Sopron az ország nyugati felén, a Habsburg császárváros közelében feküdt, ezért joggal gondoljuk, hogy komoly szerepe volt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. A valós helyzetképpel kapcsolatban Dr. Csatkai Endre művészettörténész, író, múzeumigazgató tanulmányából tudhatunk meg részleteket.

A művészettörténész munkája alapján ugyan Sopron akkor még nem büszkélkedhetett a Leghűségesebb Város címmel, de lakosságának jelentős hányada abban a forrongó időszakban is ehhez méltón viselkedett – a település lelkesen átvette a hatalmas lökést, ami Pozsonyból és Pestről indult ki és egy test, egy lélek volt a magyarsággal. Azonban Sopron sajnos hamar elesett – Bécs bosszúálló karjának súlyos csapásai igen könnyen elértek ide, és a régió már december közepére osztrák megszállás alá került.

Igazi kincsként hat kettő ránk maradt beszámoló is, amelyeket a Soproni Múzeum őriz – az egyikben Geiger Márton kosárfonó meséli el, hogy milyen is volt 1848 márciusa városunkban. A kosárfonó papírra vetette, hogy Sopronba már március 15-én, napnyugta felé megérkezett a hír, hogy valami elindult. A fejleményeket gróf Széchényi János hozta magával egyenesen Pozsonyból. Széchenyi Lajos fiának táskájában ott lapult az utolsó rendi országgyűlés falirati javaslata. János közvetlen volt Sopron népével, többször lejött közéjük, és a város polgárait testvéreinek szólította.

A beszámoló szerint Sopronban örvendtek a pozsonyi események hírének, a licista diákok fáklyát vettek magukhoz, s közel százan vonultak a városban. Az igazán komoly mozzanatok másnap kezdődtek. A rend fenntartása érdekében itt is nemzetőrséget alapítottak a méltán népszerű Széchenyi János a főparancsnoklatával – a vidéki városok közül először Sopronban alapítottak ilyen szervezetet. Emellett polgári katonaság is működött, amihez mindenki szabadon csatlakozott – ráadásul a toborzók kikötötték, hogy az egyenruha nem fontos. A jelentkezők felfegyverzésével kapcsolatban sem volt minden kristálytiszta: a csatlakozó hazafiaknak azt mondták, hogy erről majd később történik gondoskodás.

A másik krónika Michel János, a Szent Mihály templom sekrestyésétől származik. Az ő nyomán fent maradó beszámoló a pozsonyi eseményekkel kapcsolatban csupán kurtán számol be. Az írásban az egyik legmeghatározóbb gondolata ezekről a következő: „Nevezetes korszakot értünk meg. Új idő... vajon jó-e, rossz-e, szomorú-e... fénylik felénk.” Ugyanakkor a krónika Kossuthot hosszan magasztalja: „Meteor tűnt fel Magyarország egén, amely néhány évszázadra odább tolta Magyarországot. Ez a nevezetes meteor Pest vármegye követe, Kossuth ur.” A sekrestyés krónikájában tetten érhető az ébredő magyarság büszkesége és optimizmusa: „Magyarország most mint elsőrangú fényes csillag lép a világ elé. Amit más országokban vérrel-vassal lehetett kicsikarni, arról Magyarország előkelői hazafisággal, felszólítás nélkül lemondtak és elengedték a robotot, példájukra a püspökök a dézsmát engedték el önként. Büszke lehet ilyen nagyokra a nemzet, akik vér és kényszer nélkül, az egyenlőség reformjáért szívesen áldozzák fel maguk jólétét.”

A Soproni Múzeum állandó kiállításán számos, az 1848-49-es eseményekkel kapcsolatos tárgy tekinthető meg - ezek közül több fontos lenyomata a magyar történelem egyik legforrongóbb időszakának. A műkincseket dr. Kelemen István, a Soproni Múzeum történésze mutatta be.

