| 2021. szeptember. 6. | 1 perc olvasás

Elkezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Szeptember 5-én kezdődött a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelynek idén Magyarország ad otthont. A római katolikus egyház egyhetes rendezvénysorozata alkalmából a világ minden pontjáról érkeznek hívők a hazánkba.

Négyévente rendezik meg római katolikus egyház egyik legfontosabb eseményét, az Eucharisztikus Kongresszust. A rendezvény a 19. századi Franciaországból indult, amikor a hívők úgy érezték, hogy az egyház központi tanításai devalválódtak az elvilágiasodás során. – Civilekről beszélünk, nem az egyház képviselőiről. Ők úgy gondolták, hogy az egyik legfontosabb, az eucharisztiában jelen lévő Krisztust kell a világnak megmutatnunk. Az első találkozók Franciaországban zajlottak, azt követően a pápák felismerték azt, hogy emögé be kell állni, és ekkor emelték világszintű rangra az Eucharisztikus Kongresszust – mondta el Kálmán Imre, a Győri Egyházmegye NEK referense. 


Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Hosszú és alapos szervezés, valamint lelki felkészülés előzte meg a kongresszust. Ez elsősorban imádsággal, illetve az eucharisztia imádásában, szentségimádásokban igyekezett előre lépni. – Sopron szerencsés helyzetben van, mert a domonkos templom oldalában található kápolnában ez szintén megvalósult. Ezek olyan ajándékok, amelyeket a kongresszus nélkül nem biztos, hogy megtapasztaltuk volna  – emelte ki Kálmán Imre.
A nagyszabású rendezvénysorozat első napján, vasárnap, a budapesti ünnepi, nyitószentmisén  először találkozhattak elsőáldozó gyerekek Krisztussal. A hét további napjain katekézisekkel, szentmisékkel, fakultációkkal várják az érdeklődőket, majd vasárnap az ünnepi zárómisét Ferenc pápa tartja.

Az Eucharisztikus Kongresszus szervezéséről és további programjairól Kálmán Imrével, a Győri Egyházmegye NEK-referensével beszélgettünk. 

Borítókép forrása: MTI/Máthé Zoltán

Legnépszerűbb cikkek