/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2023%2520janu%25C3%25A1r%2F2023%2520soszi%2F1280px-Photographers_Robert_Doisneau_%2528left%2529_and_Andr%25C3%25A9_Kert%25C3%25A9sz_in_1975_b.jpg)
Már 1912-ben riport-képeken örökítette meg a mindennapi utcai életet és az embereket természetes környezetükben, majd az I. világháború mindennapjairól készített fényképezőgépével életképeket.
1925-töl Párizsban és 1936-tól New Yorkban élt és dolgozott. Úttörője volt a kis formátumú fényképezőgépek használatának elterjesztésében. Magánúton tanulta és fejlesztette a fényképezés ezen sajátos módját és amatőrnek tartotta magát: „Amatőr vagyok, és amatőr akarok maradni életem végéig. A fénykép szépsége a rápecsételt igazságból ered. Ezért védekezem mindenfajta szakmai fortély és bravúr ellen…"
Kertész Andor budapesti kiskereskedő fiaként született. Apját 15 éves korában elvesztette, gyerekkorát Budapesten a Teleki tér környékén és vidéki rokonoknál Szigetbecsén töltötte, ami később egész világlátására nagy hatással volt.
A Monarchia hadseregében részt vett az első világháborúban és már frontkatonaként értékes kordokumentum képeket készített.
31 éves korában Párizsba költözött, a Montparnasse művészei között szabadon, kötöttségektől mentesen fotózhatott. Picasso, Piet Mondrian, Marc Chagall, Calder, Brassaï, és más - részben magyar - emigráns festők, képzőművészek tartoztak mindennapos baráti köréhez. 1926-ban Beöthy István szobrász műtermében készítette el egyik legismertebb felvételét a Szatirikus táncosnőt (1926), melynek modellje Förstner Magda kabarétáncos volt.
Elismert művészként sok fiatal fotós fordult hozzá tanácsért, kritikáért. Henri Cartier-Bresson nyilatkozta róla később: „Mindnyájan adósai vagyunk Kertésznek.”
Kertész 1936-ban New Yorkba költözött, ahol stílusa nemigen illett bele az akkor divatos, amerikai magazinokban megszokott bulvár irányvonalba. Nem találta a helyét Amerikában, New York idegen volt neki, hiányoztak a barátai, az alkotó közeg, helyette megrendelésre kellett fotóznia. Habár sikerült néhány kiállítást rendeznie, művészként sokáig nem ért el jelentős sikereket, lassan kezdte elveszteni a hitet saját tehetségében.
A hatvanas évek elején Kertész visszavonult a magazinfotózástól. 1963-ban kiállítása nyílt Velencében, majd Párizsban, a Francia Nemzeti Könyvtárban. 1964-ben a New York-i Modern Művészetek Múzeumának akkor kinevezett, fotográfiáért felelős igazgatója John Szarkowski is önálló kiállítást hozott össze neki a MoMA-ban. A tárlat egy csapásra megváltoztatta a róla kialakult képet, az amerikai művészvilág is befogadta, főként a művészi dokumentarizmus képviselői.
Kertész saját elmondása szerint már egészen fiatalon, gyermekkorában úgy nézte a világ dolgait, hogy hogyan fogja megörökíteni azokat, ha lesz majd gépe. “Hatéves koromban vendégségben jártam rokonaimnál, ahol is nagyon szép régi fametszetekkel illusztrált magazinokat találtam. Nagyon megszerettem ezeket. Úgy gondoltam, később majd én is ehhez hasonlókat csinálok – s attól kezdve úgy néztem a dolgokat, ahogyan később fotografáltam. Helyesen tettem. Ténylegesen azonban csak 1912-ben kezdtem fényképezni. Ekkorra kompozicionálisan már pályakész voltam. Ez volt az első, amit megtanultam, egyensúly és vonal ösztönösen együtt volt.”
Kertész mindig is barátkozott képzőművészekkel: az 1910-es évek vége felé például Aba-Novák Vilmossal, Szőnyi Istvánnal és Pátzay Pállal is jóban volt, később Párizsban, Tihanyi Lajos vezette be a francia főváros művészvilágába. A kubizmus is befolyásolta látásmódját, Mondriannal és Chagallal is találkozott (portrét is készített róluk). Nemcsak a vizuális művészetek, hanem az irodalom is termékenyen hatott alkotásaira: így örökítette meg Párizsban az Ady által 1904 és 1911 között látogatott helyeket, kávéházakat.
Kertész csak akkor exponált, amikor úgy érezte, hogy az elrendezés készen van. “Csak járkálok körbe, különböző szögekből megfigyelem a témát, amíg a kép elemei oly módon rendeződnek el, hogy tetszik” – mondta.
Előfordult, hogy modellt használt a képeihez. Ez főleg a magyarországi képeire igaz, ahol elsősorban Jenő öccsét kérte meg arra, hogy különböző helyzetekben pózoljon neki. Így volt ez például a Táncoló Faun című képénél is: “arra kértem az öcsémet, mutasson egy scherzo-t. Szép, atletikus teste volt, és egy faun finom fejét viselte” – mondta Kertész a fotó kapcsán.
André Kertész: Táncoló Faun, Dunaharaszti, Magyarország, 1919. június/1967© André Kertész Emlékmúzeum, Szigetbecse
1984-ben ellátogatott gyermekkora kedves színhelyére, Szigetbecsére és 50 saját fényképet ajánlott fel a községnek, ahol ma a Kertész Andor emlékmúzeumot találjuk. A kiállításon az eredeti felvételek kópiái láthatóak, mely Kertész saját válogatása a hatalmas életműből. Halála után az emlékház személyes tárgyakkal is gyarapodott.