A Fő tér közelében álló épület középkori alapokon áll, jelenlegi látványos külsejét az 1700-as évek elején kapta. A város egyik legszebb rokokó palotájaként tartják számon. Homlokzatán számos, a stílusra jellemző díszítőelem látható: kanyargó füzérek, leveles díszítések, apró tobozok és hullámzó szemöldökpárkányok. Az 1687-es adóösszeírásban Wela gróf házaként szerepelt, az 1711-es szerint a Schilson báróké. 1713-ban vita miatt említették: pörösködés támadt a szomszéddal a házi kápolna miatt, melynek ablaka a mai 8-as ház telkére nyílt. 1774-ben Festetich Pál vette meg a palotát, 1833. szeptember 13-án pedig megvásárolta Bezerédj István, a nagy reformpolitikus apja. Attól fogva a ház találkozóhelye lett a soproni magyar haladó szelleműeknek. A család 1849. szeptember 6-án eladta egy bécsi kereskedőcsaládnak.

Habár a palota különlegesen szép, mégsem külső megjelenése teszi igazán ismertté, hanem az, hogy 1840-ben Liszt Ferenc hangversenyt adott az épületben. A neves zeneszerző és zongoraművész fellépése nem volt szokatlan esemény Sopron életében, hiszen 9 éves korában itt adta első nyilvános koncertjét az egykori kaszinó épületében, később is több alkalommal koncertezett Sopronban. Liszt ekkori fellépése az itt lezajlott váratlan és szokatlan eseménynek köszönhetően került az érdeklődés középpontjába. Az eseményről pedig nem máshol maradt fenn hiteles leírás, mint Slachta Etelka szintén híressé vált naplójában. A szemrevaló ifjú hölgy frissen megözvegyült édesanyjával 1838 októberében költözött Sopronba, a Templom utca 3. első emeletén béreltek lakást. A hölgy 1842-ig írt naplója, mint a helyi társasági élet jelentős és pontos, nem utolsósorban izgalmas dokumentációja maradt fenn. Az 1840. február 18-i estről a következőket jegyezte le:

„Lisztünk az első keringő alatt érkezett. Egyszerre a harmadik után kínálkozik keringőket játszani. Leül és játszik, de hogyan? (…) Mily érzéssel hallgattam ezen, kezdetén oly kellemes, utóbb oly nagyszerű compositiót? A művész felkelt. Mindenki körébe tolakodék s érzéseit szavakba foglalva azokat tömjénként neki nyújtani törekvék. Én néma maradtam, mert igenis mélyen el valék fogódva, hogysem lelkesedésem szavakban törhetett volna ki. Én utána nézék s elmélyedtem a lelkes, kifejezésteli vonások szemlélésébe. Egyszerre élénk mozgást veszek észre. Barthodeiszkyné amint Liszt kalapját kezében tartá, abból egy kesztyűt csent ki. Mindenki igyekvék most, emlékül e szép estre, a kesztyű egy darabkája birtokába jutni. Én is. Én ezt a legcélszerűbb emléknek találom: hisz a kesztyű fedezte azon kezet, mely minékünk oly mennyei élményt oly dúsan szerzett, mely a Liszt nemes, érzelemdús lelkében támadott, majd nagyszerű s nemes, majd édes-keserű, kellemteljes eszméit a billentyűkre nyomá. Én is, nagy bajjal egy darabkát leszakíték. (...) Örömtelve szökök anyámhoz, azt néki megmutató. Liszt tőlem két lépésre áll. Ő olvasá szemeimben azon gyönyört, melyet bennem egy ily érdekes emlék bírása kelt fel. Ez őt elhatározza — ő hozzám lép s ezen szavakkal: „Önnél csak egy darabka van. Bátorkodhatom-e a párját felajánlani?” Mindkét térdére leereszkedik, kezeit kérőleg teszi össze s nékem a jobb kezéről való kesztyűjét, mely egész és ép vala, nyújtja át. Én annyira meg valék lepetve, oly zavart voltam, hogy egyebet nem válaszolhattam, mint: „Köszönöm, uram!” De ez bizonnyal oly accentusával a legőszintébb köszönetnek vala mondva.” /Slachta Etelka soproni úrileány naplója, 1838-1840, Mediawave Alapítvány, Győr, 2014./

