1821. március 29-én látta meg a napvilágot Kapuváron, ahol apja, Lumnitzer József tevékenykedett, mint az Esterházy hercegi uradalom jószágigazgatója. Az időben visszatekintve nem akármilyen felmenőkkel büszkélkedhetett: nagyapja, Lumnitzer István pozsonyi főorvos, egyben neves botanikus volt; anyai nagybátyja pedig Schöpf-Mérei Ágost, a magyar gyermekorvoslás megalapítója.

Elemi és alsó gimnáziumi tanulmányait magánúton Kőszegen végezte, a gimnázium felső osztályait a soproni és pozsonyi evangélikus líceumban fejezte be. Orvosi tanulmányaiból négy évfolyamot a pesti egyetemen, az ötödiket Bécsben hallgatta. 1844-ben a pesti egyetemen avatták orvos- és sebész doktorrá. Orvos-sebészi értekezés a képlő sebészetről című doktori disszertációja messze túlszárnyalta a szigorlók színvonalát és a magyar plasztikai sebészet első komoly tanulmányának tekinthető.

A kor szokásaihoz híven, mint kiváló tanuló már medikus korában Balassa János, a pesti egyetem híres sebész professzora mellett "tiszteletbeli segéd"-ként dolgozhatott, majd Balassa legkitűnőbb minősítésével a nemzetközi hírnévnek örvendő Franz Schuh bécsi sebész professzor klinikájára ment, ahol 1845-47 között műtős növendékként szerzett gyakorlatot. Bécsi tartózkodása alatt a szintén ott tanuló híres kortársai közül Semmelweis Ignáccal és Markusovszky Lajossal egy életre szóló barátságot kötött. Semmelweis (1818-1865), az “anyák megmentője” néven vonult be a kultúrtörténetbe, máig a legismertebb magyar orvosok egyike. Pályája kezdetén, bécsi évei alatt ismerte fel az akkoriban súlyos áldozatokat szedő gyermekágyi láz mibenlétét és dolgozta ki az ellene való védekezést. Markusovszky (1815-1893) nevét ma a szombathelyi kórház viseli, a hazai orvosképzés, közegészségügy úttörője és a felvilágosítás fontosságának szószólója volt.

Lumnitzer a műtős oklevél megszerzése után hosszabb külföldi tanulmányutat tett Berlin, Párizs, London, Zürich legmodernebb sebészeti intézeteiben. Különös érdeklődéssel tanulmányozta a sérülések sebészetét. 1848-ban a forradalom kitörése már itthon találta. Hazatérése után a pesti egyetemen tábori sebészetet adott elő, majd 1848 augusztusában belépett a magyar honvédseregbe, ahol zászlóalj orvos lett. Részt vett a schwechati ütközetben, majd Görgey Artúr seregében a téli és tavaszi hadjárat szinte valamennyi csatájában. Lumniczer kitűnő szervezőkészségét, szakmai tudását Görgey hamar észrevette és 1849 februárjában törzsorvosának nevezte ki, majd rövidesen igazgató törzsorvossá léptette elő. Rátermettségét mutatja, hogy saját hadteste orvosai számára kiadott kassai utasítását a többi alakulat is mintának tekintette egészségügyi szolgálatának megszervezéséhez. Lumniczer 1849 júniusától már a hadügyminisztérium egészségügyi osztályának főnöke és a központi kórházak vezető sebésze. A szabadságharc utolsó napjaiban sem hagyta el a helyét, végig követte a menekülő kormányt. Szegeden a kolerajárvány őt sem kímélte, de betegen is folytatta útját Aradra, majd Világosra.

A fegyverletétel után Aradon internálták, majd büntetésből az osztrák hadsereghez betegápolónak sorozták be. A szerencse, tehetség és a barátság vetett véget megalázó szolgálatának, amikor Böhm osztrák törzsorvos beosztottja lett. Az egykori bécsi kolléga közbenjárásával 1850-ben visszatérhetett Pestre. Itt kezdetben mint gyakorló orvos tevékenykedett, majd Balassa János szabadulása után az ő magánasszisztense lett. Lelkes tagjává vált a Balassa köré csoportosuló orvos társaságnak, mely célul tűzte ki a haladást az orvosi élet minden területén. Nevében ez időtől kezdve a németes tz-t cz-re változtatta és Lumniczer írásmóddal használta.

1860-ban az államvasutaknál kapott jövedelmező orvosi állást. Ennek megtartásával 1861-től a Szent Rókus kórház második sebészeti osztályát vezette díjazás nélkül. Az enyhülő politikai viszonyok jeleként 1866-ban megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét. 1868-ban magántanári címet nyert a pesti egyetemen. Lumniczer számára ezzel a betegek gyógyítása mellett megnyílt az oktatás lehetősége is. Tanszékét a tudomány műhelyének tekintette. 1872-ben rendkívüli tanárrá, majd 1880-ban az újonnan felállított II. sz. Sebészeti tanszék rendes tanárává nevezték ki. Az Országos Közegészségügyi Tanácsnak annak 1868-as megalapításától fogva tagja, 1878-81 között pedig elnöke volt. Részt vett a közegészségügyi törvényjavaslat kidolgozásában. Méltán, sok elismerésben is részesült. 1874-ben a Német Sebész Társaságnak első magyar tagja lett. 1884-ben miniszteri tanácsossá, 1885-ben a főrendiház tagjává nevezték ki. 1889-ben a Bécsi Orvosegyesület levelező tagjává választották. A fejlődéssel lépést tartó sebész lévén munkássága felölelte a korabeli sebészet csaknem minden ágát, melyet több, mint 60 dolgozata is jelez. Kiváló előadásait különleges rajzkészségével tette még szemléletesebbé. A betegbemutatásra, a gondos betegvizsgálatra mindig nagy súlyt fektetett. Klinikáján vezette be Magyarországon először a Lister-féle antiszeptikus sebkezelést. Igen ötletes volt a műszerek konstruálásában is. A róla elnevezett érfogót a sebészek a mai napig használják.

Fáradhatatlan munkájának nagy része volt abban, hogy Budapesten Semmelweis székház létesüljön. A házavató ünnepségen azonban az elhatalmasodó tüdőbetegsége miatt már nem tudott részt venni és rövidesen, 1892. január 30-án elhunyt Budapesten. A Mező Imre úti temetőben a 48-as hősök között található sírját a hálás utókor ma is kegyelettel ápolja.

Kapuvár lakossága a város nagy szülöttének emlékét szintén büszkén őrzi. A városban utcát neveztek el róla, Pátzay Pál szobrászművész pedig 1962-ben a városi kórházban elhelyezett domborművén örökítette meg dr. Lumniczer Sándort. Az 1982-ben épült új városi gyógyszertár, majd 1987-ben a centenáriumát ünneplő kapuvári kórház - 1887-ben Sopron vármegye első közkórházaként nyílt meg - a nagy orvoselőd emlékének tisztelettel adózva - felvette a nevét. A róla elnevezett érfogó ott látható a Rábaközi Múzeumban.

A Lumniczer családból említést érdemel két további híres orvos is: a szintén kiváló sebészként számontartott dr. Lumniczer Sándort (1896-1958), agyaggalamblövő olimpiai- és világbajnokot; illetve Lumniczer dédunokáját, Szentágothai János Kossuth-díjas anatómust, az MTA volt elnökét.

Források:

kapuvar.hu

hu.wikipedia.org

baratikor.semmelweis.hu

kozterkep.hu

Borítókép forrása: dka.oszk.hu