Mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) szorosan összekapcsoló ünnep, a két nap közötti legfőbb különbség abban merül ki, hogy mindenszentek egyházi parancsolt ünnep, a halottak napja pedig ennek kibővítése. Erre azért volt szükség, amiért egy nap kevésnek bizonyult a halottak ünneplésre. A hazai szokás szerint napjainkban is jellemző, hogy november első két napja közül valamelyiken ellátogattunk a temetőbe, és gyertyát gyújtunk elhunyt szeretteink sírján, így emlékezünk meg rólunk. A régiek viszont nem érték be néhány mécsessel, igazi ünnepnek számított ez a két őszi nap, amelyre több módon is készültek.

November 1. Mindenszentek napja

Ezen a napon szokás a sírok megtisztítása, feldíszítése és gyertyagyújtás a halottak emlékezetére. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak az elhunytak, ezért sokfelé szokás, hogy számukra is megterítenek: kenyeret, sót, vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek, és kiviszik az ennivalót a temetőbe, ott osztogatják. Gyertyát gyújtanak otthon: ahány halottja van a családnak, annyit. Az Ipoly-menti falvakban, aki nem tud temetőbe menni, az otthon gyújt gyertyát mindenszentek napján. Régebben figyelték, kinek ég előbb a gyertyája, mert a hiedelem szerint az hal meg először a családban.

A szegedi tájon mindönszentök kalácsa, kóduskalács néven üres kalácsot sütöttek, amit a temető kapujában várakozó koldusoknak adtak, hogy ők is megemlékezzenek a család halottairól. A Csallóközben is az ezen a napon sütött kalácsot osztották szét a temető kapujában álló és imádkozó koldusok között, nehogy a halottak hazalátogassanak. Jászdózsán, miközben a temetőben gyertyát égettek, odahaza égve hagyták a lámpát, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni. Úgy vélték: „Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.” A Tápió-menti falvakban egy tál ételt tettek az asztalra a halott számára.

Mindenszentekhez gazdasági hagyományok is fűződnek. Csépán ilyenkor szorultak be az állatok – a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda. Galgamácsán e napon szegődtették a cselédeket, pásztorokat. Nagymagyaron mindenszentekkor volt a legényvásár. Itt kötöttek a gazdák egyezséget a szolgálni menő legényekkel. Mindenszentek napján tilos volt a munka, ez is a tisztelet egyfajta kifejezése volt, mivel – a szokás szerint – aki földet szánt, vet, vagy bármilyen más munkát végez, az a halottra támad. Nem szabadott mosni, varrni, takarítani sem. Magyarországon  e napon gondját viselték a koldusoknak és a szegényebb embereknek, ételt, alamizsnát osztottak nekik, ezzel is segítve a holt lelkek üdvösségének elérését. Többnyire kenyér és mézzel bevont kalács várt a temető kapujában ácsorgókra.

A néphit szerint a mindenszentek és a halottak napja közti éjszakán az elhunytak miséznek a templomban, s mikor megkondul a harang, akkor indulnak el hozzátartozóik házába, így a parasztházakban ezen a napon még egy tányér került az asztalra, melybe kenyeret, sót és vizet tettek. Székelyföldön cipót sütöttek, melyet Isten lepényének vagy a halottak kenyerének hívtak.

November 2. Halottak napja

Az első ezredforduló óta emlékezik az egyház az összes elhunyt hívőjére, a családok pedig a szeretteikre. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. A katolikusok november 2-án tartják, ez a mindenszentek napját követő ünnepnap.

Ekkor kezdődnek azok a “tiltások”, amik egészen karácsonyig előfordulnak a keresztény kultúrkörben.   A halottak napi tiltásokat azért tartották, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát.  Egész héten mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna, megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert akkor a férgek ellepnék a házat. Halottak napján sok helyen nem végeztek semmilyen földmunkát, mert úgy gondolták, beteg  lesz, aki ezt megszegi. A halottak napi esőből megjósolták, ki fog meghalni az esztendőben, és ezzel riogatták egymást. Különösen varrni volt tilos, mert minden öltés egy szúrás a halottnak. Ez a tiltás egyébként egész hétre érvényes.

Ezen a napon mindenhol rendbehozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal díszítik fel, és az este közeledtével  gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják. Ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát gyújtanak. Vannak, akik szerint a lángnál megmelegedhetnek a fázó lelkek. Mások szerint azért kell gyertyát gyújtani, hogy az erre a napra kiszabadult lelkek visszataláljanak nyughelyükre. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékére régen még máglyát is gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Úgy vélték : “Míg a harang szól, a halottak otthon vannak.”

Halottak napján megvendégelik a szegényeket és a koldusokat. A Gyimes-völgyben így mondták: „Halottak napjára főzünk, sütünk cipókat odaadjuk avval, hogy a hóttaké.” Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, például Topolyán, de emellett a koldusoknak is adnak. Ipolyhídvégen halottak napján a közeli rokonság együtt fogyasztotta el az ebédet, majd kimentek a temetőbe, és gyertyát gyújtottak az elhunytak tiszteletére.

Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Halottak napján Szlavóniában sem végeztek semmilyen földmunkát, mert keléses lesz, aki ezt megszegi. Csantavéren a halottak napi esőből sok felnőtt halottra jósoltak a következő esztendőben.

A mindenszentek és a halottak napja ma városon és falun egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe: a temetőbe járás, a sírok rendbehozatala, a gyertyával való világítás szinte mindenki számára kötelező. A halottak napjának világítással egybekötött megünneplése néhol csak újabb szokásként, a második világháború után terjedt el, például a kalotaszegi falvakban.

Források: arcanum.hu, magyarkincsek.hu, noklapja.hu

Képek forrása: pixabay