Sopron színháztörténelmében nem nehéz jeles eseményekre lelni: az első adatok a színjátszás kezdeteiről, a húsvéti passiókról 1412-ből vannak. Az evangélikus iskola diákjai az 1610-es években Lackner Kristóf polgármester latin nyelvű darabjait, ún. iskoladrámáit adták elő. A cselekmény ezekből csaknem hiányzik, a művek a Lackner által követendőnek tartott erkölcsi és világnézeti elvekre oktatják a nézőt, latin ékesszólásra a diákságot. A didaktikus szárazságot itt-ott komikus jelenetek enyhítik, ahol már a magyar és német nyelv is szerepet kap.

A műfaj fénypontját az 1740-es évek jelentették, amikor a jezsuita kollégiumban szinte évente mutattak be latin nyelvű iskoladrámákat a diákok. Működésük európai jelentőségű dokumentuma az 1676–1728 közötti időből származó, a barokk színpadművészet magas színvonalát képviselő 106 díszletterv.

A világi színjátszást német vándortársulatok képviselték, akik 1716-tól jártak a városba. Főként vendéglőkben léptek fel, de megszületett az igény egy állandó színházépületre: a város 1768-ban úgy határozott, hogy a használaton kívüli szárazmalmot színházzá alakíttatja. Ez az épület a mai Széchenyi Gimnázium területén állt, és a pozsonyi után a második kőszínház lett az országban. Az építési tervet Esterházy herceg műépítésze készítette, a falakat Dorfmeister István freskói díszítették. Dorfmeister színházi díszleteket is készített ide, azonban ezek az idők során elvesztek.

A színházat egymás után több üzemeltető is bérelte, azonban néhány év alatt a színvonal és a látogatottság annyira lecsökkent, hogy az intézmény a csőd szélére került. 1788-ban gróf Pejachevich Károly vette át a színház bérleti jogát. Renováltatta az épületet: a saját tulajdonában lévő szomszédos telken külön szárnnyal bővítette, emeletén bálteremmel, a földszinten kávéházzal. Ez utóbbi épület lett később a Kaszinó otthona. A gróf 26 éven át üzemeltette a színházat, nagy sikerrel. Rendszerint volt téli társulata, vagyis az egész szezont ki tudta tölteni, az előadások rendkívül színvonalasak voltak, vetekedtek a bécsi kínálattal.

1792. április 30. mérföldkő a helyi színháztörténetben: az evangélikus líceum diákjai magyar nyelven adták elő Kis János evangélikus lelkész, költő Hunyadi László című drámáját. Ezzel Sopron is fejezetet nyitott a magyar nyelvű színjátszás krónikájában.

A város ekkoriban hivatalosan a Baden bei Wien színikerülethez tartozott, 1813–14-ben a híres színész-drámaíró, Ferdinand Raimund is fellépett itt. A hivatásos magyar nyelvű színészet első képviselője, Kilényi Dávid és együttese – benne Dérynével -, 1820-ban érkezett a városba.

Ám a szakmai sikerek nem jártak anyagi haszonnal: Pejachevich grófnak tetemes összegeket kellett a színház fenntartására áldoznia. 1814-ben bekövetkezett halála után a város vette át az üzemeltetést, váltakozó színvonalú társulatokkal. 1834-ben tűz pusztított a környéken, a Kaszinó épülete teljesen, a színházé részben leégett. A színházépület helyreállítása szóba sem került, valószínűleg már korábban sem felelt meg az igényeknek, így új helyen új épület tervezésére írt ki pályázatot a város.

Franz Lössl bécsi műépítő tervei alapján épült fel 1835-ben az új Kaszinó, majd 1841-re az új, klasszicista stíluselemeket mutató színház. Lössl gyönyörű klasszicista épületet tervezett, mely a céljához illő méltósággal uralta a neki kiválasztott – ekkoriban Kaszinó, ma Petőfi teret. Három szint, tágas előcsarnok, dekoratív festés és kárpitozás jellemezte belső kialakítását. Főként német társulatok szerepeltek, de ha magyar társulat jelentkezett, a színigazgató köteles volt legalább heti két napot átengedni nekik. Egy 1843. évi színlap szerint itt lépett fel először nyilvánosan Liebhardt Lujza, aki később már, mint nemzetközi hírű operaénekesnő ismét vendégszerepelt 1855-ben és 1857-ben a színház falai között. A színház 1867-ben gázvilágítást kapott, ez volt talán az utolsó kísérlet a modernizálására.

