Vitathatatlanul kora legnagyobb tekintélyű közéleti szereplői közé tartozott. A realitások talaján állva próbálta a nemzet, az ország sorsát irányítani. A politikai viták heves, indulatos csatái helyett lételeme az elmélkedés, a gondolatcsere volt, megfontolt, higgadt emberként jellemezték kortársai.

A Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én, hetedik gyermekként a családban. Élete tragédiával kezdődött: édesanyja belehalt a szülésbe. Az újszülött kisfiút édesapja rokonai, majd apja 1808-ban bekövetkezett halála után idősebb testvérei nevelték a család kehidai birtokán. Ezt a helyet tekintette Deák otthonának egészen 1854-ig. Győrben járt a Királyi Jogakadémiára, s bár nem tartották kimondottan szorgos diáknak, de kitűnt kiváló memóriájával: az alkotmányjog, a történelem és a szónoklattan számított erősségének.

1823-ban visszatért Kehidára és tíz évig a vidéki nemesség csendes hétköznapjait élte. Problémát jelentett például a számára létfontosságú szellemi táplálékot jelentő könyvek és folyóiratok beszerzése, így a pesti barátaival folytatott levelezés segítségével igyekezett friss hírekhez jutni. A szellemi munkából előszeretettel kapcsolódott ki kertészkedéssel és fafaragással. Jól felszerelt műhelyében asztalosokat megszégyenítő kivitelben készített bútorokat. Szívesen fúrt-faragott sétabotot, pipákat, dísztárgyakat ajándékul vendégeinek. Ismeretségi körében igen nagyra becsülték ezeket. A pipákat nemcsak készítette, hanem szenvedélyes dohányosként használta is. Mindennapos hosszú sétáinak kedvenc helyszínei a Kehida környéki erdők, a Zala folyó tágas kanyarulataival szegélyezett rétek, szántók voltak.

Az 1832-ben összehívott országgyűlésen bátyja, Antal volt Zala megye egyik küldötte, ezalatt Ferenc intézte - nem túl lelkesen - a birtok ügyeit. 1833-ban "szerepet cseréltek": Ferenc utazott Pozsonyba és ezzel kezdetét vette a reformkori politikai élet markáns személyiségének új élete. Logikus, racionális gondolkodása, az ügyek lényegét megragadó elméje emelte őt a vezéregyéniségek közé.

Eltérően több követtársától, nagy szellemi és fizikai erőt igénylő kitartással, fáradhatatlanul dolgozott az országgyűlésben. Hétköznapjai szigorúan szabályozott mederben peregtek. Kelés öt órakor, séta gondolataiba mélyedve a pozsonyi ligetben nyolc óráig; kevés reggeli fogyasztása. Pontos megjelenés és mindenkori részvétel az üléseken és az ellenzék titkos értekezletein. Az országgyűlésre saját költségén utazott, hazafelé is visszautasította a követnek járó jobbágyfuvart. Ha a fővárosba vagy Pozsonyba kellett utaznia, mindig vitt magával bevásárló listát is a Zalában nem kapható dolgokról.

Az ülések zárultával alig várta, hogy hazatérhessen. Jól érezte magát Kehidán. Élénk levelezésben állt barátaival és mindent elolvasott, ami keze ügyébe került. Mértékletesen táplálkozott. Szerette a húst, de csak napi egy főétkezést fogyasztott. Kedvenc ebédvendégei gazdatisztje és a kehidai pap voltak. Az alkoholra rá sem nézett. Otthonában sokan és szívesen keresték fel, ebben nagy szerepe volt kifogyhatatlan történeteinek. Jó füle volt a tanulságokra, mondanivalóját szívesen tarkította népi idézetekkel. Egy fennmaradt megjegyzése szerint akkor is adomázott, ha senki se kérdezte.

Asszonyt sosem vitt a házhoz: barátjához, Vörösmartyhoz írt levelében már 29 éves korában „magányos személynek” nevezte magát. Deáktól származik az a mondás, miszerint a becsületes ember megházasodik, az okos nem. Többnyire tartózkodott érzelmeinek nyílt kimutatásától. Ennek fényében különösen figyelemre méltó az a kijelentése, mely a napjainkban emlékhelyként működő kehidai kúria egyik szobájában olvasható: „Szeress gyöngeségeimmel, s akkor szeretsz igazán.” (1827.)

