A korábbi éveknél is többen hallották meg a hívást és vettek részt a líceumi véradáson. Ami külön öröm, hogy a véradók több mint fele először élt a segítségnyújtásnak ezzel a formájával. Szegedi Anna például fontos órára sietett, de az elsők között nyújtotta a karját.

- Kicsit izgultam, de mindenképpen szerettem volna élni a lehetőséggel, hogy már végzősként véradó lehessek, ezért korán lejöttem a tornaterembe - mondta a véradás után Anna. Csak a tűszúrás fájt, de az is csak picit - tette hozzá felszabadultan.

A Líceum évek óta helyet ad a kihelyezett véradásnak, s ezzel lehetőséget ad a tizennyolcadik életévüket betöltött diákoknak is, hogy már iskolásként segítőkké váljanak. Mayer Bertalan valószínűleg éppen azt fogalmazta meg, amin mindenki átmegy az első véradás előtt...

- Sokat vacilláltam, hogy jöjjek vagy sem. Kicsit féltem, bevallom. De segíteni akarok másokon, ezért legyűrtem a félelmemet és most itt vagyok - beszélt őszintén az érzéseiről Bertalan, aki tervei szerint a jövőben is segíteni fog embertársain, lévén gyógyszerész vagy gyógyszerkutató szeretne lenni.

Tarr Sárát (12.B) is a segítő szándék hozta a véradásra, de előtte jó példa is áll.

- Édesanyám többszörös véradó, nem is volt kérdés számomra, hogy én is az leszek. Az, hogy a Líceumban válhatok azzá, még emlékezetesebbé teszi az elsőt. Szerintem ez egy nagyon jó lehetőség, ki sem kell lépnünk az iskolából és segíthetünk másokon! - fogalmazott Sára.

Farkas Zoltán (12.D) is a hosszú sorban állva várta türelmesen, hogy felvegyék az adatait...

- Bevallom, én már tavaly is adhattam volna vért, de akkor még nem bírtam rábeszélni magam. Talán erre is meg kell érnie az embernek. Idén már biztos voltam benne, hogy itt a helyem - mondta mosolyogva.

A diákok mellett szülők, tanárok és a Líceum, illetve a Vöröskereszt felhívását meghalló soproniak is részt vettek a kihelyezett véradáson, ahol tapasztalt szakemberek közreműködésével gyűlt a másokon segítő és mással nem pótolható emberi vér. A cserébe kapott ajándéknak is örültek a véradók, de oklevélnél, csokinál és a piros napszemüvegnél sokkal többet ér a tudat: segítettünk.