” a kenyérben, a teremtő erő, a példakép, az evolúció, a nemzet kohéziós ereje, a szellem, a lélek és a teremtő munka egysége. Teljesen új fejlődési pályára irányítja Magyarországot, kiszabadítja az addig elfojtott magyar szellemet a palackból és a magyarság alkotó ereje találmányok tucatjaival ajándékozza meg az emberiséget a 19. század közepétől egészen a mai napig (biztonsági gyufa, dinamó, fényképezőgép-lencse, transzformátor, porlasztó, automata sebességváltó, háromfázisú villanymotor, telefonközpont, hűtőszekrény, kripton égő, golyóstoll, automata fényképező, puha kontaktlencse, színes TV, gramofonlemez, digitális számítógép működési elve, … stb.)

Hívő keresztény, aki a moralitás fényével világítja be a közéletet. Politikájának lényege: bölcsesség, becsület és a lehetőségek művészete.

Gróf Széchenyi István ifjúkora és „átváltozása”

1791. szeptember 21-én látja meg a világot Széchényi Ferenc és Festetics Julianna gyermekeként. Akkoriban a magyar nem tartozik a hivatalos államnyelvek közé, a Habsburg beolvasztó politikának köszönhetően. Ennek ellenére gondos európai és magyar szellemű neveltetést kap. Édesapja korának neves tudós embere, az arany gyapjas rend lovagja, az országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója.
Az ifjú Széchenyi István katonának készül. A győri csata volt a napóleoni háborúk egyetlen, a Magyar Királyság területén lezajlott ütközete, és ez a csata az ifjú gróf első csatája, „beavatása”. Ezt követően tizenhét évig katonáskodik.

Részt vesz a lipcsei csatában, a népek csatájában (1813. október 16-19.), amely a napóleoni háborúk döntő ütközete volt. Ebben a csatában az ifjú Széchenyi egy hősies tettel hívta fel magára a figyelmet. Az osztrák és a szövetséges porosz seregek közé beékelődve helyezkedtek el a franciák. Az ifjú Széchenyi a Napóleon ellen szövetkezett erők főparancsnokának, Schwarzenberg tábornagynak volt ekkor másodkapitánya. Október 16-ról 17-re virradó éjjel a főparancsnok egy nehéz lovas küldetésre keresett önkéntest. A kitűnő lovas hírében álló gróf önként jelentkezett a feladatra. A főhadiszállástól 30 kilométerre lévő szövetséges porosz tábornokhoz kellett eljutnia, hogy a másnapi csatára vonatkozó hadműveleti terveket átadja. A feladat nem tűrt halasztást, minden ezen állt vagy bukott. A fiatal és bátor tiszt dacolva a zuhogó esővel, az éberen figyelő francia őrszemekkel, szerencsésen megérkezett Blücher tábornok szállására. Miután átadta a szükséges instrukciókat, azt remélte végre pihenhet, de nem így történt, mert a tábornok újabb feladatott bízott rá. Tovább kellett lovagolnia, hogy a svéd trónörököst, Bernadott marsallt meggyőzze, hogy a másnapi csatában támogassa a szövetségeseket. Bernadott előbb megtagadta a kérést, majd mindenféle kifogással próbált meg kibújni a kötelezettségvállalás alól. Ekkor a gróf különös kéréssel fordult hozzá: adja írásba, hogy ő, mint követ átadta a felkérést, de sajnos visszautasítást kapott. Így már nem tagadhatta meg a részvételt. Széchenyi leírta neki a menetvonalat, a trónörökös elindulva időben érkezett és eldöntötte a lipcsei csatát, amely különben menthetetlenül elveszett volna.

Gróf Széchenyi István ekkor még egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akiből valaha is a „legnagyobb magyar” lesz. Fiatal huszárkapitányként bálokba járt, flörtölgetett, utazgatott és szórta a pénzt, nem érdekelték sem a politika, sem a magyarság súlyos gondjai. Ezen az állapotán két sorsfordító találkozás változtatott.

Jelentős szellemi behatással báró Wesselényi Miklós volt rá, aki felhívta a figyelmét a magyar nemzet sorskérdéseire és felkeltette érdeklődését a politika iránt. Jelentős lelki hatást pedig Seilern Crescentia gyakorolt rá. Az ifjú gróf udvarolt Crescentia-nak, aki kikosarazta, mert komolytalan embernek tartotta és gróf Zichy Károly felesége lett. Az ifjú grófban azonban mély nyomot hagyott ez a fénylő lelkű teremtés, és minden alkalmat megragadott, hogy láthassa, hogy szólhasson hozzá, hogy felhívja magára a figyelmet. Kialakul közöttük egy plátói szerelem, amelyben az ifjú lovag, mint Don Quijote ajánlja fel nemes cselekedeteit az ő múzsájának.

Így áll majd elő 1825-ben a pozsonyi országgyűlésen az ismeretlenségből fiatal huszár kapitányként, hogy felajánlja egy évi jövedelmét egy Magyar Tudós Társaság megalapítására. Tizenhét év után otthagyja a katonaságot és felvállalja a Magyar Nemzet szolgálatát.

Gróf Széchenyi István a nemzetépítő teremtőerő

Széchenyi István gróf nem nősült meg, vágyakozva múzsája után, mígnem úgy hozta a sors, hogy Crescentia megözvegyült. A gróf úr már 45 éves volt, amikor végre elvehette feleségül szerelmét, és öt Zichy gyermeket is örökbe fogadott. Crescentia szült neki két fiút, Bélát és Ödönt, valamint egy leányt, Júliát, aki sajnos csak pár hetet élhetett.
Angliai útjai során jött rá a reformok szükségességére. Döbbenetes volt szembesülni a valósággal, azzal a ténnyel, hogy hazánk mennyire elmaradott gazdaságilag, infrastruktúrákban, a közéletben. Azt is tudta, hogy ez nem azért van, mert mi magyarok lusta vagy tehetségtelen nép lennénk. Évszázadokon át vívtuk élet-halál harcunkat a törökkel, majd az osztrákkal. Egy tizenötszörös túlerőben lévő, világverő birodalmat tartóztattunk fel, mialatt Európa nyugati fele békésen fejlődhetett és gyarmatosításai révén meg is gazdagodott. Széchenyi gróf elhatározza, hogy ezt a több évszázados lemaradást behozzuk.

Bármilyen hihetetlen, de 1830 és 1848 között megteremti a modern Magyarországot: virágzó modern ipart és mezőgazdaságot, a gőzhajózás és a vasút révén megreformálja a közlekedést és az áruszállítást, a kereskedelmet. Létrehozza a pesti „rakpiacot”. Felpezsdíti a tudományos, kulturális és közéletet.

1842-ben gróf Széchenyi István az Académia alelnöke. Ekkor kérik fel Czuczor Gergelyt a Magyar Etimológiai gyökszótár elkészítésére, melyben több mint 150 ezer szó ősgyökét tárják fel, bebizonyítva, hogy a magyar egy ősnyelv, és etimon készlete egyedülálló módon a modern nyelvek közül 60-70%-os egyezést mutat az ókori nyelvekkel.

