"Nagyon nehéz megfogalmaznom, hogy valójában mit is jelent számomra Sopron, hisz nem vagyok tősgyökeres soproni, ma sem itt élek. Aki ismeri ennek a városnak a történetét, az jól tudja, hogy mindig is voltak olyan polgárai ennek a településnek, akik nem ide születtek, ide dolgozni, fogalmazhatok úgy is, alkotni jöttek, majd oly szenvedéllyel szerették meg Sopront, hogy annak szerves részévé váltak. Magamat közéjük sorolom. Budapesten nevelkedtem, de már egyetemistaként a Fabricius-ház pincéjének feltárásán dolgoztam, majd a diploma megszerzése után, 1963 januárjától művészettörténészként vehettem részt Sopron történelmi belvárosának rekonstrukciójában. Azért jöttem ide, mert tudtam, hogy lényegében ez az egyetlen gótikus város Magyarországon. Naiv módon arra voltam kíváncsi, hogy miben különböznek azok az emberek, akik a Kecske-templom közelében nőttek fel, az olyanoktól, aki a középkor építészetét csak könyvből ismerik. Mint utóbb kiderült, erre nincs válasz. E helyett azt hiszem kulcsot találtam ahhoz a polgári Sopronhoz, ami a hosszú elzártság után éppen a hatvanas évek elején kezdte felemelni a fejét. Olyan nagyszerű, számomra meghatározó emberekkel dolgozhattam együtt, mint Szakál Ernő kőszobrász-restaurátor. Gyönyörű, alkotó időszak volt ez, türelmes tanítómesterem volt ő, és ha két-három hetente ki mertem őt hívni egy-egy feltárásomhoz, mindig azt mondta: nagyon jó, de lehet ezt még tovább folytatni. Az elsők közt fogadott barátságába a régi soproniak közül dr. Medgyesy László, aki ma arról ismert, hogy haló poraiból újjáélesztette a soproni katolikus élet sajátságos intézményét, a katolikus konventet. A kultúra minden területén nagyszerűen felkészült, igazi humanista polgár volt, aki például minden alkalommal ott ült a zeneiskolai záróhangversenyeken, s osztályozta a tanulókat, hogy vajon ki lesz alkalmas közülük arra, hogy majdan beülhessen a Horváth József vezette soproni szimfonikusok közé. Ők és hozzájuk hasonló emberek vettek engem körül, akik egyfajta polgári ethoszt sugároztak. Tanítómesterként tekintek Csatkai Endrére, s pályatársként a műemlékvédelem kiemelkedő építészeire, Nagypál Juditra, Sedlmayr Jánosra, az egykori OMF nagyszerű kivitelező mestereire, s a Liszt Ferenc múzeumbéliekre, akik közül Domonkos Ottót kell megemlítenem, ha már valamennyiüket föl nem sorolhatom. Soproni munkáim közül nehéz választani. Talán az Új utcai középkori Ózsinagóga feltárására vagyok a legbüszkébb. Annak, s persze másoknak fontos szerepe volt abban, hogy Sopron 1975-ben elnyerte a Műemlékvédelmi Európa Díjat. Sok mindent kaptam ettől a várostól, de úgy gondolom, hogy magam is hozzájárultam ahhoz, hogy Sopron városképe visszakaphassa azt a középkori-ízű karaktert, azt a kontinuitást, amit már-már elveszteni látszott. Bár ma már nem itt élek, viszonyom Sopronhoz semmit nem változott, ma is úgy vélem, hogy a legszebb történeti város, igazi polgárai pedig olyan folyamatosságot testesítenek meg, ami oly sok helyen hiányzik ebben az országban” – vélekedett így Sopronról a művészettörténész.

 

forrás: facebook/Pluzsik Tamás

Sopronmédia

Életének 79. évében elhunyt Dávid Ferenc. A Pro Urbe Sopron-díjas művészettörténész a Tűztorony 1969-es felújításában oroszlánrészt vállalt, ezzel kapcsolatban néhány hónappal ezelőtt adott interjút...