| 2024. augusztus. 10. | 1 perc olvasás

Megemlékezést tartottak a sopronbánfalvi hősi temetőben

Augusztus 10-én vitéz nemes Molnár Lászlóra emlékezett a Matasz Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezete a kecskeméti pilótákkal együtt, akik a szerdai megemlékezésen is közreműködtek.

fotó: Rombai Péter

A sopronbánfalvi hősi temetőben található síremléket egy lelőtt repülőgép légcsavarjának három lapátja díszíti. Ezen a helyen nyugszik a második világháború híres Puma vadászrepülő osztályának egyik legsikeresebb pilótája, a hősi halált halt vitéz nemes Molnár László repülő főhadnagy.

fotó: Rombai Péter

A megemlékezésen jelen volt ifj. Szentgyörgyi Dezső, a legsikeresebb magyar vadászpilóta fia és dr. ifj. Sarkady Sándor professzor is, aki Molnár László első számú kutatója.

fotó: Rombai Péter

A soproni kötődésű pilóta a magyar hadtörténelem kiemelkedő alakja volt, 1944. augusztus 7-én hősi halált halt Káld térségében, amikor német rombolókat kísért, és egy amerikai gép lelőtte ejtőernyőn. 10 óra 24 perckor vesztette életét. Halálának 80. évfordulója alkalmából ugyanebben az időpontban három Gripen vadászgép repült át Sopron felett. A légierők nyelvén ez a legnagyobb tiszteletadás, amit egy elhunyt pilótának adhatnak.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek