A glaukóma, vagyis a zöldhályog a vezető vaksági okok közé tartozik. A látás „alattomos tolvajának” is nevezik, hiszen nem jár fájdalommal, nincsenek szabad szemmel érzékelhető jelei. Gyakori, hogy mire felfedezik, a betegnek már jelentős látóideg-károsodása és ezáltal nagyfokú látótérkiesése van. A zöldhályog ugyan gyógyíthatatlan, de korai diagnózissal, hatékony kezeléssel és rendszeres orvosi ellenőrzéssel a látás akár egész életen át megőrizhető – mondta el dr. Cseke István, a Soproni Gyógyközpont Szemészeti Osztályának osztályvezető főorvosa.
A betegség előfordulási gyakorisága az életkor előrehaladtával egyre nő: míg 40 éves korban nagyjából a lakosság 2 százalékát érinti, addig 80 éves korban ez az arány már 10 százalékra emelkedik – fejtette ki a szemész főorvos, majd hozzátette: a zöldhályog egy gyűjtőfogalom. Alapvetően két formáját különböztetjük meg, ezek a nyíltzugú és zártzúgó glaukómák.
A nyíltzugú zöldhályog a leggyakoribb forma, ami alatt a látóideg fokozatos elsorvadását értjük. Erre az alattomos betegségre legfeljebb az emelkedettebb szemnyomás hívhatja fel a figyelmet.
A zártzugú zöldhályog általában már látványosabb tünetekkel, glaukómás roham képében jelentkezik. Mivel a betegség a látóideg károsodásával jár, vissza nem fordítható látásvesztést okoz. Ezt a folyamatot csak megállítani vagy megelőzni lehet, amiben kulcsszerepe van a szűrővizsgálatoknak. Ha például emelkedett szemnyomást tapasztalunk vagy gyanús a látóidegfő képe, akkor tovább vizsgálódunk. A gyógyításnál az a cél, hogy lejjebb vigyük a szemnyomást. Ez történhet gyógyszerrel, lézerrel vagy szükség esetén műtéttel – sorolta a kezelési lehetőségeket dr. Cseke István.
Ha valakinek a családjában már fordult elő zöldhályog betegség, ha az illetőnek magas a szemnyomása, rövidlátó, cukorbeteg, korábbi szemsérüléssel kezelték, illetve szteroid tartalmú gyógyszereket szed, mindenképpen indokolt a szűrés. A betegséget szemnyomásméréssel, speciális látótérvizsgálattal, illetve a látóidegfő szerkezetét elemző képalkotó rendszerrel diagnosztizálják és követik nyomon.
A Soproni Gyógyközpont szemészeti osztálya országosan is elismert a zöldhályog műtéti kezelésében, amely a legmodernebb technikákkal történik, ezért kimagaslóan biztonságos is.