Kevesen mondhatják el magukról, hogy válogatott sportolóból lettek képzőművészek. Kohán Imre az 1970-es évek végétől több mint egy évtizeden át a Fradi klubcsapatának és a Gyarmati Dezső vezette magyar vízilabda-válogatottnak volt meghatározó játékosa. A magyar válogatottal több külföldi országba is eljutott, mígnem 1980-ban az egyik mérkőzés után úgy döntött, hogy nem jön haza az NSZK-ból. Ettől kezdve vízilabdaedzőként ismerkedett a világgal és a különböző nyelvekkel. Közben beiratkozott a stuttgarti Werbe Fachliche Akademie-re, ahol reklámot és ipari formatervezést tanult. A művészetekkel való közelebbi kapcsolata ekkor kezdődött. ’92-ben tért vissza Budapestre, ahol Lajta Gábor festőművésztől sajátította el az anatómia alapjait. Azt mondta, ha nem tanult volna semmit ebben az időszakban, akkor is elegendő élményt nyújtott volna számára a budai várpalota legfelső szintjén egy párját ritkító, Munkácsy-díjas festőművész társaságában tartózkodni, és az óriási erkélyről nyíló páratlan kilátásban gyönyörködni. Ebben az időben ismerkedett meg leendő feleségével is. A finn gyökerekkel rendelkező, orosz származású Marjával való találkozás tovább fokozta a spirituálitás iránti érdeklődését, ami a művészetét azóta is meghatározza. Mert ez az ő valódi világa: a misztikum és a titkok birodalma, a csupán beavatottak számára hozzáférhető tudás kincsestára, ahova – soha nem lankadó lelkesedéssel – látogat el időről időre könyvek és a művészet segítségével.

A Tiffany-üvegezést Török Sárától tanulta.

Meghatározó szerepet játszott az életében, amikor 2004-ben a családjával kivándorolt Máltára. Gozo szigetén szinte remete életet folytattak. Az ottani vízi világ és természeti kincsek hatására komolyabban elkezdett festeni. Egy helyi mestertől, George Farruggiatól ötvösművészetet tanult. Vonzotta a szecesszió stílusa, melynek görbületei szinte benne vannak a csuklójában. Különösen jól sikerült alkotásának tartja a budapesti Klotild-palota egyik bejáratának üvegét. Nagy élmény volt számára, amikor egy bécsi általános iskolában – a tanulók bevonásával – 12 négyzetméteres mozaikfalat készített. 

-Az első mozaikkiállításom a gozoi minisztérium kiállítótermében volt - mesélte. – Ezt követően bemutatták alkotásaimat a Máltai Nemzeti Szépművészeti Múzeumban, a New Yorki Agora Galériában és sok más helyen. – Éltem és dolgoztam Izraelben, Svájcban és Ausztriában, míg végül kilenc évvel ezelőtt Sopronban telepedtem le. A vízi sportoktól sem távolodtam el teljesen: aquaterápiát tartok fogyatékkal élőknek Bécsben. Fejlődésüket egy általam kidolgozott módszerrel segítem elő.

Legutóbb két éve nyílt tárlata a Soproni Petőfi Színházban. Egy évvel ezelőtt egy interjúban azt mondta, hogy azóta más irányt vett a munkássága: ma már nem arra törekszik, hogy az üvegei megfogják az emberek szemét, hanem arra, hogy ott is tartsák. Úgy tűnik, ez sikerült is neki.

-Angliában a preraffaeliták után volt egy Arts and Crafts nevű irányzat, melynek követői elkezdtek idézeteket belefesteni a képekbe. Inspirált az, hogy össze lehet kapcsolni a társművészeteket, a művészet és a kézművesség társításával lelket lehet lehelni az alkotásokba - folytatta. – A tavaly nyári olaszországi nyaraláson láttam meg Lorenzo Ostuni képeit: az ő követőjének tartom magam. Ostuni a tükörgravírozás mestere volt. Amikor megláttam a képeit, azt gondoltam, hogy én még jobban tudom ezt csinálni. És igen!

Imre a kiállított tükrei közül kettőnek maga készítette a keretét is Tiffany-technikával. Ám a többi előtt is órákig lehet állni; bámulni a beléjük karcolt képeket, elmélkedni a Goethe-, Shakespeare-, Arany János- és Hermész Triszmegisztosz idézetek mély spirituális értelmén, melyek mindegyike eredeti nyelven szól hozzánk.

A kiállítást Madarász Réka újságíró nyitotta meg, a zenét Tóth Betti énekes-dalszerző és csapata szolgáltatta.

A tárlat október 20-ig tekinthető meg, munkanapokon 16 és 18 óra között.