Alig egy hónappal később, 1840, március 17-én a palota falai között látta meg a napvilágot Bezerédj Pál, a magyar selyemhernyó tenyésztés fellendítője. Apja, id. Bezerédj Pál, Sopron vármegye főjegyzője, édesanyja Murray Everilda grófnő volt. Apjának bátyja volt a neves reformkori politikus Bezerédj István, aki jobbágyait már 1848 előtt felszabadította és nemes ember létére önként adót fizetett. Széchenyi Istvánnal együtt a selyemhernyó tenyésztés meghonosításának úttörői voltak Magyarországon. Gyakran vendégeskedett itt feleségével, Amáliával, aki a magyar irodalomtörténet első mesekönyvének, a Flóri könyvének szerzője volt.

Az ifjú Pál iskoláit Sopronban kezdte, majd a bécsi Theresianum után a bajor Weihenstefan gazdasági felsőbb tanintézetben szerzett oklevelet. Gazdasági gyakorlatát nagyrészt nagybátyja szedresi (Hidjapuszta, Tolna vármegye) birtokán végezte. Itt figyelt fel a selyemhernyó tenyésztésre, s részben ennek tanulmányozására is külföldi utakat tett: hat éven át járta Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország és Oroszország gazdaságait. Útközben meglátogatta az idős Kossuth Lajost is turini otthonában, aki a következő tanácsot adta neki: „Politizálni túl sokan politizálnak Magyarországon, csinálj inkább industriát (ipart), ezzel többet használsz a hazának”.

Eperfamagot és csemetéket vásárolt, így be tudta indítani a szederfatermesztést szerte az országban. 1879-ben részt vett a Székesfehérváron megrendezett II. országos gazdakongresszuson, ahol rá terelődött Kemény Gábor földművelésügyi miniszter figyelme. Felkérte a magyar selyemhernyó tenyésztés állapotának felmérésére, terveinek leírására. Döntése értelmében Bezerédj Pál az ország egész területén szervezhette a tenyésztést. Gubóbeváltók egész hálózatát építtette ki. Évente sok ezernyi, a hazai nemzetiségi nyelvek mindegyikén megírt, megfelelő ábrákkal ellátott útmutatót és naptárt adott ki és osztatott szét országszerte. Anyai ági orosz örökségét is a magyar selyemhernyó-tenyésztés fejlesztésére fordította: Selyemfonodák alapítását és bővítését kezdte meg: Pancsova, Tolna, Győr, Újvidék, Komárom, Törökkanizsa, Mohács, Békéscsaba és Lugos telephelyekkel. A lakóhelyüktől távolabb dolgozó selyemgyári munkásnők részére otthonokat állított fel.

Kezdeményezésére 1898-ban elkezdték a Tolnai Selyemfonógyár építését. Működésével elérte, hogy a selyemtermelésnek az ország gazdasági életében is súlya legyen: az évi gubótermést 25 év alatt 2500 kg-ról 2 millió kg-ra emelte. így 1905-ben hazánk selyemhernyótenyésztése Olasz-és Franciaország után a 3. helyet foglalta el Európában. A szép színű, fényű, kiváló szálerősségű és rugalmasságú magyar fonott selyemkészítményeket 1890-ben Bécsben, 1894-ben Lyonban, 1900-ban Párizsban, 1904-ben Saint Louis-ban és 1906-ban Milánóban is nagydíjjal jutalmazták.

A Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége kiemelkedő gazdasági jelentőségének elismeréséül 1900-ban a Wahrmann-díj aranyérmével tüntette ki, de ő a díj pénzértékét az Akadémiának köszönettel visszaadta. 1900-ban Ferenc József 20 évi önzetlen és közhasznú működéséért legfelsőbb elismerésben részesítette, 1903-ban a főrendiház élethossziglani tagjává nevezte ki. Jellemző rá, hogy magas rangú kapcsolatait ő arra használta ki, hogy inkább ne kapjon kitüntetéseket.

A trianoni békeszerződés döntései után a magyar selyemipari létesítmények nagy része az ország határain kívülre került. Ezt Bezerédj már nem élte meg: 1918. januárjában hunyt el.

Források:

funiq.hu

visitsopron.com

http://real.mtak.hu/19900/13/Etelka%20uj.pdf

hu.wikipedia.org

szivk.hu

Borítókép forrása: Sopron Média