A rangos szakmai seregszemlén Versszínházi előadásáért különdíjjal jutalmazták a Soproni Petőfi Színház Mindörökké Júlia című darabját, amely Szendrey Júlia életéről szól. Az előadást tavaly márciusban mutatta be a Soproni Petőfi Színház, a fiatal közönség bérletrendszeren belül tekinthette meg. Ezen kívül a darab vendégeskedett Mezőörsön, Magyarpolányban, Győrben és Bécsben. Így összesen már 39-szer láthatták a nézők a Molnár Anikó és Papp Attila színművészek által eljátszott produkciót, amelynek minden egyes mondata valóságos. A költő és feleségének fennmaradt leveleiből, napló-töredékeiből, verseiből, írott szövegrészletekből, újsághírekből és Arany János költeményeiből áll az előadás.
A Németh Ervin által összeállított darab három képben mutatja be Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kapcsolatát, központba állítva a költő feleségének sorsát, boldogságkeresését, majd boldogtalanságát, elmagányosodását, ugyanakkor felvillantja az asszony lelki gazdagodásának, kiteljesülésének, önmagára találásának viszontagságos útját.
A VersFesztivál alkotásait két zsűri szemlézte. Az Uray Péter rendező, koreográfus, egyetemi művésztanár, a POSZT válogató zsűri tagja, Kiss László Csokonai-díjas rendező, a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke és Takács Bence Kazinczy-díjas előadóművész, az MMA ösztöndíjasa, televíziós műsorvezető alkotta grémium döntött a versszínházi előadásokról. A versmondás díjait két korábbi Kaleidoszkóp-díjas, Bakos–Kiss Gábor, a Nemzeti Színház tagja, a Váci Dunakanyar Színház művészeti vezetője és Borbély Sándor színművész, tavalyi győztes, valamint két Radnóti-díjas alkotó, Király Erika versmondó és Wiegmann Alfréd rendező, az Első Magyar Versszínház művészeti vezetője ítélte oda a legjobbaknak.