| 2021. augusztus. 1. | 2 perc olvasás

Megnyílt a XXIII. Érembiennálé a Festőteremben

A kortárs éremművészet legnagyobb ünnepét, az Országos Érembiennálét nyitották meg vasárnap délelőtt a Festőteremben. Az 1977 óta eltelt 44 év önmagában is hatalmas érdem - jól mutatja, hogy a biennálé mind a város, mind a Soproni Múzeum fontos művészeti eseménye, megőrzendő és értékes hagyomány.

 A hazai éremművészet legkiválóbb alkotói mutatták meg tudásuk legjavát az idei felhívásra. 276 pályamű érkezett, végül 40 művész 121 alkotását választotta ki a szakmai zsűri. A megnyitón Sopron polgármestere köszöntötte a kiállítókat és a vendégeket. Dr. Farkas Ciprián beszédében elmondta: az Országos Érembiennálé Sopron kulturális életének megkerülhetetlen tényezőjévé vált.  


fotó: Griechisch Tamás

 „Megtiszteltetés számunkra, hogy az alkotóművészeknek és a műkedvelőknek egy igazán kuriózumszerű kulturális élménnyel szolgálhatunk. Az idei év különleges, hiszen centenáriumi esztendőbe léptünk, idén lesz 100 esztendeje annak, hogy a soproni népszavazás megtörtént. A témák között ez is szerepelt, és számos művészt ihletett meg – tette hozzá Sopron polgármestere.

A megnyitón köszöntőt mondott még L. Kovásznai Viktória is. A művészettörténész jelentős szereplője a hazai éremművészetnek. Az 1977-es első Országos Érembiennálén is részt vett. Beszédében hangsúlyozta: örvendetes, hogy ennyi évtized után is jelentős nívóval rendelkezik az esemény, ahol ismét kiváló munkákat állítottak ki.


fotó: Griechisch Tamás

 „Az érem egy olyan szabad műfaj, ami anyagában, témájában és a 150x150x150 milliméter közti mérethatáron belül azt csinál, amit akar, azaz amit alkotója óhajt – mondta el Nemes András művészettörténész, a kiállítás kurátora. A szakember hozzátette: lehet vésett, mintázott, vert, applikált vagy ábrázoló az alkotás, használhat bármilyen anyagot a művész. Mindenki megtalálhatja a maga saját anyagát, amiben elmondhatja azt, amit közlésre érdemesnek tart.


fotó: Griechisch Tamás

A megnyitót a hagyományos díjátadás zárta. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagydíját, a Ferenczy Béni-díjat Szabó György kapta. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának elismerését Horváth László vehette át. Sopron MJV város díját, a Civitas Fidelissima-díjat Baráth Fábián nyerte el. Ézsiás István alkotását a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének díjával ismerték el, Boros Miklós János pedig a Magyar Éremművészetért Alapítvány elismerését kapta.
Soltra E. Tamás munkája lett a legjobb vertérem, így a Szabó Géza-emlékdíjat vehette át, Szunyogh László pedig Kiss Nagy András-emlékdíjban részesült.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek