A Google Science Fair egy nemzetközi, online tudományos verseny, amely arra ösztönözni a 13-18 év közötti fiatalokat, hogy a természettudományok, a technológia, a műszaki tudományok és a matematika alkalmazásával találjanak megoldást a világ valós problémáira. A 2018/2019-es tanévre meghirdetett versenyre 2018. december 12-éig lehet jelentkezni, az eredményeket pedig 2019 tavaszán hirdetik ki a szervezők.
Működtethetünk saját kezünk melegével egy elemlámpát? Megvalósítható volna, hogy az ébresztőóra ne hanggal vagy rezgéssel ébresszen? A Google 2011-ben hirdette meg először világszerte, partnereivel (LEGO® Education, National Geographic, Scientific American, és Virgin Galactic) közösen a “Science Fair” elnevezésű, diákoknak szóló versenyét, melyen évente közel 5000 tizenéves vesz részt. Az előző Science Fair nyertese, a dél-afrikai Kiara Nirghin 50 000 $ összegű ösztöndíjat nyert „Gyümölccsel az aszály ellen” című pályázatával. A diáklány pályamunkáját egy Dél-Afrikában tapasztalt súlyos aszály ihlette, amely jelentős terméskiesést és az állatok pusztulását okozta. A Johannesburgban tanuló Nirghin elmondta, hogy három kísérletet folytatott 45 napon keresztül, amelyek eredményeképpen kitalálta a „narancshéj-keveréket” a drága és biológiailag nem lebomló szuperabszorbens polimerek (SAP-ok) alternatívájaként.
Az idei Google Science Fair versenyre 2018. december 12-ig lehet benyújtani a pályázatokat online, melyhez tippeket és segítséget is nyújtanak a szervezők.
A világ különböző tájairól érkező pályamunkákat vezető technológiai szervezetek, valamint a STEM-területekhez (természettudomány, technológia, műszaki tudományok és matematika) köthető szervezetek képviselőiből álló zsűri bírálja majd el. A régiós nyertesek nevét 2019 kora tavaszán, a 20 nemzetközi döntős nevét pedig júliusban teszik közzé. Az idei verseny fődíja egy 50 000 $ összegű ösztöndíj lesz, de a többi helyezett és a régiós nyertesek is nyerhetnek tanulmányi ösztöndíjakat és utazásokat, elektronikai eszközöket, vagy akár egy látogatást a Google központjába.
„Minél több gyereket szeretnénk arra inspirálni, hogy mélyedjen el a természettudományok, a műszaki tudományok, a matematika és a technológia világában” – mondta Vint Cerf, a Google alelnöke és vezető internetes evangélistája, az idei verseny egyik zsűritagja. „Hiszünk abban, hogy minden ötlet rendelkezik világformáló erővel – egyetlen ötlet sem lehet túlzottan nagyratörő vagy túlságosan szerény.”
Ha bővebb információt szeretne a Google Science Fair versenyről, vagy meg szeretné tekinteni az ISTE által akkreditált, tanároknak szánt anyagokat, látogasson el az alábbi weblapra: www.googlesciencefair.com