Február 21. az Idegenvezetők Világszövetségének születésnapja. A szövetséget 1985. február 21-én az idegenvezetők első nemzetközi kongresszusán alapították meg a résztvevők. Akkor határozták el, hogy minden évben ezen a napon ünneplik meg az Idegenvezetők világnapját, melynek célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét az idegenvezetőkre, mint városuk, régiójuk vagy országuk kulturális követére.

A szakma elnevezése a francia guide szóból ered, ami „kalauzt” jelent.

Az idegenvezetés már évezredek óta létezik. Az ókori időktől kezdve számos útleírásban olvashatunk idegenvezetőkről. Ez a tevékenység gyakorlatilag egyidős a turizmussal. A múlt és a jelen utazóinak közös vonása a megismerés iránti vágy, igény, a csillapítandó tudásszomj.

Első turistákként a föníciaiakat tartjuk számon, hiszen ők 2600 éve sok helyre utaztak a Földközi-tengeren. Az idegenvezetés kezdeti elemeit megtaláljuk az ókori társadalmakban is, például Egyiptomban a piramisok iránt érdeklődő „tudományos utazókat” már helyi magyarázók kísérték a helyszínre.

Görögországban az antik kor gazdasági, politikai és kereskedelmi életére jelentős hatást gyakoroltak a híres jóshelyek: Delphoi, Dodona. Emberek tömegeit ösztönözték utazásra, helyváltoztatásra. Olympiát az Istenek dicsőségére szervezett játékok alkalmával keresték fel a szabad polgárok, Hippokratész pedig a gyógyfürdők felkeresését javasolta betegeinek. Az ismeretlen helyre érkező látogatók igényelték az ismereteket az adott helyszínről, azt, hogy valaki kalauzolja őket ott. Így születtek meg az első idegenvezetéshez kapcsolódó fogalmak, az „exegéta”, vagyis magyarázó és a „periegéta”, az előadó. Az emberiség történetében ők voltak az elsők, akik hivatásszerűen foglalkoztak az idegenekkel. Elkísérték vendégeiket a látnivalók megtekintésére, érdekes magyarázatokkal ismertették az épületek részleteit, a görög, később római életet és a nevezetes építményeket emeltető személyek élettörténetét. A szóbeli bemutatáson kívül készítettek írott tájékoztatókat, ismertetőket is. Pausanias pedig Kr. u. 170-ben összeállította Görögországról a világ első, tíz kötetes útikalauzát.

Az utazás fellendülése olyan szolgáltatásokat is életre hívott, mint a szervezett, intézményesített elszállásolás és ellátás: fogadókat építettek az utak mentén. Az aránylag jó közbiztonság arra ösztönözte a szabadokat, hogy elutazzanak rokonlátogatásra, gyógyhelyekre, a tengerpartra; de fellendült a kulturális, városi turizmus is: ez időben „ciceronék” nyújtották e helyeken az érdeklődők számára a magyarázatokat.

A középkorban elsősorban a kereskedők, követek, zarándokok, céhlegények és diákok utaztak. Jellemző volt a frissen alapított egyetemek között a tanár-diák csere. Az utazás ebben az időben a tehetősebbek kiváltsága volt, a nemesek utaztak rokonlátogatóba, nyári lakhelyükre. Nagy tömegeket vonzó gyalogos megmozdulások voltak a zarándoklatok, nem ritkán akár több ezer ember részvételével.

Az idegenvezetők szerepe az újkori társadalmi fellendüléssel: ipari forradalom, technikai fejlődés - növekedett újra. Emberek szélesebb rétegének növekedett a jövedelme, rendelkezett az utazáshoz szükséges szabadidővel; az egyre jobb minőségű utak és a rendszeres postakocsi járatok fogadó állomásokkal, később a vasútvonalak kiépítése egyaránt ösztönzően hatott az emberek felfedező kedvére. Angliában I. Erzsébet királynő ötlete nyomán a legtehetősebbek ún. Grand Tour-ra indultak a kontinens felfedezésére, Európa kulturális központjainak felkeresésére. Az út eleinte akár 3 évig is tarthatott, az utazó maga keresett egy-egy helyszínre érkezve szállást, magyarázót.

Rousseau hatására aztán az utazók figyelme a 18. század közepétől a természeti szépségekre is kiterjedt: egyre többen keresték a felüdülést a szabadban, ezáltal új területek - például az Alpok, számos tóvidék, tengermellék - kapcsolódhattak be a turizmusba. Ekkor kezdték tevékenységüket az első túravezetők, akik a hegyekbe, tavakhoz, forrásokhoz vezették el biztonságban az utazókat. 

A szervezett turizmus (régebbi nevén idegenforgalom) alig kétszáz éves múltra tekinthet vissza. 1841-ben az angliai Thomas Cook kirándulást szervezett Leicester és Loughborough között. Ez 10 mérföldes vonatos kirándulás volt, és 1 schillingbe került az utazás oda-vissza. Összesen 570-en vettek részt a kiránduláson és maga Cook volt az idegenvezető. Az utazás sikere további utak megszervezésére motiválta, 1845-ben megalapította utazási irodáját. Utazásai sikerét a precíz előkészítésen kívül abban látta, hogy kirándulásait mindig idegenvezetéssel szervezte, felismerve annak fontosságát, hogy vevőköre végig az utazás során megkapja a megfelelő tájékoztatást.

Ez a 21. században sincs másként: felmérések igazolják, hogy a minőségi turizmus egyik legfontosabb eleme az idegenvezető, aki az ország, az egyes városok és környékük látnivalóinak bemutatását szakszerűen, megnyerően, érthetően és élvezetesen mutatja be vendégeinek.

Források:

Gál Gyöngyi: Az idegenvezetés elmélete és gyakorlata. KIT Kft., Budapest, 1998.

Kubesch Mária: Az idegenvezetés gyakorlata. Kit Kft., Budapest, 2003.

turizmusonline.hu

hu.wikipedia.org

Borítókép: Sopron Média