A történelmi egyházak több mint két évtizede indították el a 72 óra kompromisszum nélkül című projektet, amely célja, hogy a fiatalokat az önkéntes munkára, a közösség iránti felelősségvállalásra buzdítsák.
- Sopronban 18. alkalommal rendezzük meg a 72 óra kompromisszumok nélkül eseményt. Ez nekem egy nagy dolog, hiszen elképesztő, hogy már 18 év eltelt, hogy először a szervezésbe belefogtam. Az idei évben is több mint 100 önkéntes csatlakozott a kezdeményezéshez, és négy óvodában, illetve a Deák téren tevékenykedünk. De ennél sokkal fontosabb, hogy miért jönnek, hogy egy hívásra válaszolnak a fiatalok. A pólón, a rendezvénypólón az van rajta, hogy több vagy, ha adsz, és azt gondolom, hogy ez nagyon fontos gondolat, hiszen segíteni a környezetünkön, közösségünkön mindig nagyon jó. Én mindenkinek köszönöm, aki az idei év szervezésében közreműködött és segített. Jó azt megélni, hogy Sopronban vannak tettre kész önkéntes fiatalok - fogalmazott Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.
A rendezvénysorozat soproni zászlóshajója az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium. Az iskola szombaton közel 100 kilencedikes diákkal vágott bele a munkába.
- Azt gondolom, nagyon fontos, hogy mi is hozzájáruljunk egy kicsit a közösségünkhöz, hogy együtt tudjunk dolgozni. Ez nekünk egy közösségépítés. Ezen kívül pedig az is nagyon fontos, hogy azok a gyerekek, azok az emberek, akik itt a környéken élnek, akik itt ezeket a játékokat minden nap használják, illetve a környéken sétálnak, kutyát sétáltatnak, egy rendezett környezetet találjanak maguk körül, és azt gondolom, hogy nekünk is nagyon fontos, hogy egy kicsit hozzá tudjunk járulni a magunk szintjén, a magunk eszközeivel, a magunk lehetőségeivel - fogalmazott Gál András, az iskola egyik tanára.