Králik Tibor a Szakképzési Centrum főigazgatója előadásában elmondta, hogy a Centrum feladata hogy, a munkaerő piac, a gazdaság igényeit kielégítse, válaszokat tudjon adni a kérdésekre. Cél, hogy minél többen válasszák a szakképzést, hogy legyen egy munkaerőbázis. A Soproni Szakképzési Centrumnak 6 tagintézménye van, négy Sopronban, egy fertődi szakképző iskola és a kapuvári szakközépiskola. Összesen 3608 tanulója van, ebből 1048-an a felnőtt oktatásban vesznek részt. A Szakképzési Centrum tagintézményeiben folyamatos fejlesztések valósulnak meg. További célok a lemorzsolódás csökkentése a szakképzésben, a tanulási eredmények javítása, illetve az, hogy az általános iskola elvégzése után a szakképzést válasszák a fiatalok.
fotó: Griechisch Tamás
Pölöskei Gáborné helyettes államtitkár előadásában elmondta, hogy kétmilliárd forintos fejlesztés valósul meg a Soproni Szakképzési Centrum iskoláiban, mellyel a tagintézmények infrastruktúrája korszerűsödik. A szak- és felnőttképzéssel kapcsolatos intézkedések közül kiemelte, a második szakképesítés ingyenessé tételét, a szakképző iskolák felnőttoktatási tevékenységének a kiszélesítését, a duális képzési rendszer kiszélesítését a felnőttoktatásban, melynek célja a munkaerőhiány rövid távú kezelése. Pölöskei Gáborné szerint az eredmények már kézzelfoghatóak, mert többszörösére emelkedett a felnőttképzésben résztvevők száma.
fotó: Griechisch Tamás
Dr. Fodor Tamás polgármester elmondta, hogy Sopronban a gazdaságfejlesztés a szakképzéssel összefonódva jelentős változásokat hozhat. A kilencvenes években az iparosításból a város kimaradt, de Sopronhoz és környékéhez köthető kisebb vállalkozások mindig jól teljesítettek, még a 2008-as gazdasági válság idején is. A feladata a városnak, az itteni munkaerőpiachoz való igazodás, olyan vállalkozások támogatása, melyek elsősorban magas hozzáadott értéket igényelnek.
A Szakképzési Centrum kapcsolódása a városhoz, hogy megfelelő magasszíntű munkaerőt tudjon biztosítani a vállalkozások számára. A gazdaságfejlesztésnek fő célja Sopron városával kapcsolatban, hogy új munkahelyek keletkezzenek, és a létrejövő vállalkozások hozzájáruljanak adóikkal a város fenntartásához. A jövőbeni, hosszú távú cél az Ausztriában dolgozó munkaerőnek a hazahozatala, a helyi vállalkozások támogatásával. Tervekben szerepel egy új ipari park létrehozása állami támogatással, melyben a területileg bővülni nem tudó soproni vállalkozások is helyet találhatnának maguknak.
fotó: Griechisch Tamás
Horváth Vilmos előadásában elmondta, hogy egy jó döntésnek köszönhető az, hogy önálló oktatási centruma lett a városnak. A kamara is partnere lett a Szakképzési Centrumnak. Eddig 180 mesteroklevelet adtak át, mely képzésnek a 80%-át a magyar állam finanszírozta, ezért fontos, hogy itthon tartsák a szakembereket. Ennek érdekében kiemelkedő szerepet kap az együttműködés Sopronban, a mukaadók, munkavállalók, a kamara és önkormányzat között.
A konferencián többek között a tag- és partnerintézmények vezetői és képviselői voltak jelen, valamint Sopron önkormányzatának több képviselője is részt vett a tanácskozáson.
fotó: Griechisch Tamás
fotók: Griechisch Tamás