A legkorábbi történeti adatok azt bizonyítják, hogy az épület az 1370-es években már állt és valószínűsíthetően az Új utcai szárnyon, a lakótorony is létezett. A ház ekkoriban egyemeletes volt, ebből a lakótorony kiemelkedett.  Utóbbi maradványait három ponton is feltárták a mai épületben, s beazonosították, mint Sopron első városházának részleteit.

Nagyon kevés információval rendelkezünk a 16. és 17. századról. Loggia oszlop maradványok kerültek elő a Kolostor utcai kapualjban az ülőfülkék befalazásából, melyeket az 1730 körül zajlott építkezéskor helyezhettek oda. Az épület ekkor már kétemeletes volt, ez az időszak Sopronban a kétemeletes, kora barokk épületek megjelenésének ideje.

1715-ben báró Meskó Ádám volt a palota tulajdonosa, 1734-ben Bartolotti grófnő, férje révén Meskó bárónő. A források 1748-ban és 1757-ben Herbeville grófnőt, majd 1776-ban Meskó Jakab bárót jelölik meg tulajdonosként. A Meskó családnak felvidéki birtokai voltak, az enyickei és nógrádi ág 1721-ben nyert bárói rangot. A család rendelkezett egy kastéllyal a Sopronhoz közel eső Darufalván ( Draßburg, Ausztria), másik közeli rezidenciája Fülesen (Nikitsch, Ausztria) található. Bartolotti grófnő halála után a Meskó család lett a birtokos. 1816-ban Niczky Lajos, Sopron vármegye alispánja vette meg a házat. 1828-ban Zichy Miklós lett a tulajdonos, 1850-ben pedig eladta Meskó Máriának. A házasság révén Zichy-Meskó néven szereplő család 1945-ig birtokolta a házat, de akkor már több, mint fél évszázada bérházként kezelte: az épület államosításakor 17 lakás volt benne. Az erősen leromlott állapotú épületet az 1960-as évek elején úgy újították fel, hogy közben a lakók bent laktak. Így érdemi műemléki feltárására 2014-ben kerülhetett csak sor.

A legjelentősebb, máig meghatározó átépítés Meskó Ádám idejére tehető, a 18. század első harmadára. Ekkor a főfalak kivételével szinte mindent átépítettek. Az új tulajdonost 1721-ben emelték bárói rangra, s hamarosan ezután jelent meg Sopronban. A kor elterjedt szokása volt, hogy a rangemelkedést kastély építésével, vagy meglévő épület nagyobbításával és reprezentatív építészeti eszközökkel való megformálásával adták a nagyközönség tudtára. Ennek bizonyítékául szolgálnak a városi számadáskönyvben szereplő adatok, miszerint Meskó Ádám négy alkalommal is vásárolt meszet és téglát Soprontól. A mész és a tégla égetése a 19. század elejéig a város privilégiuma és fontos bevételi forrása, soproni lakos sem meszet, sem téglát nem hozhatott be máshonnan akkoriban. Az átépítés nagyságrendjét mutatja, hogy ezzel együtt is az új falak szinte teljes magasságukban bontott anyagból épültek, a födémek jórészt fából készültek, az új anyagból a boltozatokat készítették.