1873-tól párhuzamosan működtek a színházban társulatok: a téli évad a németeké, az egyre hosszabbodó nyári évad a magyaroké volt. A magyarosodás már a hetvenes években erőre kapott: megalakult a Frankenburg Irodalmi Kör, a Magyar Társas Kör, a Magyar Férfidalkör. 1885-ben alakult meg a Magyar Színpártoló Egyesület, amely az I. világháborúig segítette a magyar együtteseket. 1903-ban megjelent a Magyar Színház című soproni színházi újság. 1905-től már magyar színtársulaté a soproni főszezon: az első teljes, hat hónapos évadban 169 előadást mutattak be.

1908-ra a színház épületét tűzveszélyessé nyilvánították. Wälder József városi főépítész kezdeményezésére a Középítési Bizottság fontolóra vette az átépítést. A városi közgyűlés megszavazta a színház felújítását 200 000 koronányi költségvetéssel és úgy döntött, hogy a tervezéssel Medgyaszay Benkó Istvánt bízza meg. Eredetileg szerették volna az Európa-szerte híres bécsi színházépítő páros, Fellner és Helmer cégét felkérni, ám ők legkorábban csak 1910-re vállalták volna az átadást. A veszprémi színház felépítésével már bizonyító Medgyaszay viszont a bővítés helyett a teljes átépítést szorgalmazta, s javaslatát számos vita után végül elfogadták. Néhány falszakasztól és a homlokzat dór oszlopaitól eltekintve teljesen megújult a színház: magyaros szecessziós arculatot kapott. A régi épület belső falfestéséről még a bontás előtt ifj. Storno Ferenc készített akvarell másolatokat, hogy megőrizze őket az utókor számára. Modern színháza lett Sopronnak, különleges nézőtér-kialakítással, magyaros ízlésű bútorokkal, kárpitozással, újfajta falszínezéssel és gyöngyös üvegcsillárokkal.

Az új épület nagy színházi korszak tanúja lehetett. Két-három évenként cserélődtek a társulatok, Nádassy Józsefé, Thury Eleméré, Polgár Károlyé, Balla Kálmáné. A soproni közönségnek játszott Vízváry Mariska, Jászai Mari, Márkus Emília, később Rajz János, Jávor Pál. A szerzők között Moliére, Ibsen, Tolsztoj, Gogol, Shakespeare, Shaw, Goldoni, Molnár Ferenc, Romain Rolland, Sophokles, Oscar Wilde szerepelt.

A Medgyaszay-féle átépítést követően az 1969-75. között Kotsis István vezetésével történt felújítás modernizálta, de szerkezetében és esztétikájában számos ponton meg is változtatta a Petőfi téri színházépület eredeti koncepcióját. A következő felújítás 1992 nyarán kezdődött. Medgyaszay színházi terveiről nagyszámú dokumentum maradt fenn és ezek lehetővé tették, hogy az épületen a 20-21. század fordulójára ismét népszerűvé vált szecesszió szín- és formajegyeit kiteljesítsék. Így például a főhomlokzaton újra kihangsúlyozták a színpompás sgraffito-t. A reneszánsz idejéből származó különleges díszítő eljárás során az egymásra felvitt különböző színű vakolatok felső rétegét precízen visszakaparják, kikarcolják. Ezáltal előtűnik a mélyebben fekvő réteg színe és így kirajzolódik egy mintázat, mely a soproni színház esetében a művészetek képviselőit mutatja be.

Források:

sopronimuzeum.hu

w3.sopron.hu

https://mek.oszk.hu/02100/02139/html/sz23/273.html

https://mek.oszk.hu/02200/02228/html/02/24.html

hu.wikipedia.org

harsjozsef.hu

Borítókép forrása: Sopron Média