Május végén még rémisztő ütemben hömpölygött medrében az Ikva patak. Július végén azonban már szinte teljesen leapadt a vízszint, és csupán algás békanyál úszik a vízfelszínen. A vízszint csökkenésének egyik oka az, hogy az utóbbi hetekben kevés csapadék esett, a szakember szerint azonban nemcsak az időjárás számlájára írható a jelenség.

- Nagyon népszerű lenne azt mondani, hogy tessék, itt a klímaváltozás első jele! - emelte ki Dr. Kalicz Péter, a Soproni Egyetem Geomatikai Erdőfeltárás és Vízgazdálkodási Intézetének egyetemi docense. - Azonban kis vízgyűjtőkről beszélünk, amelyek nagyon érzékenyek a különböző hatásokra. Ilyen hatást fejt ki az ember is, amikor a kiskertekbe kutakat fúr, ugyanis ez a vízhasználat csökkenti a patak felé mozgó vizet. De a természetes vegetáció vízigénye is képes lehet sok vizet felvenni a patakból. Mindezek tehát fokozott hatást gyakorolnak kisebb folyóvizekre, amellett, hogy most egy hosszabb, csapadékban gyér időszakot élünk – fejtette ki.

Sokszor megfigyelhető, hogy egy pataknak csak egy bizonyos kisebb szakasza szárad ki. Ez a jelenség az erdei patakok esetében nem szokatlan, és nyáron többször is megfigyelhető. Ilyenkor a patak nem tűnik el, csupán máshol található.

- A középkorban volt az a szép felfogás, hogy a vízfolyás a forrásból indul, és ahogy összeérnek a kisebb patakok, lehet belőlük akár a Duna is – idézte fel az egyetemi docens. - Most már tudjuk, hogy ez nem így van. A vízfolyás folyamatosan kommunikál a vízgyűjtővel, ami azt jelenti, hogy a vízgyűjtőbe a patakmederből kerülhet víz, és ugyanúgy a talajvíz bepótolhat a patakmederbe a teljes hosszon keresztül. Tehát a patak ott van valahol, csak nem látjuk.

A szakember szerint egyéni szinten is sokat tehetünk az erdei kis patakok megőrzéséért. Ennek legegyszerűbb módja, ha takarékoskodunk a kiskertek öntözésénél.