Ezen a hétvégén a fertődi Esterházy-kastély díszudvarában tehetnek körpanorámás sétát az érdeklődők, akik elé a remekmívű kovácsoltvas főkapun belépve tárul a kastélyszárnyak ölelte díszudvar .Ez eredetileg nem kertként, hanem ünnepi aktusok – például főispáni beiktatás, fogadási felvonulás – helyszíneként szolgált, s ezért a 18. században nem volt növényzettel beültetve. A gazdag architektúrájú főépület karéjában a szobrászati kompozíciók domináltak: a tér centrumában és az oldalszárnyak grottáiban vizet köpő, sárkányölő jeleneteket ábrázoló szökőkutak, de ide sorolhatjuk az erkélyeket, sőt az emeleti díszterekbe vezető kétkarú díszlépcsőt is, a maga kecsesen kialakított, puttókkal ékes formájával. 

A sétát ezt követően a kastély franciaparkjában folytathatjuk.

A park központi és leglátványosabb része, kamarakertekhez hasonlóan túlnőtt tiszafáival az Umlauft-féle neobarokk kompozíció maradványa. Először Anton Zinner tervezett ide egy négyszögletes táblákból álló hímzéses partert bukszusból kiültetett motívumokkal az 1720-as években. „Fényes" Miklós herceg ezt előbb megnagyobbíttatta, majd 1775 körül teljesen átalakíttatta - valószínűleg Jacoby tervei szerint - egy gyepes parterré, amelynek tábláit szobrok, vázák, virágágyak szegélyezték, és szökőkutak díszítették. A 60 ezer kiültetett virágot havonta cserélték, ami óriási költséggel járt. A 19. században a szobrok eltűntek, és csak néhány facsoportot ültettek a nagy gyepfelületen. 

A 20. század elején készült, ma is látható legyező alaprajzú parterben a tiszafákkal keretezett gyepfelületeket az első világháború előtt virágok ezrei díszítették, majd a háború alatt krumplival vetették be. A partert szegélyező hármas fasort úgy nyírták, hogy az kívülről hosszú, zöld dobozként jelent meg, belül pedig kettős alagutat képezett. A közelmúltban ismét visszavágott idős fák némelyikén még ma is felfedezhető ez a forma.

A nagycenki Széchenyi-kastély körpanorámás virtuális sétája, a kastély főbejárata földszinti fogadóterébe, a sala terrena-ba vezet.

A barokk építészetben sala terrena-nak nevezték az épület tengelyében lévő földszinti helyiséget, melynek szerepe az volt, hogy kapcsolatot teremtsen a kert és az épületbelső között. Az eredeti berendezésből a kőmozaik padló és a jobboldali sarokban álló vörös márvány kandalló maradt ránk, és a kiállított bútorok is a Széchenyiek tulajdonából kerültek ide.

Gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Béla (1837−1918) nevéhez fűződik többek közt a főépület középrizalitjának földszintjén a sala terrena kőmozaik padlóval való burkolása. A terem közepén látható kör alakú kör alakú mozaikpadló fekete, fehér, vörös, okkersárga és szürkéskék színekben pompázik.