A jó hír az, hogy ez a képesség nagyon is fejleszthető, és mivel már hosszabb ideje elég sok kihívást hozó időszakot élünk, érdemes is az úgynevezett rezilienciát fejleszteni. Így hívják ugyanis a pszichológiában a nehéz helyzetekkel való rugalmas megbirkózás képességét. Ez nem vele született tulajdonság, az viszont természetesen befolyásolja a kialakulását, hogy gyermekkorában, a családjában milyen megoldási módokat látott maga körül az egyén, ha valamilyen nehézség adódott. Csak siránkoztak, fogták a fejüket és netán azt hajtogatták, hogy „lám, a mi családunk ilyen szerencsétlen”, illetve „nekünk nem sikerül semmi” vagy alaposan átgondolva a helyzetet, mielőbb előremutató megoldást kerestek rá. A képesség, hogy valaki „erős” legyen, látszólag reménytelen helyzetekben se veszítse el reményét és cselekvőkészségét; optimálisan tudjon megbirkózni a krízishelyzetekkel, egész életen át fejleszthető és nem csak bonyolult módszerekkel.

A reziliencia általános értelemben rugalmas ellenállási képességet jelent, azaz valamely rendszernek – legyen az egyén, szervezet vagy éppen egy anyagfajta – az a reaktív képessége, hogy erőteljes, újra és újra felmerülő vagy akár sokkszerű külső hatásokhoz sikeresen alkalmazkodjon. Maga a szó a latin resilire, vagyis visszaugrani, visszapattanni igéből származik.

Ha a jelzőt emberre alkalmazzuk, akkor reziliens az a személy, aki sorscsapásokkal, életkrízisekkel, esetleg súlyos betegséggel szembenézve is mindig újra feláll, bátran fogadja az élet történéseit és rövid időn belül új megküzdési stratégiát dolgoz ki. Azaz nemcsak viszonylag gyorsan vissza tudja nyerni eredeti jó lelkiállapotát a krízis után, hanem növekszik és erősödik is általa.

Sok ember hasonlít a viharral szembesülő nádhoz: meghajlik, de nem törik meg. Vajon mitől függ, hogy egyesek szembeszállnak a válsággal és még belső erőt is nyernek belőle, míg mások ugyanolyan körülmények között összeomlanak?

Mindenki maga is sokat tehet azért, hogy fejlessze belső erejét. Ennek előfeltétele az önreflexió képessége, azaz, hogy az illető képes legyen külső nézőpontból is rálátni saját magára, viselkedésére, reakcióira, illetve, hogy belső meggyőződésből hajlandó legyen erőfeszítést tenni személyiségének fejlesztéséért. Ezt a növekedési folyamatot segíthetik a kutatók által kifejlesztett technikák, amelyek „a reziliencia hét oszlopa" nevet kapták. Hét olyan képességről van szó, amelyek erősítik lelki ellenálló képességünket és felvérteznek minket későbbi válságos időkre.

Az optimizmus fejlesztése: a nehéz helyzetekben való kitartás forrása a rendíthetetlen optimizmus. Optimisták azok az emberek, akik mélyen meg vannak győződve róla, hogy nem a sorsnak tehetetlenül kiszolgáltatott lények, hanem a saját kezükben van a cselekvés lehetősége. Ők maguk döntik el, hogy egy krízist nyomasztó csapásként élnek-e meg vagy lehetőségként egy új kezdethez. Az optimizmus tanulható képesség: a pozitív reakciók tudatosítása erőforrássá válik, a negatívak nyakon csíphetőek és átdolgozhatóak. Sokat segít, ha valaki tisztában van készségeivel és rendszeresen tudatosítja magában erősségeit.

Az elfogadás gyakorlása: képesség annak felismerésére, mekkora a felelősségünk egy-egy helyzet kialakulásában és van-e benne lehetőségünk változtatásra. Ha módunkban áll változtatni, tegyük meg, viszont vannak olyan dolgok is, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Ezeken célszerű minél kevesebbet rágódni, elfogadni: „ez van”, és inkább már a következő lépésre fókuszálni. Célszerű tudatosítani, hogy az életben a jó és a rossz egyaránt jelen van, sőt sokszor nézőpont kérdése, hogy egy történés melyik kategóriába tartozik. Idővel akár változhat is a besorolás. Visszanézve nemritkán kiderül, a krízis épp a legjobbkor érkezett ahhoz, hogy életünknek új irányt adjunk. Ha valaki képes elfogadni a helyzetét, akkor a történteknek többé nincs érzelmi hatalmuk fölötte. Ezzel szabaddá válik ahhoz, hogy újra kezébe vegye a sorsát.

Megoldásközpontú gondolkodás: a szakértők szerint a krízishelyzetekkel azok az emberek birkóznak meg a legjobban, akik megtanultak megoldásközpontúan gondolkodni. Azaz nem vesznek el a problémán való rágódásban, hanem keresik az utat a továbblépésre és ezzel új, pozitív energiák fejlődnek ki bennük.

Cselekvés az önsajnálatban való elmerülés helyett: megvan a maga helye és ideje az önegyüttérzésnek is, de utána érdemes mielőbb egy konkrét megoldástervet felállítani és azt reális határidőkkel együtt lejegyezni. Ha ez megtörtént, ne habozzunk nekilátni a megvalósításának! A reziliens ember képes önmagát meghaladni és az akadályokat esélyekké alakítani.

Felelősségvállalás: felismerni és felvállalni, mekkora a saját felelősségem az adott helyzet kialakulásában. Átgondolni, mit csinálhattam volna másként. Ha újra hasonló helyzetben találom magam, ezután már biztosan jobban sikerül megbirkóznom vele.

Szociális háló építése: minden ember eljuthat egy olyan pontra, ahonnan egyedül nem tud továbblépni. Nincs rosszabb, mint krízishelyzetben azt érezni, hogy teljesen egyedül állunk a világban. A lelkileg erős emberek ezt nem próbálják még maguk előtt is rejtegetni, felismerik és elismerik azt a helyzetet, amikor szükségük van a másik segítségére. Tudják, kihez fordulhatnak az adott szituációban, mernek és tudnak is segítséget kérni. A képesség, hogy más emberekkel eredményesen kommunikáljunk, a reziliencia egy további kulcsa. Az erős kapcsolati háló megtartó erejű.

Tudatos jövőtervezés: aktív, alakító szerep vállalása a saját életükben, tudatos tervezés rövidebb és hosszabb távon is. Ezen célok szem előtt tartása segíthet a legnehezebb helyzetben is. Mindenkinek megvan a maga különleges tehetsége, amely viszi valahová. Ahhoz azonban, hogy az ember tudatosítani tudja, mihez is van igazán adottsága, néha előbb majdnem el kell veszítenie a talajt a lába alól – jó, ha ezt is elfogadjuk 😊.

Források:

tgymagazin.hu XVII. évf. 2.szám

pszichoforyou.hu, Herendi Kata 2018.01.06.

hu.wikipedia.org

Borítókép: Sopron Média