Nagycenk a 19. században jelentős mezőváros volt, üzemei: cukorgyár, selyemfonoda, téglagyár, sörgyár kiemelték a környék településeinek sorából. Kiscenken gőzmalom működött, a kastélyban gázfejlesztő telep, Magyarország első gázgyára; s mindezeken felül még két nagyobb iparteleppel is rendelkezett: Luft Ede és fia vas- és rézöntödéje, illetve a legnevezetesebb Bokor Nándor gazdasági gép- és eszközgyára. A Soproni utca 4. (korábban 64.) szám alatt volt a Bokor-ház. Tetőzetén régen hét manzárdszoba sorakozott, a mesterlegények szálláshelyei. Udvarán állt a műhely: magas építmény nagy ablakokkal és kisebb fajta gyárkéménnyel; körben színek, szerelőműhely, raktárak. Itt élt és alkotott a mester, a visszaemlékezések szerint jó kedélyű, jószívű, áldozatra kész ember; munkatársainak, mesterlegényeinek segítője, barátja: az eltűnő céhrendszer egyik utolsó nagy mesterembere.

Korai éveiről keveset tudunk: feltehetően inaskodott valahol, majd a céhtörvények értelmében vándorútra kelt. Valószínűleg bejárta Németországot, tán messzebb tájakat is - a cenki legendák angliai tanulmányokról szólnak, s hazatértében elakadt a nyugati végeken. 1847-ben a „helység kovácsa” Páliban. Az első cenki bejegyzés dátuma 1853. szept. 13., eszerint lakása: Kiscenk 34. sz., foglalkozása „faber ferrarius”, azaz kovácsmester. Valószínű, hogy Kiscenk község kovácsa lehetett, s azzal tűnt ki szaktársai közül, hogy nemcsak javítgatta a rossz masinákat, hanem megpróbált jobbakat csinálni. Tehetségét felismerte a cenki Széchenyi uradalom felügyelője, Hajnik János, s segítette Bokort abban, hogy 10–12 segédet foglalkoztató, rövidesen országos hírű gazdasági gépgyárat alapítson. Ez inkább egy hatalmas műhely volt: mesterlegények serénykedtek az üllők, fújtatok, munkapadok körül. Bokor maga is ott munkálkodott legényei között: „első volt a munka kezdetén és utolsó a szünetelésnél.”

Bokor magát így szerette nevezni: „gépész -, nem a szó mai értelmében, nem az az ember, aki a gépet kezeli, hanem az, aki a gépet csinálja”. Jó viszonyt tartott fenn a cukorgyárral, készített az uradalomnak is mindenféle gépet, javította ezeket, újításokat végzett rajtuk.

1853-ban a bécsi világkiállításon 13 soros vetőgépét első díjjal jutalmazták. Ezzel indult el karrierje. A kiállításon többen szóba elegyedtek a barátságos mesterrel. Volt ezek között egy cseh-német mérnök, aki elmagyaráztatta magának a vetőgép szerkezetét, s kérte, rajzolja is le neki a működési elv lényegét. Bokor ezt jóhiszeműen megtette.  A férfit Kühne Edének hívták, hamarosan megjelent Magyarországon, megvette a jó hírű mosoni gépgyárat, és gyártani kezdte 1855-től a nagycenki mester szerkezetét, de már a saját nevén. Így születtek a világhírű Kühne-féle vetőgépek.

Sok minden sikerült az öreg mesternek, csak egy nem: utódot nevelnie. Első felesége, Preszli Katalin és újszülött kisleánya 1847-ben meghaltak Páliban. Wolfsbauer Katalinnal Sopronban 1849-ben kötött második házasságából négy fia és négy leánya született. A leányok férjhez mentek, s elkerültek a faluból; a fiúk közül Nándor, István és Béla fiatalon elhunytak. János, az utolsó gyermek, a család szeme fénye, akiből apja gépészmérnököt akart nevelni, a családi visszaemlékezések szerint „bohém”’ ember volt, végül csemegekereskedő lett Devecserben.

