Főként a belváros és a Soproni-hegység közötti kapcsot jelentő Lőverek lett új létesítmények központja: turistaházak, szállodák, vendéglők, de a turizmus céljait más építmények - időjárásjelző, utcai időjelzők, zenepavilonok, illemhelyek - is szolgálták. Az utak mellett fasorokat telepítettek. A Sopront övező dombok magaslatain ácsolt fa szerkezetekből kilátótornyokat emeltek. Az “Óuszoda” a Káposztás-dűlőn 1845 óta üzemelt. A megduzzasztott Ikva patak fölé fa cölöpökre állított kabinsort és fából ácsolt trambulint építettek. Az “Erdei fürdő” 1907-ben nyílt meg. Bejáratát kereszt alaprajzú fa épület jelölte, a kabinok fából készült, ritmikusan ismétlődő sora, a faépítmények sűrű beosztású felülvilágítói, vékony lécből összeszögezett apácarács borítása hangulatos elemévé vált a lőveri tájnak. A turizmus a századforduló után újabb jellegzetes épületekkel gyarapodott. A várisi Hatvan Ferenc turistaház, a bécsi dombi “Hubertus” vadászlak és a Nagy-Tómalom partján épült étterem épülete már a nyugat-európai szecesszió stílusát mutatta. Emellett a belvárosban a régi házak földszintjén is hangulatos kávéházakat, cukrászdákat alakítottak ki.

A turizmus fellendítését szolgálta az 1903-ban alapított Dunántúli Turista Egyesület (DTE). Egyik első jeles tevékenysége az 1906-ban Schiller Ferenc soproni építész tervei szerint felépített 27 méter magas kilátótorony volt a Nyíresen, melyet később Muck-kilátónak kereszteltek el. Fa tornya elpusztult, amikor az 1950-től létesített határsávba került, talapzata még látható. A Sopronban is éledő turizmus további ékes tanúsága a dr. Thirring Gusztáv által írt “Sopron és a magyar Alpok” útikalauz, mely 1911-ben jelent meg és a rákövetkező évben már német nyelven is szolgálta főként a bécsi érdeklődőket. A Turista Egyesület 1924-ben építette meg a Károlymagaslat oldalában a szánkópályát és ennek végében melegedő házikót nyitott.  A következő évek gyűjtéseinek köszönhetően a város és a Soproni Városszépítő Egyesület agilis elnökének, Heimler Károlynak a segítségével sikerült ezt turistaházzá bővíteni. 1927-ben avatták fel és a DTE elnökéről, Hatvan Ferencről keresztelték el. A II. világháborúig még kétszer kibővítették, utóbb 1935-ben Winkler Oszkár tervei alapján egy modern kis szállodaszárnnyal az épület nyugati oldalán. Ez az épületrész a mai napig áll, a Hatvan Ferenc turistaház helyén 1965-ben épült és ma Lövér Hotelként ismert Fenyves-szállóhoz simulva.

Az első soproni Lőver Szálló (neve Lövér, Lővér változatban is fellelhető a különböző forrásokban és ez igaz a cikkben előforduló többi hasonló elnevezésű létesítményre is) a Lővér körúton a Károlymagaslat tövében, szemben az akkori lóversenypályával, napos, déli fekvésű városi telken épült fel. A város 1932-ben tervpályázatot írt ki egy lőveri panzióra, melyre 8 pályamű érkezett be. A bírálóbizottság az első díjjal Schármár Károly tervét tüntette ki, de amikor két évvel később az építkezésre sor került, Greilinger Rezső építészmérnök háromszintes és a tetőtérbe vágott napozóterasszal egybekomponált szállodatömbjét valósították meg, 40 szobában 59 ággyal és 19 pótággyal. Ezt az első Lőver Szállót 1934-ben adták át. A turizmus növekedése következtében a szálloda kihasználtsága jó volt. Ezért a városi törvényhatóság már 1935 májusában egy második épület és a kettő között egy velük összeköttetésben álló étterem felépítését határozta el. Az együttes az 1944. december 18-i bombázásnál súlyosan megsérült, részben romos állapotba került. Fokozatos újjáépítése 1947 és 1952 között régi jellegéhez hasonlóan történt. Ekkor már állami tulajdonban a Csepel művek dolgozóinak üdülőjeként, majd szakszervezeti üdülőként hasznosították.