Az egyik ilyen Kolbenheyer Mór nevéhez fűződik, aki 1846-tól volt Sopron evangélikus lelkésze. - A tárgy egy beszéd nyomtatásban megörökített verziója, amit a lelkész 1848. március 26-án mondott a város népének – mondta a történész. A szólásszabadságért kampányoló, gyújtó hangulatú szavak miatt Kolbenheyer Mórnak több problémája is adódott. – Amikor az osztrákok az 1848-as esztendő végén megszállták Sopront, a lelkészt letartóztatták, és pozsonyi börtönben vizsgálati fogság alá helyezték – fűzte hozzá dr. Kelemen István.

Szintén becses darabja a múzeumnak pár aprócska evőeszköz. Ezek rabságban készültek, olyan anyagból, amelyre a legkevesebben gondolnának – elefántcsontból! - Az aprócska tárgyakat Haubner Máté evangélikus püspök készítettek, aki még rovátkákkal is ékesítette azokat – mutatta be a műtárgyat a történész. - A Dunántúli evangélikus egyházkerület püspökét azért rabosították, mert nyíltan kiállt a magyar szabadság, a forradalom ügye mellett – tette hozzá.

Feltűnő tárgya a kiállításnak egy nagy, nemzeti színekben pompázó szalag. - Ezt Andrássy Gyula viselte 1849-ben, amikor menekült az osztrákok elől – mondta a szakértő. - Nezsiderben ajándékozta oda a szállásadójának, így maradt fent az utókornak – fűzte hozzá. Andrássy Gyula ezredesként szolgált a szabadságharc idején, majd megbízta a kormányzat, hogy szövetségesek után nézzen. - Járt Isztambulban, Párizsban és Londonban is – tudtuk meg dr. Kelemen Istvántól. Az ezredes a szabadságharc elverése után menekülésbe fogott. Távollétében halálra ítélték, és jelképesen fel is akasztották. - A párizsi hölgyek csak „szép akasztottként” emlegették a férfit, akit a kiegyezés után Ferenc József kinevezett miniszterelnöknek – világított rá az érdekességre a történész.  

Egy festmény a falon pedig dicsfényes momentumot örökít meg. - 1849-ben, a Sopron Vármegye területén fekvő Csornán zajlott a szabadságharc egyik utolsó győztes ütközete – tudtuk meg dr. Kelemen Istvántól. A Kmetty György által irányított sereg győzelmének azonban súlyos ára volt: az osztrák hadak bosszúból felgyújtották a szomszédos Bősárkányt, és több lakosát ki is végezték.  

Március idusán a modern parlamentáris Magyarország megszületését ünnepeljük. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során hazánk az országra nehezedő Habsburg-nyomás megszüntetéséért, a függetlensége kivívásáért harcolt. Ennek fontos előzménye volt Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslata, amelyben az államférfi egyebek mellett a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte. Ennek nyomán rengeteg magyar értelmiség beszállt a pozsonyi rendi országgyűlés politikai küzdelmeibe. Az Irinyi József által formába öntött Tizenkét pontot eredetileg nem március 15-én hirdették volna ki, hanem pár nappal később – a magyarságot a bécsi forradalom híre lelkesítette fel.

Ennek a folyamatnak hosszú háborús konfliktus lett a vége. A magyarok bár hősiesen küzdöttek hazájuk függetlenségéért, de a császári hadsereg orosz segítséggel leverte a szabadságharcot. A harcok végét komoly megtorlás követte. A szabadságharc első vértanúja Murmann Sámuel volt, a soproni nemzetőrök szervezőjét 1849. augusztus 25-én végezték ki, Temesvárott.

Sopronban 1848 szellemiségét mind a mai napig hűen őrzik. Március 14-én például iskolások, óvodások vonultak a Petőfi térre, közben pedig a kor tüzében megfogant dalokat énekeltek. A népes csapat aztán elszavalta a Nemzeti Dalt is.