Felsorolni is sok, amit alkotott: Tudományos Akadémia, Nemzeti Bank (hitelintézet), megépítteti a Lánchidat az alagúttal. Szabályoztatja a Dunát, a Vaskapunál több ezer köbméter sziklát robbantat ki, először alkalmazva a világon víz alatti robbantást. Szabályoztatja a Tiszát, minek köszönhetően ma az Alföld egyharmada nem mocsár és láp, hanem termő terület. A Sió csatorna révén szabályozza a Balatont, elindítja a balatoni hajózást és a halászatot, valamint Füred létrehozásával az üdültetést. A Kaszinó megalapításával megteremti a gazdasági és politikai közélet fontos színterét. Meghonosítja a lóversenyt, a lósportot és a lótenyésztést. Közkedveltté teszi az úszó-, evező- és teniszsportot. A Játékszínnel elindítja a magyar nyelvű színjátszást. Eléri, hogy a közigazgatásban magyar legyen a hivatalos nyelv a német és a latin helyett. Cselekvő közreműködése mellett alakul meg a József Tanoda, mint műegyetem, hogy legyen a jövőben sok kiművelt műszaki emberfő. Megalapítja Sopronban az első gőzmalmot, Budapesten pedig a József Hengermalmot. Hatékony közreműködésével jön létre az Óbudai Hajógyár, a Mávag Gépgyár, neki köszönhetően indul el a selyemgyártás és a cukorgyártás. Az ő nagycenki kastélyában előbb van gázvilágítás, vízöblítéses latrina és fürdőszoba, mint a Habsburg császár schönbrunni palotájában. Nagycenken ekkoriban működik malom, téglagyár, selyemgyár, cukorgyár, sörgyár, mezőgazdasági gépgyár. Itt születik meg a világ első precíziós vetőgépe, a sorvetőgép, Bokor Nándor cenki kovács találmánya, amely tizenhárom sorban szemenként vetette a gabonát, és a Bokor féle cséplőgépből is több ezer darabot adtak el.

Jelentős és korszakalkotó elméleti művei jelennek meg könyv alakban. Három legismertebb műve a Hitel, a Világ és a Stádium, melyekben korát megelőzve szól pénzügypolitikáról,
közteherviselésről és választójogról. Széchenyi minden további fejlődés elengedhetetlen feltételének tekintette a polgári tulajdonviszonyok megteremtését. A polgárosodás társadalmi, nemzetpolitikai és gazdasági programmá vált Széchenyi gondolatvilágában és cselekedeteiben.

Gróf Széchenyi István az államférfi

Széchenyi István nem csak a gazdaság terén alkotott maradandót, hanem a politikai és közéletben is. Nyugodtan nevezhetjük őt a parlamentáris demokrácia Atyjának, kivitelezőjének.
Az áprilisi törvényekkel a korszak egyik legmodernebb állami berendezkedése jön létre. Már a márciusi „forradalom” is egyedülálló, hiszen ez a világ egyetlen vér nélküli, erőszakmentes forradalma. A március 15-i megemlékezéseken gróf Széchenyi István neve nem nagyon szokott felmerülni, pedig neki köszönhető, hogy ez egy spirituális forradalom. Széchenyi gróf nemcsak nyilvánosan politizált, hanem sokszor a háttérben, észrevétlenül, mint egy szürke eminenciás fonta a történések fonalát. 1848. március 3-án ő már Bécsben van Lajos testvérénél, aki pozíciót töltött be a királyi udvarban, és akit arra kér, hogy terjessze el a király környezetében és tanácsadói között azt a gondolatot, hogy a bizonytalan politikai helyzetben megnyugvást egy magyar nemzeti kormány jelentene, Batthyány Lajos vezetésével. Így amire a magyar küldöttség Bécsbe érkezik, addigra a gróf már fogékonnyá tette a királyt és környezetét erre a megoldásra. Az így létrejött felelős kormánynak Széchenyi közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett.
A felelős kormányunkra pedig bátran mondhatjuk, hogy a demokrácia csúcsterméke, hiszen miniszterei visszahívhatók voltak az országgyűlési képviselők által, a képviselőket pedig a vármegyék választói hívhatták vissza.
Az országgyűlés elfogadta az Áprilisi Törvényeket, ami által jogilag is létrejött a szuverén magyar állam, önálló külügy, hadügy, pénzügy és saját nemzeti bank. Azonban ez a törvénycsomag még nem volt hatályos, és ekkor Széchenyi politikai tehetsége újból megvillan, ugyanis V. Ferdinánd magyar király, egyben osztrák császár aláírja, ratifikálja a törvénycsomagot, ami így érvénybe lépett. Vagyis mindent elértünk, amit az adott körülmények között el lehetett érni.

Ezek után joggal merül fel a kérdés, hogy ha minden ilyen szépen alakult és jól beteljesedett, akkor Széchenyi gróf pár hónappal később miért mond le miniszteri posztjáról és miért kerül 1848 szeptemberében Döblingbe, egy Bécs melletti tébolydába, idegösszeomlással.

Ekkor csúcsosodik ki a Széchenyi és Kossuth közötti vita tragikus módon a történések valóságában is. Széchenyi az evolúció, Kossuth pedig a revolúció, és nem mindegy, hogy melyik utat választjuk. Kossuth, aki a radikálisok vezetője, nem elégszik meg az eddig elért eredménnyel, mert úgy ítéli meg, hogy alkalmas az európai politikai helyzet az osztrákoktól való teljes elszakadásra, a teljes állami függetlenség visszaszerzésére. Széchenyi tudta nélkül, akarata ellenére, az ő háta mögött el is kezdődik egy szervezkedés, amely már ezt a lehetőséget készítette elő. Széchenyi grófnak sejtései vannak erről, és rossz előérzete, hogy az eddigi békés átalakulás véres anarchiába torkollik. Amikor erről megbizonyosodik bosszús lesz és feszült, mert úgy érzi, hogy a becsületével játszanak, hiszen már megegyezett V. Ferdinánddal, szavát adta és ő nem egy szélkakas. Nincs helye tovább ebben a radikalizálódó kormányban. Idegösszeomlást pedig azért kap, mert ő, mint szellemi látó, négy-öt lépéssel gondolkodik mindenki más előtt, és világos számára, hogy innentől már kontraproduktív a folyamat és le fogják bontani szép lassan mindazt, amit nagy nehezen hatalmas erőfeszítések árán felépített és elért.

Felesége és a család orvosa rábeszélik, hogy vonuljon vissza Czenkre és pihenje ki magát. Félúton már meggondolja magát, mert úgy érzi, hogy cserben hagyja a nemzetet, kocsis nélkül száguld a szekér a szakadék felé. Már nem akar Czenkre menni, de visszatartják, ami már dührohamokat is okoz nála. Így kezét-lábát megkötözve viszik, már nem Czenkre, hanem a döblingi tébolydába, ahol leszedálják és elkezdődik tizenkét éves száműzetése.       

Gróf Széchenyi István „hattyúdala”

A szabadságharc leverése után Széchenyi politikai túsz is, vagyis Magyarországra már nem térhet vissza. Életben csak azért hagyják Haynau kegyetlen vérengzése idején, mert a család vállalja, hogy többet nem fog politizálni, és kap még egy idegösszeomlást is.

1848 szeptembere után minden úgy alakul, ahogy ő ideges látomásaiban megérezte. A bécsi pénzügyi háttérhatalmi elit puccsal eltávolítja V. Ferdinánd királyt és önkényesen odateszik a helyére az alig tizennyolc éves Ferenc Józsefet „bábunak”. Visszavonatják vele az Áprilisi Törvényeket, vagyis felszámolják a szuverén, polgári, parlamentáris demokráciát. Sodródik a nemzet a fegyveres konfliktus felé és ki is robban a szabadságharc.

1849 tavaszán, a frissen megalakult magyar Honvédség, szétveri a császári elit alakulatokat. Nagy pánik lesz Bécsben, a bankárok körében, és rá is parancsolnak az orosz cárra, aki meg is jelenik 1849 májusában félmillió katonával. Az orosz cár ugyanannak a bécsi bankháznak az adósa, mint a Habsburg-ok, és a bankárok azért nem engedhetik meg a magyarok függetlenné válását Ausztriától, mert akkor az osztrákok nem tudnák visszafizetni adósságukat.

Hősies küzdelem után elbukik a Szabadságharc és véres megtorlás következik, majd beköszönt az a korszak, amit Széchenyi gróf úgy vizionált, mint a magyar nemzet halála. Ez a Bach-korszak kegyetlen diktatúrája, ahol a börtönök tömve vannak fiatal tehetséges magyar emberekkel, tucatszámra történnek hetente kivégzések. A magyar államiság is megszűnt, a fiatal Ferenc József császár már meg sem koronáztatta magát, üzenve az egész világnak, hogy Magyar Királyság már nincs. Német lesz a hivatalos nyelv és elindul a beolvasztás. Vége mindennek, bevégeztetett.

Gróf Széchenyi István megtörten, magába roskadva szenved, minden sejtjében érzi a magyar nemzet mérhetetlen szenvedését és fájdalmát. Mély depresszióba zuhan, nem érdekli az élet, nem ír, nem olvas, alig eszik, teljesen elhagyja magát. Megnőnek a körmei, torzonborz, nem tisztálkodik, alig beszél és a családját sem akarja látni. Ebből a menthetetlennek tűnő lelki és fizikai sorvadásból szerelme, múzsája, Crescentia rántja majd vissza a valós életbe. Meglátogatja Döblingben, elé áll és keményen a szemébe néz: „Gróf Széchenyi István, ha maga nem akar engem látni és nem akar hozzám szólni, akkor én most vagyok itt utoljára. Maga egy tetszhalott, a magyar nemzet is az, és ha maga nem ébred fel, akkor ez a nemzet elveszett”, így szólt, majd sarkon fordult és otthagyta.

Ezután szedi majd össze magát a gróf úr, olyannyira, hogy 1853-tól 1860-ban bekövetkezett haláláig másodvirágzását éli, a döblingi tébolydába bezárva is. Több mint egy tucat újságot és folyóiratot olvas hetente, naprakész a politikában, mindenről tud. Újra ír, könyveket is, a közélet vezéralakja, ő a nem hivatalos magyar államfő. Diplomáciai kapcsolatokat tart angolokkal, franciákkal. Bármilyen petíció, memorandum vagy felirat születik a magyar politikai életben, azokból Széchenyi István gondolatai és megoldási javaslatai világítanak üstökösként.

A beolvasztó politika és a szellemi germanizáció eléri a társadalom minden rétegét, egy puccsot hajtanak végre az Akadémián is, eltávolítják megbízható embereit, új alapszabályzat születik és német lesz a hivatalos nyelv az eredetileg a magyar nyelv ősiségét kutatni hivatott Akadémián. Paul Hunsdorfer és Josef Budenz vezérletével születik meg két olyan elmélet, amikről azelőtt még senki nem hallott a földtekén. Az egyik a finn-ugor elmélet, a másik pedig a honfoglalás. Honfoglalás szavunk ezt megelőzően nem volt. Minden krónika, magyar, külföldi vagy pápai bullák Árpád hazajöveteléről, bejöveteléről tudósítanak. Egy dinasztiaváltást írnak le, mely szerint a szabír-méd uralkodói család, a királyi szkíták, átveszik Attila örökségét, és ezt így tanítják Európa-szerte. Megkérdőjelezhetetlen tudományos evidencia volt a szkíta-hun-magyar folytonosság. Ezért gróf Széchenyi István 1858. november 6-án levelet is ír ennek az újsütetű Akadémiának rosszallóan. Felszólítja őket, hogy térjenek vissza az eredeti alapítói szándékhoz, az általa leírtak szerint. Ellenkező esetben „a mérgezett szellemiségű” Académiától kénytelen lesz visszavonni alapítói hozzájárulását. Levelét a titkosrendőrség elkobozza, így nem olvassák fel az Akadémia közgyűlésén.

