Kevés iskola büszkélkedhet annyi híressé s naggyá vált egykori diákkal, mint a soproni Líceum. Berzsenyi Dániel egyike azoknak a volt tanítványoknak, akiknek szelleme - jó értelemben persze - ma is meghatározza a gimnázium légkörét; az itt dolgozóknak és az itt tanulóknak egyaránt például szolgál.

Akkor is, ha a későbbi nagy költő kamaszként nem volt mintadiák. Az 1776. május 7-én Egyházashetyén középnemesi családban született  Berzsenyi eleinte inkább tűnt ki testi erejével, mint szorgalmával. Sopron ma is őrzi a legendákat, amik hozzá köthetők, s amiket egy születésnapon nem is illő felemlegetni. Az sokkal fontosabb, hogy a város és a Líceum mély nyomokat hagyott benne, amik egész életére kihatottak. Három fiát is a soproni evangélikus gimnáziumba járatta később, s ez talán a legjobban bizonyítja: szerette az iskolát és bízott is alma materében.

1788 őszén, tizenkét évesen kezdte meg tanulmányait a Líceumban. Hét évet töltött az iskola falai között, s bár végső vizsgáit nem tette le, az itt szerzett tudás és műveltség alapot jelentett költészetéhez. Még első verseinek megjelenését is iskolájának köszönheti, hiszen az ugyancsak licista barát, Kis János lelkész küldte el a titokban írt költeményeket koruk irodalmi vezéralakjának, Kazinczy Ferencnek. Ez volt a kezdet ahhoz, hogy Berzsenyi Dániel, a magyar nemesi költészet egyik legnagyobb képviselőjévé váljon. Azzá a magyar óriássá, akinek nézete szerint a béke, a kultúra, a műveltség az emberi boldogság alapjai.