Bujdosó Alpár 1935. december 18-án született Budapesten. Az ötvenes években a soproni Erdőmérnöki Főiskolán tanult, majd 1956-ban felvételt nyert a bécsi Universität für Bodenkulturra. A forradalom évében a MEFESZ intézőbizottsági tagja, később elnöke volt, majd az osztrák fővárosban telepedett le, ahol útépítő tervező mérnökként dolgozott. A hatvanas évek elején a magyar menekült diákszövetség külügyi alelnöke is lett. A párizsi Magyar Műhelynek 1964-ben lett tagja, majd 1973 és 1978 között a szövetkezet vezetője, ’78-tól pedig a lap bécsi társszerkesztője, aztán egyik felelős szerkesztője volt. Az Élet és Irodalomnak 1999-től kezdve munkatársa.

Vizuális költészeti kiállításai nyíltak nemcsak Magyarországon, de többek közt Hollandiában és Szlovákiában is, írt gipszmaszkokra, alkotott képarchitektúrákat és grafikákat. 1978-ban Kassák-díjat kapott, 2002-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.

– A Bizottság és a soproni Nemzeti Tanács megbízásából [1956.] november 4-én Kéthly Anna kormánydelegációjának tagjaként New Yorkba utaztam az ENSZ-hez annak reményében, hogy elérhető lesz egy kéksisakos rendfenntartó egység küldése Magyarországra. Mikor ennek lehetetlensége bebizonyosodott, az akkor amerikai külügyminiszter, John F. Dulles kérésére bejártam az Egyesült Államok egyetemeit a közvélemény tájékoztatására: előadásokat tartottam ’56-ról, interjúkat adtam rádió- és televíziós állomásoknak – írta Bujdosó az önéletrajzában.

Később Derecskey Károllyal, Kiss Lászlóval és Nagy Balázzsal bejárta többek közt Pakisztánt, Indiát, Thaiföldet, Burmát, Japánt és Dél-Koreát, az útról írott napló pedig a 299 nap című kötet megjelenéséhez járult hozzá. Olyan köteteket jegyzett még, mint az 1972-es Zárt világ, az 1985-ös Irreverzibilia Zeneon, a Nagy Pállal közös A kötchei iratok, vagy a 2000-es Avantgárd (és) irodalomtörténet.