Élete alkonyán Bokor nagy kitüntetésben részesült: az ipar terén szerzett érdemeiért 1885-ben arany érdemkeresztet adományozott neki I. Ferenc József. A Sopron című napilap 1886. június 29-i számában megjelent beszámoló szerint, amikor Bokor Nándor a kor szokása szerint személyes meghallgatáson előterjesztette köszönetét, felsége röviden ezt válaszolta: „Megérdemlette.” Erre Bokor megkérte az uralkodót, hogy írja alá számára a király és a királyné magával hozott fényképét, hogy családjának az ő halála után is maradjon emléke eme audienciáról - hiszen az érdemkeresztet holtáig tarthatta meg. Az aláírást pedig a magával hozott ceruzával kérte, a következő indokkal: „(…) én iskolagondnok vagyok Nagy-Czenken s ezt a ceruzát a cenki iskolának fogom ajándékozni, hogy vizsgakor mind a három osztályban 10 legjobb írógyermek a próbaírásra ezzel a ceruzával írhassa a nevét.”

Kívánsága azonnal teljesíttetett, de a történetből az évtizedek folyamán egy anekdota keletkezett…. Eszerint az uralkodó és Bokor elbeszélgettek erről-arról, főként azonban a vetőgépről, amelyet a király többször látott a kiállításokon s épen azért szerette volna tudni, hogy működik. Bokor magyarázta is, de papír is kellett hozzá meg ceruza is. Őfelsége a saját ceruzáját adta kezébe, s a cenki mester felvázolta és megértette a Monarchia fejével a vetőgép szerkezetét. A kihallgatás végeztével, ahogy Bokor a Burg folyosóján ballagott, hát egyszer csak oldalzsebéhez kapott, s észrevette, ott a ceruza, Ferenc József ceruzája. Rögtön megfordult, hogy visszaadja a császárnak tulajdonát, ő azonban mosolyogva a becsületes mesternek ajándékozta a ceruzát.

Bokor Nándor 26 éven át volt a nagycenki iskola gondnoka, anyagilag is támogatta. Nagy része van abban, hogy 1857-ben emeletet húztak az iskolára, 1888-ban pedig megnyitották a harmadik tantermet. Évente többször is meglátogatta az osztályokat, s ilyenkor magával vitte a ceruzát. A cenki iskolában az volt a legnagyobb kitüntetés, ha valaki írhatott „Ferenc Jóska ceruzájával”.

A község terein, utcáin sok-sok fát ültetett el. Emberei a fák gyökérzete alá egy-egy pint bort vagy pálinkát is beástak, hogy az utókor elfogyassza majd Bokor Nándor túlvilági egészségére. Szépek voltak a „lánchídjai”. A kecses ívű kis vashidak a Lánchíd mintájára készültek. A Széchenyi téren volt egy, az Iskola utcában egy másik, két nagyobb a kastélyból kivezető gyalogutakon, s egy még egy az ún. „kertészkertben”. Ez az utolsó az 1940-es évek végén is állt még. A templomban az ő alkotása az áldoztató rács és a sekrestyecsengő is.

Az új templomra 1863-ban tették fel a keresztet, amelyet ugyancsak ő készített, és legénye, Rokop István szerelte fel a torony csúcsára. A régi templom keresztjéből pedig Bokor megcsinálta a saját sírkeresztjét. A plébánia halotti anyakönyve szerint Bokor Nándor magánzó 1896. január 28-án halt meg agyszélhűdésben, 72 éves korában. Földi maradványait Széchenyi sírkápolnája mellett temették el, hűséges öreglegénye, Rokop István állította fel azt a bizonyos sírkeresztet, s ő szerelte fel a kerítést is. A település 1943-ban utcát nevezett el róla.

Források:

Csenár János: Bokor Nándor gazdasági gép- és eszközgyára. In: Soproni Szemle 22.évf. 4. szám. 1968.

visitsopron.com

nagycenkiiparoskor.hu

Sopron Média Archív

Borítókép forrása: visitsopron.com