Gyermektelen volt, de a gyerekeket nagyon szerette. Játszott, mesélt, órákig tréfálkozott velük.

Antal testvére volt a legkedvesebb beszélgető partnere. Antal maga is agglegényként igazgatta a család birtokait, intézte közös vagyonuk kezelését. Ezzel komoly támasza lett öccsének, akinek politikai pályafutására igen büszke volt. Antal 1842-ben halt meg, viszonylag fiatalon. Állítólag a temetése után Deák felszabadította jobbágyait feudális kötöttségeik alól.

A szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás éveiben Deákot a reformkor valamennyi jelentős személyisége felkereste kehidai otthonában: hol a véleményét kérték ki, hol próbálták meggyőzni, térjen vissza a politikai életbe. Járt Kehidán Batthyány Lajos gróf, Kossuth Lajos, de Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós és Eötvös József báró is. Deák végül 1852-ben döntött a kehidai birtok eladásáról és végleges Pestre költözéséről. Birtokát a Széchenyi család vásárolta meg 1854-ben, ő pedig beköltözött a pesti Angol királynő szállóba. A későbbiekben itt Ferenc József is meglátogatta.

1855-ben hunyt el legjobb barátja, Vörösmarty Mihály. Hirtelen halála cselekvésre késztette Deákot: 51 nap alatt 800 levelet írt az egy fillér nélkül maradt özvegy és a három árva ügyében.  A gyermekek gyámja lett: Erzsébet a szabadságharc után meghalt, de Ilona, a későbbi Széll Kálmánné a legelőkelőbb magyar hölgyek egyike lett, Béla pedig minisztériumi államtitkárként tevékenykedett.

Kedvenc szokásait az Angol királynőben sem adta fel: lakosztálya egyik sarkában ott voltak kedvenc fafaragó szerszámai, s délutánonként apróbb tárgyakat készített, melyeket aztán rendre elajándékozott. Hosszú sétáiról sem mondott le: ezek helyszíne a Városliget, később az állatkert lett, ahol a korabeli hírek szerint egy új „vendég”, a bozontos medve nyerte el különösen tetszését. Deák „fölzsemlyézve” szokta felkeresni kedvencét: esernyője végére szúrt egy-egy darabot, s úgy nyújtotta be pártfogoltjának. Történt egyszer, hogy a medve nemcsak a zsemlyét, de az esernyőt is megragadta és ketrecébe húzva megszaggatta. Az öregúr jóízűt nevetve így szólt: „Ejh, ejh hát a medvevilág is tud hálátlan lenni!” És esernyő nélkül távozott.

1869-ben egészsége romlani kezdett. A halál 1876. január 28-án este érte. A Magyar Tudományos Akadémia előcsarnokában ravatalozták fel, ahol maga Erzsébet királyné is személyesen elhelyezte babérkoszorúját.

Városunkban 2003-ban, születésének 200. évfordulója alkalmából avattak mellszobrot a nagy államférfinak. Kutas László szobrászművész alkotása a Deák tér elején, eredetileg a tér felé néző helyzetben került felállításra. Később átfordították, így most a Lenck-villa látható a szobor hátterében. 

Deák Ferenc egész alakos ülőszobra pedig 2011 júniusában került vissza régi helyére, a Deák étterem épületének emeleti fülkéjébe. A szobor Lapitz Antal szobrász alkotása a 19. század végéről és sokáig elveszettnek hitték, ugyanis emeletráépítés miatt eltávolították és ismeretlen helyre került. Végül a kerthelyiség mélyén, a Russ-villa bejárata közelében bukkantak rá a 2000-es évek elején végzett felújítás során, kibontották az elburjánzott növényzetből, restaurálták és így került vissza régi helyére.

Források:

zmmi.hu

users.atw.hu/historiamozaik

gondola.hu

kozterkep.hu

dfg-szeged.hu

Borítókép: Máthé Alexandra