A Magyar Országgyűlés döntése alapján 2018 óta, idén negyedik alkalommal tartják meg a Magyar Parasport Napját február 22-én. A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) - a parasportok és a parasportolók megünneplésére készülve - együttműködésre hívta az ország összes köznevelési intézményét úgynevezett Lélekmozgató programjával. A Líceum természetesen azonnal csatlakozott, és az iskola tornatermében három osztály, a 6. A, a 6. B és a 8. B találkozhatott három soproni parasportolóval: dr. Bihari Csabával, Inczédi Gergellyel és ifj. Palkovits Tamással. A bemutatón és beszélgetésen túl a három kerekes székes kosaras és más sportágakban is jeleskedő paraspotoló azt is megengedte az érdeklődő diákoknak, hogy kipróbálják speciális székeiket.
"Fogyatékosnak lenni nem jelenti azt, vesztesnek lenni!" Ez a mottója a Magyar Paralimpiai Bizottságnak. A Líceum tornatermében a három meghívott sportoló a saját hozzáállásával bizonyította a jelmondat igazát, az őket hallgató diákok pedig olyan fontos értékekkel ismerkedhettek meg és gazdagodhattak, mint együttérzés, szolidaritás, elfogadás, kitartás, akaraterő.