1860-ban, halálának évében még egy sorsfordító cselekedetet megtesz a hazáért, a nemzetért. Titokban, név nélkül megjelentet Londonban egy könyvet. Ez a híres sárga könyv vagy „Einblick”, amelyben kritizálja a diktatúrát, porig alázza Bach-ot, ellenzi az abszolutizmust, az egyeduralmat és bírálja Ferenc Józsefet is. Hatalmas botrány kerekedik Bécsben a könyv miatt, míg a magyarságot felrázza tetszhalott álmából. Fellobbantja az addig parázsló népi ellenállási mozgalmat, a passzív ellenállást, aminek élére, majd az ő halála után Deák Ferenc áll, aki Széchenyi politikai hagyatékát, programját megvalósítva vezeti majd el a nemzetet az 1867-es kiegyezésig. Ezért tudunk ma egy Magyarország nevű helyen, magyarként élni. Viszont Széchenyi gróf emiatt hal meg, 1860. április 8-án, húsvét vasárnapján, mintegy áldozatként felajánlva magát, hogy a szeretett nemzete feltámadhasson.

A könyv miatt felségárulási per indul ellene, melynek nyomozati szakaszában rejtélyes körülmények között életét veszíti. A császári rendőrség közlése szerint szélütésben halt meg, és a családot is arra kötelezik, hogy a gyászjelentésben ezt tegyék közzé. Azonban a terveik szerint nem tudják titokban elföldelni a tébolyda kertjében, mert a család kikéri a holttestet. Ezt követően születik majd meg az öngyilkosság, mint halálok. A köztudatba is így épül be mind a mai napig, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a család, a család orvosa és papja elfogadják haláloknak az öngyilkosságot, ugyanis megfenyegetik és megzsarolják őket, hogyha nem ezt teszik, vagy bárki is nyomozni merészelne a halál körülményei után, akkor elkobozzák a teljes Széchenyi vagyont. Több mint százezer hektár föld, kastélyok, kúriák. A rossz példa ott lebeg előttük, a Batthyányak már koldusbotra jutott földönfutóként nyomorognak. Ott lebegett még súlyos érvként, hogy Széchenyi Béla, a gróf úr idősebbik fia börtönbe kerül, hiszen ő csempészte ki a tébolydából Londonba a könyv kéziratát a nyomdába. Persze, hogy ezt senki nem akarta. Tabutéma lesz évtizedekig, egy sötét titok. Falk Miksa a gróf úr életrajzírója az utolsó fejezetet már a Czenki kastélyban írja, odaköltözik két hétre és egyeztet a családdal, hogy mi nem kompromittáló rájuk nézve. Pedig hát lett volna ok a nyomozásra, a gróf úr jobb kezes, de bal kéz felől dördül el a fegyver, és rejtélyes körülmények között meghal mind a három döblingi szolgája, és mind a két kezelőorvosa is. Vagyis mindenki, aki tanúskodhatott volna. Így két teória mered kopár sziklaként az elmúlás sivatagjában. Az egyik szerint megőrül és öngyilkos lesz, a másik szerint a titkosrendőrség közreműködésével politikai gyilkosság áldozata.

Széchenyi István koporsóját az általa építtetett vasúton hozzák Sopronig, ahol szeretett jobbágyai a vállukra veszik, és gyalog hozzák a kastélyig. Másnap délután lett volna a hivatalos temetés, de még aznap délelőtt sürgöny érkezik Bécsből, amelyben azt követelik, hogy azonnal temessék el, mert ha nem, akkor a rendőrök fogják elföldelni. Ekkor mondja Tolnai Antal czenki plébános, hogy nem engedi suttyomban eltemetni. Béresek azonnal lóhátra kapnak, és a szélrózsa minden irányába viszik a hírt, és pár óra elteltével a kastélyhoz zarándokol huszonkét pap és nyolc-tízezer ember. Sorfalat állnak a temetőig, ahova már a rendőrök nem engedik be a tömeget. Az emberek körbe állják a temetőt és a kerítésen át lampionokkal, gyertyákkal világítanak befelé, üzenve a legnagyobb magyarnak, hogy nem vagy egyedül, mert itt vagyunk.