A palota kimagasló építészeti értékét nagyszerűen átgondolt alaprajza, funkcionális kialakítása adja. A mintát ehhez valószínűleg Bécsből vették, ahol ebben az időben sok új palotát emeltek. A ház középső részében helyezték el a reprezentatív lépcsőházat. Az emeleteken biztosították az udvart három oldalról körülölelő termek és lakószobák körbejárhatóságát. Az utcai szobákban a köztük lévő válaszfalak közepén helyezték el az ajtókat, hogy összenyitva a szobák gazdag sora váljék láthatóvá. Az Új utcai kapualjat ekkor nyitották a jobb közlekedés és szimmetria kedvéért. Ebben a szárnyban újdonságként keskeny középfolyosót is alkalmaztak, s annak segítségével a női és a férfi lakosztályt külön-külön megközelíthetővé tették: a két fél egymástól független életvezetésének teremtettek így lehetőséget. Sopronban addig ismeretlen módon helyezték el a díszlépcsőtől független szolga-, illetve kiszolgáló lépcsőt, amely a földszinti nagy konyha és az emeleti fogadóterek közt teremtett alkalmas és diszkrét kapcsolatot. Az emeleti étkező mellett melegítőkamrát létesítettek. A kályhafűtő nyílásokat az urak életvezetését nem zavaró módon helyezték el, helyenként agyafúrt megoldásokkal. Érdekes az amúgy még ritka „reterát” elhelyezése is a női hálóhoz kapcsolódóan. A földszinten a nagy konyha, az éléstár, az istállók és a zabos kamra, a kocsiszínek, valamint a soproni házaknál elmaradhatatlan présház és pince elhelyezéséről kellett gondoskodni. E különféle funkciókat sikerült alkalmas rendbe szervezni úgy, hogy azok a mindennapi használat praktikus követelményeit kielégítsék, ugyanakkor jól elkülönüljenek az emelet megközelítésének reprezentatív útvonalától. Mindezekhez meghatározták a belső terek díszítésének hierarchiáját is, s azt következetesen alkalmazták a boltozatok és stukkódíszek egyszerűbb vagy díszesebb kialakításával, az ajtók és lakatosmunkáik osztályozott használatával. S az így a ház egészére kialakított rend csúcsára helyezték a művészi effektusokat: a festett és szobrászi munkát, a falburkolatokat.

Sopron 18. századi házai belső elrendezésének különleges értékű forrása az 1766. évi összeírás. Ebben házanként minden helyiséget megneveztek és értékeltek azért, hogy megállapítsák azok bérértékét, s új házadót szabjanak meg. Az összeírás a lakásbérlőket is megnevezi. Kiderül belőle, hogy Sopron házainak többségében több lakás volt ekkoriban, a nagyobb házak közül egyedül a Meskó palotában nem volt egyetlen bérlő sem, s az összeírásból az egész épület palotaszerű használata olvasható ki.

Az épületbelső kiemelkedő részleteit már többször számba vették, alaposabb művészettörténeti elemzésük még várat magára. Lépcsőháza remekmívű kovácsoltvas kapuval rendelkezik, rajta a Meskó címerrel. A lépcsősor pihenőinél lévő szoborfülkékben négy allegorikus nőalak szobra látható: a Szerencse bőségszaruval és kerékkel, talapzatán félhold; az Erő oroszlánnal; az Igazság, mellén a nap, a talapzaton csillag; a Tudomány könyvvel és tükörrel, talapzatán pálma. Készítőjük nem ismert, keletkezésük az 1770-es évekre tehető.

Az első emeleti fogadószoba faragott, rácsmintás faburkolattal készült, tükörrel és az építtető Meskó Jakab és neje tojásdad alakú arcképével, melyek van Roy bécsi festő munkái 1740 körülről. A házaspár otthonos öltözetet visel, a férfi az asztalra könyököl, amelyen kávéfőző, csésze és dohányos zacskó helyezkedik el. Éppen azzal foglalatoskodik, hogy friss dohányt tömjön a pipájába. Felesége egyik kezében a kávéscsészét, másikban a tányérkát tartja. A festett mennyezet a hagyomány szerint Dorfmeister munkája. A nagyterem mennyezetfreskójának színvonala messze kiemelkedik az egykorú soproni munkák közül. Mesterének Gaetano Fanti tartható, az ábrázolás témája: Pandóra, az istenek ajándéka, amint óva inti Epimétheust, hogy kinyissa az edényt, amit az Olympusról hozott magával.

Források:

Dávid Ferenc – Nemes András: A Zichy-Mesko palota felkutatása 2014, 2017. In: Soproni Szemle 74. évf. I. szám. 2020.

sopronimuzeum.hu

index.sopron.hu

Borítókép: Máthé Alexandra