Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) Öreg halász című nevezetes festménye az életmű portrészerű alkotásainak meglehetősen szűk köréhez tartozik, és mint titokzatos, szélsőséges érzelmeket tömörítő szimbolikus figura, a művész egyfajta mitikus önarcképének is tekinthető.

Csontváry 1902-ben készült olajfestményének külön érdekessége az a mód, ahogyan megjelenik benne a jó és a gonosz kettőssége. A szakemberek megállapították, hogy a bal oldali részt tükrözve az látható, hogy a nápolyi öbölben, a csónakban ülő öreg halász imára kulcsolja a kezeit, mögötte békés a tenger és a Vezúv. Ha a jobb oldali részt tükrözik, akkor egy koporsóban ülő ördögre lehet figyelmes a szemlélő, mögötte viharos a tenger és kitört a tűzhányó.

Ahogy az öreg táltos mondaná, ördögnek is, Istennek is szeme, szája, keze, lába vagyunk. Jézus ezt így fogalmazta meg: egyszerre nem szolgálhatunk két urat, mert vagy ilyenek vagyunk gondolatainkban, érzelmeinkben és cselekedeteinkben, vagy olyanok, de mind a két lehetőséget magunkban hordozzuk. A döntés és a választás szabadsága a miénk.

Csontváry festői pályája különös módon kezdődött. 1875-ben kapta meg gyógyszerész oklevelét, ezután patikusként dolgozott Léván, Iglón és Eszéken. Mindenki kissé különc, de csendes és szorgalmas embernek ismerte. 1880. október 13-án, egy meleg őszi délután leült a patika ajtaja elé pihenni, s lerajzolta egy vénycédula hátára a szemközti ökrös szekeret. A rajz láttán pedig a patikavezető így kiáltott fel: „Hisz maga festőnek született!”. Ekkor Csontváry egy belső hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napút festője".

„Én feláldoztam az életemet megtudandó, mi a való, hogy fejlődik ki a világ és hogy fejlődik tovább, mert minden ami van a pozitívum akaratából fejlődött ki s ami lesz a pozitívum kinyilatkoztatása alapján fog kifejlődni”. (Csontváry Kosztka Tivadar)

Első látásra nincs semmi feltűnő a képen, csak ha jobban szemügyre vesszük, akkor tűnik fel a képen látható öregember aszimmetriája. Ha ugyanis a festmény bal oldalát tükrözzük, egy teljesen új, önmagában tökéletes képet kapunk. És ugyanez történik, ha a jobb oldalával tesszük ezt.

Ráadásul – bár mindkét kép tökéletes önmagában – teljesen más hangulatú és jelentésű lesz a két végeredmény.

A miskolci Herman Ottó Múzeum hat Csontváry-festményt őriz, ezek közül a legismertebb az Öreg halász. A közvéleményt régóta foglalkoztatja az a tény, hogy – a férfi kezében lévő botot függőleges tengelyként használva – a kép bal oldalának tükrözésével egy kezét imára kulcsoló jóságos öregembert látunk, mögötte nyugodt tájjal; ha a jobb oldalt tükrözzük, akkor viszont háborgó tájképi háttér, kitörő Vezúv, az előtérben pedig egy szinte sátáni figura. Ha ez szándékos, akkor nyilvánvalóan az emberi természet kettősségét, a jót és a rosszat, az angyalit és a démonit fejezi ki. Valójában tükrözés nélkül is ilyesféle kettősséget érez az ember – magyarázza Pirint Andrea művészettörténész.

Csontváry tudatosan alkalmazta festményeiben az asszimmetriát és a csúsztatott perspektívákat, bár vannak, akik ezt tagadják, mint pl. Bellák Gábor a Magyar Nemzeti Galéria muzeológusa, aki szerint: „Ez egy önkényes, jópofának tűnő, ámde mondjuk ki, hülye játék, messzemenő következtetéseket nem lehet levonni belőle.”

Kora egyetlen irányzatához sem tartozott, a mindenséget magában foglaló, új, transzcendentális világkép megalkotásán dolgozott.

„Művészetét nem lehet meghatározott stílus kereteibe foglalni, egyformán jellemzi a varázsos realizmus, a szimbolizmus, a mitikus, szürrealisztikus hang, az expresszionizmus, a posztimpresszionista dekoratív sommázás, a divizionista megoldás és a neoprimitív iskola üdesége.” ( Lőrincze Géza)

Forrás: https://librarius.hu/

https://hungaricana.hu/

Borítókép: https://librarius.hu/