A szervezet az MTI-hez kedden, a rákellenes világnapon eljuttatott közleményében azt írta, hogy a kampány során többek között embereket állítanak meg forgalmas közterületeken és intézményekben, hogy megkérdezzék tőlük: mit tesznek a rák ellen? Tájékoztató anyagokkal látják el a járókelőket és a nagyobb közönség elérése érdekében a Facebookon is megosztják üzeneteiket.
A ligával összefogó Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete plázákban oszt szét tájékoztató anyagokat a daganatos betegségek prevenciójáról és leggyakoribb tüneteiről. Az orvostanhallgatók tudását pedig egy pszichoonkológia témájú szakmai előadással tervezik bővíteni.
Magyarországon minden negyedik magyar ember daganatos megbetegedésekben hal meg, pedig a rákbetegségek egyharmada korai felismeréssel, rendszeres önvizsgálattal és szűrővizsgálatokon való részvétellel megelőzhető lenne.
A bőrdaganatos eseteket nem számolva Magyarországon 2018-ban 33250-en haltak meg daganatos megbetegedések következtében. A World Cancer Research Fund 2018-as évre vonatkozó adatai szerint pedig a nem melanóma típusú bőrdaganatok kivételével a világon összesen mintegy 18 millió - 9,5 férfi, 8,5 női - újonnan diagnosztizált daganatos megbetegedés történt.
A Magyar Rákellenes Liga felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás mellőzése, a túlzott szoláriumozás kerülése, a dohányzás abbahagyása, az egészséges étrend, a rendszeres mozgás csökkenti a rákbetegség kialakulásának kockázatát.