| 2020. november. 10. | 3 perc olvasás

Legjobb munkahelyek a világban – 2020

Melyik a legjobb munkahely 2020-ban a világban? Az amerikai Forbes felméréséből kiderül.

Mielőtt bemutatnánk a listát, előtte azért ismerkedjünk meg a kutatási szempontokkal. 
58 országból 160 000 munkavállalót kérdezett meg a német Statista piackutató cég a témában. A felmérések természetesen anonimak voltak, így a megkérdezettek is bátrabbak voltak a válaszokat illetően. A feltett kérdések között szerepelt, hogy ajánlanák-e munkahelyüket közeli hozzátartozóiknak, barátaiknak, hogyan vélekednek saját területükről az imidzs, tehetséggondozás, üzleti fajsúlyosság, nemi egyenlőség és társadalmi felelősségvállalás tekintetében. Illetve terítékre került a pandémia idején alkalmazott válságkezelési módszertan is.

Végül 750 cég került fel a világ 45 országából a listára. A győztes a Samsung Elektronics lett, amelyet szorosan követ az Amazon és az IBM. Nem meglepő, hogy főképpen az IT és az elektronika területén tevékenykedő vállalatok szerepelnek előkelő helyen a listán, hiszen ezek a cégek könnyebben át tudtak térni a távmunkára, felismerték annak előnyeit és kamatoztatni is tudták a világjárvány első hullámának idején.

Íme a legjobb 20:

1. Samsung Electronics – IT, elektronika, szoftver, félvezetők
2. Amazon – Kiskereskedelem
3. IBM – IT, elektronika, hardver, szoftver
4. Microsoft – IT, elektronika, szoftver
5. LG – IT, elektronika, hardver, félvezetők
6. Apple – IT, elektronika, hardver, szoftver, félvezetők
7. Adobe – IT, elektronika, szoftver
8. Alphabet (Google) – IT, elektronika, szoftver
9. Siemens – Gépjárműipar, feldolgozóipar
10. Bosch – Gépjárműipar, feldolgozóipar
11. Adidas – Divat, sport
12. Dell Technologies – IT, elektronika, hardver, félvezetők
13. Nike – Divat, sport
14. Huawei – IT, elektronika, hardver, félvezetők
15. Accenture – Üzleti szolgáltatások és tanácsadás
16. Philips – Egészségügyi termékek és szolgáltatások
17. HP – IT, elektronika, hardver, félvezetők
18. Cisco Systems – IT, elektronika, szoftver
19. Cognizant – IT, elektronika, szoftver
20. Costco Wholesale – Kiskereskedelem

Most következzen néhány olyan példaértékű gyakorlat a felsorolt, sikeresen szereplő vállalatok részéről, amelyek nagyban hozzájárultak az alkalmazotti elégedettség növeléséhez a pandémia időszaka alatt.

„Az emberek nagyon szerették” – mondta Tracy Keogh, a HP emberi erőforrásokért felelős vezetője, miután egy 12 órás virtuális bulit szervezett a nagyjából 2000 munkavállalója részére a Zoom-on keresztül. Ennek a projektnek is köszönhető, hogy a vállalat a 17. helyre került a ranglistán. Továbbá, egy kibővített segélyalap által akár 10 000 dollárra is pályázhattak azok a dolgozók, akik a pandémia által okozott nehéz helyzetbe kerültek. Szép gesztus!

Az Amazon-nak annak ellenére sikerült a 2. helyet elérnie, hogy még jelenleg is perben áll egyes munkavállalóival, mivel állítólag a vállalat nem biztosított biztonságos munkakörnyezet dolgozói számára a JFK8 Staten Island létesítményében. Ez szöges ellentétben áll azzal a ténnyel, hogy világjárvány kitörése óta összességében több, mint 150 folyamatot vezettek be a munkahelyek biztonságosabbá tétele céljából.

A 9. helyezett német Siemens cég igen meglepő gyakorlatot vezetett be: a járvány első hullámának vége után is biztosította a heti 2-3 napos távmunkában történi munkavégzést dolgozói számára. A vezetőség felismerte, hogy a home office növeli a vállalat hatékonyságát és eredményességét is.

„Ez a kihívások éve volt” mondta a Cisco vezetője. Válságkezelési politikájában a mentális egészségre helyezte a hangsúlyt, amelynek érdekében több szabadnapot is elrendelt közel 76 ezer munkavállalója számára. Az Indiában dolgozó alkalmazottak részére egészségügyi szakemberekkel összekötött állandó telefonos ügyfélszolgálatot biztosított. A szintén elektronikával és IT-vel foglalkozó vállalat a 18. helyre került a listán.

A teljes lista és a részletes adatok a vizsgált vállalatokról itt olvashatóak: 
https://www.forbes.com/lists/worlds-best-employers/#7d6790021e0c

Forrás:
https://forbes.hu/a-jo-elet/ezek-a-vilag-legjobb-munkahelyei/
https://www.forbes.com/sites/kristinstoller/2020/10/15/these-are-the-worlds-best-employers-2020/

Legnépszerűbb cikkek