De épült Sopronnak végül egy Lőver panziója is. A Deákkúti út mentén, szép kilátással a Felsőlőverekre és a Vashegyre épült fel 1938-ben dr. Hernfeld Pál soproni fogorvos 30 ágyas panziója, Füredi Oszkár építész tervei szerint. A kétszintes, lapostetős épület az 1930-as évek soproni modern építészetének markáns és jeles alkotása. A panzió a II. világháború után először a textilipart (Bétex-üdülő), majd ugyancsak az országos szakszervezeti üdülést szolgálta.

A Lőver Szálló és a Hatvan Turistaház között, a Váris ligetes erdejében, közel a körúthoz 1935-ben zenepavilont is építettek. Az ovális alaprajzú és oszlopokon nyugvó, vízszintes tetővel védett zenekari emelvény kialakítása merőben eltért az Erzsébet-kert régi ácsolt zenepavilonjától, amit a katonazenekarok még ezekben az években is használtak. Míg az Erzsébet-kertben esténként szólt a zene, addig a Várison a kirándulók igényeit szolgálva inkább délután csendült fel a muzsika.

A turizmus további nagyszabású fellendítését szolgálta volna az Újságíró Szövetség nagy üdülője, melynek építését 1943-ban Tömböly Dénes budapesti építész tervei szerint, a város támogatásával meg is kezdték. A háború végéig nem sikerült befejezni, a gazdátlanná vált félkész szálloda ezt követően sokat károsodott. Az épületet végül az Állami Szanatórium első tömbjeként fejezték be 1955-ben.

A kirándulók számára lényeges volt az is, hogy egy-egy lőveri túra után kellemesen megfáradva jó ételekhez, színvonalas kiszolgáláshoz jussanak. A „Gruber” már az 1890-es években a soproniak kedvelt kiránduló-vendéglője volt. Első neve Villa vendéglő volt, későbbi tulajdonosa után kapta a Gruber nevet. A hangulatos, cigányzenés estékről Becht Rezső is megemlékezik életrajzi írásaiban. Az étterem-panziót az 1930-as években modernizálták és az 1949. évi államosításig fogadta a vendégeket. 1960-ban átépítették az Állami Szanatórium gyermekosztálya céljaira.

A Hársfa soron két kedvelt vendéglő szolgálta a kirándulók – és nem kevésbé a helyiek – igényeit: a Svájcerház és az Alm. Mindkettő kisebb lőveri nyaraló méretű volt, a verandák szolgáltak étteremként. Vadgesztenyefákkal árnyékolt kavicsos kerthelyiség tartozott hozzájuk és – ez volt talán a legfőbb vonzerejük - tekepályával is rendelkeztek. Ezek a heti egyesületi találkozók gyakori helyszínéül szolgáltak. Az Almot a közeli Bánfalváról is sokan felkeresték. Szólt itt vasárnaponként a sramlizene. A Svájcerház 1952-ben megszűnt, az Alm, amelyet Alpesire kereszteltek át, még az állami vendéglátást is szolgálta, ám elvesztette régi hangulatát és vendégeit egyaránt.

A Deákkúti úton, a Prinz-pihenővel szemben állt a kialakításában szintén lőveri lakra emlékeztető Hűvösvölgyi vendéglő, mely ugyancsak kerthelyiséggel és tekepályával fogadta vendégeit. 1944. december 18-án egy fel nem robbant bomba károsította meg. Egykori területén ma a Lőver Uszoda parkolója található.

Források:

Kubinszky Mihály: Idegenforgalmi létesítmények a Lőverekben. In: Soproni Szemle, 55. évf. 3. szám, 2001.

Winkler Gábor: Idegenforgalmi épületek Sopronban a 19. században In: Soproni Szemle, 55. évf. 3. szám, 2001.

kozterkep.hu

Borítókép: Sopron Média